Három év és négy hónap börtönbüntetésre ítélték, mert a pedofil igazgató bűntársaként megpróbálta rávenni a gyerekeket, hogy vonják vissza a pedofil igazgató elleni feljelentéseiket. K. Endre, aki tavaly titokban köztársasági elnöki kegyelmet kapott Novák Katalintól, amikor az esetről kérdezték, azt felelte, hogy „az idő és a Jóisten eldönti majd, mikor nyilatkozom”.
Tavaly márciusban a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke és a tájékoztatásért felelős tanácsosa is írásban tett arra ígéretet, hogy – amikor majd egyéb elfoglaltságuk engedi – meglátogatják a Családi Kör hetilapot és a Szabad Magyar Szót hírportált kiadó Sajtószabadság Alapítvány szerkesztőségét, ahogy tették azt a többi médiaház esetében. Lassan egy éve lesz ennek, de úgy látszik, a bokros teendők nem teszik lehetővé a látogatást. Igaz, közben az MNT tagjai elfogadták a vajdasági magyar médiastratégiát, amelyben kiemelt helyet kapott az igazságosságot, a bölcsességet és az alázatot magába foglaló keresztény értékrendek alapján történő újságírás.
Egy ember, aki gyerekeket akart rávenni arra, hogy egy pedofil bűncselekményt tusoljanak el, a jóistentől várja a jelet, hogy mikor szólaljon meg. Egy testület pedig a keresztény értékrendet hangoztatva fogad el egy dokumentumot, miközben a tagok többségének viselkedése olyan távol áll attól, mint Makó Jeruzsálemtől. Mit lehet erre mondani azonkívül, hogy lelkük rajta?
@sz = TŐKE János