Akinek volt annyi felesleges ideje, hogy hosszú órákat töltsön a tévé előtt, mert néhány zavaros pillanatig azt hitte, hogy a parlamenti közvetítésből végre megtudja, miről is beszél a szerb államfő hónapok óta, az mélységesen csalódott. A közügyek iránt érdeklődő, ámde megint durván átvert választópolgár a tények helyett kétnapnyi szájtépést, közepesen rosszul megrendezett műbalhét kapott; meg legalább némi betekintést abba, hogy micsoda arcok irányítják ezt az országot.

Történt ugyanis, hogy Szerbia képviselőháza csütörtökön és pénteken rendkívüli ülést tartott, amelyen Aleksandar Vučić köztársasági elnök bemutatta a Belgrád és Pristina között zajló tárgyalásokat összegző jelentést. A dokumentumot hivatalosan a kormány, annak is a koszovói ügyekkel megbízott irodája, valamint egy másik, kevéssé ismert, de bonyolultabb nevű háttérintézmény terjesztette a képviselők elé, de a köztársasági elnök volt az, aki ismertette a lényegét a parlamentben. A csütörtöki ülésnap volt az izgalmasabb az „események” szempontjából, akkor volt ugyanis némi lökdösődés, kiabálás, árulózás, transzparensekkel való integetés is, meg aztán láthattuk, hogy elnökünket már teljesen rabul ejtette ez a farkasos motívum, még a teásbögréje is farkassal díszített…

Na mármost, van itt néhány felettébb zavaró tényező azok számra, akik szeretik a szabályszerűségeket. Egyrészt miért Vučić ismertette a dokumentumot? Ki hívta meg a parlament ülésére és ezt milyen indokkal tette? Hivatalosan, a munkaköri leírásából adódóan neki ehhez nincs köze.

De lendüljünk át nagyvonalúan ezeken a kérdéseken, fogadjuk el, hogy ebben az országban minden ügyben Aleksandar Vučić az illetékes. Sokkal érdekesebb az a rész, hogy korábban bejelentették: az államfő ismertetni fogja a képviselőkkel a koszovói kérdés rendezése érdekében összeállított, úgynevezett francia–német javaslatot, amelyről a parlamentnek véleményt kellene mondania.

Erről a javaslatról azonban továbbra sem tudtunk meg semmit. Amikor egyes ellenzéki képviselők ezt kérték számon, Vučić kikelt magából, hogy ő azt nem ismertetheti, az egy non-paper, s mint ilyen, titkos, a kedves képviselő menjen vissza az iskolába és tanulja meg, mi az a non-paper… Saját javaslatát ő is megfogadhatná, a non-paper ugyanis nem azt jelenti, hogy valami titkos, hanem azt, hogy nem hivatalos…

Na, lendüljünk túl ezen is, mert ha elnökünk nem is, a Danas című napilap (egy albán forrásra, az Albanian Postra hivatkozva) közzétette egy non-paper tartalmát. Ez ugyan még mindig nem a francia–német rendezési javaslat, hanem annak összegzése, hogy mi vár Szerbiára és Koszovóra abban az esetben, ha elvetik a rendezési tervet. Röviden: semmi jó. Hosszabban: senki sem várja el Szerbiától, hogy 2030 előtt bármilyen, Koszovó függetlenségét középpontba helyező dokumentumot hitelesítsen, viszont Belgrádnak el kellene fogadnia, hogy „Koszovó és Szerbia két elkülönült jogi-politikai realitás, amelynek igazgatását a nemzetközi jog szabályozza”, Szerbiának el kellene fogadnia, hogy „nem követelheti meg magának a jogot, hogy a »másik fél« (Koszovó) nevében lépjen fel”. És hát fel kellene hagyni azzal a gyakorlattal, hogy akadályozza Koszovó tagságát különböző nemzetközi szervezetekben.

A koszovói fél viszont akkor kapna csúnya büntit, ha bármilyen módon akadályozná a koszovói szerb községek közösségének megalakítását, illetve akkor kapna fejlesztési pénzeket, ha ez a testület megalakul. A bünti része lenne, hogy minden eddigi eredményről le kellene mondania: az országos telefonos előhívóról, az északi részek integrálásáról, a határellenőrzésről, az emberek, áruk és tőke szabad áramlásáról…

A Danas által ismertetett non-paperből (és egyik fejezetének címéből) világosan látszik: a sikertelenség nem opció, a Nyugat és az Európai Unió többé nem szándékozik asszisztálni a halogatási taktikákhoz, függetlenül attól, hogy Pristina vagy Belgrád próbálkozik ezzel.

A szövegezésből úgy tűnik, ezúttal van valami határidő is, azaz, hogy a francia–német javaslatot egy konkrét időpontig kell elfogadni, különben mindkét fél (upsz, majdnem azt írtuk: mindkét ország) anyagi támogatása megy a levesbe. Cserébe viszont létrejönne egy úgynevezett követési mechanizmus, amely azt figyelné, milyen tempóban zajlik a megbeszéltek megvalósítása, és annak függvényében nyílnának meg, mintegy jutalmazásképpen, újabb anyagi források a felek előtt.

És Koszovó nem kap garanciákat, hogy függetlenségét elismerik azok az uniós tagállamok, amelyek ezt eddig nem tették meg.

Na, a parlamentben mindez nem hangzott el. Az viszont igen, hogy a francia–német javaslat a legkevésbé sem tetszik elnökünknek, meg lényegében az is, hogy nincs más választása Szerbiának, mint mégis elfogadni azt, mert ha nem teszi, akkor sokkal, de sokkal nagyobb bajai lesznek. A (szélső)jobboldali parlamenti ellenzék részéről is elhangzott, hogy a megállapodás elfogadása az árulással egyenlő. Aztán láthattuk, ahogy a parlamenti ülést levezető elnök semmibe veszi a házszabályt, s nem adja meg a szót az ellenzéknek, cserébe Vučić akkor és azt mond a mikrofonjába, amit és amikor akar. Ettől az egyébként is heves vérmérsékletű ultranacionalisták már-már tettlegességre vetemedtek, aminek a végeredménye az lett, amit Ana Brnabić kormányfő később szavakba is önthetett: még azok is, akik nem szeretik Vučićot, imádkoznak, hogy minél tovább vezesse az országot, mert az ellenzéket csak az érdekli, hogy hatalomra jusson. Magyarán: Vučić „azokhoz” képest még mindig mérsékelt.

Kellett ez a kép Vučićnak, mint egy falat kenyér, mert a közvélemény-kutatások szerint némileg csökkent pártjának népszerűsége. Nem mintha vesztésre állna, de tény, hogy a választók egy része szerint a francia–német javaslat elfogadása egyenlő lenne a nemzetárulással. Részben persze azért, mert ilyenné alakította a közvélekedést, amit pedig nem lehet egyik napról a másikra az ellenkezőjére fordítani.

Az a határidő viszont, amelyet kaphatott, nyomasztóan közelinek tűnik, így nem lehet fokozatosan haladni az ideológiai átképzéssel.

Mi a magunk részéről úgy vagyunk vele, nyelje le ezt a keserű pirulát, aztán legyünk túl rajta. Az ország többségének ugyanis ez a nagyon jól felfogott érdeke.

Ha ez kevesebb bohóckodással, cirkusszal, melodrámával járna, nyilván mindannyiunknak még jobb lenne, de hát nem kaphatunk meg éppen mindent… Ekkora kompromisszumot hajlandók vagyunk elfogadni, csak már legyünk túl ezen a mizérián.

KOCSÁNYOS Pálma