Simon Vilmos újvidéki származású egyetemi docenssel karrierről, közösségszervezésről és a vajdasági fiatalok kitörési lehetőségeiről

Egyetemen oktat, hallgatókat és felvidéki vállalkozókat mentorál, izgalmas kutatásokat vezet, civil egyesületet elnököl, jótékonysági és közösségi eseményeket szervez – Simon Vilmos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kara (VIK) Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékének egyetemi docense a gimnázium elvégzése után, 1998-ban került Budapestre, és rövid idő alatt ért el komoly szakmai sikereket. Az újvidéki származású egyetemi docens a tudományos pálya kihívásairól, a mentorálás fontosságáról és a közösség erejéről nyilatkozott lapunknak.

Milyen út vezetett az egyetemi katedráig?

– Bármennyire is szerettem volna Újvidéken maradni, a belpolitikai helyzet miatt végül Budapest mellett döntöttem. Jó tanulmányi eredményeket értem el, és az ötéves képzésnek már a negyedik évében részt vettem különböző mobilhálózati kutatásokban, amelyekkel eljuthattam külföldi konferenciákra – így indult el a tudományos pályám. Engem a kutatásban az alkotás szabadsága fogott meg, ezért döntöttem a céges karrier helyett a doktori tanulmányok mellett. Hamarosan állásajánlatot is kaptam az egyetemen: tanársegéd, adjunktus, majd docens, tanszékvezető-helyettes lettem, és lassan 10 éve én vezetem a MEDIANETS labort a tanszéken. Azért érzem magam most remekül, mert van egy szervezői, vezetői vénám, ugyanakkor nem távolodok el a szakmától, hiszen napi szinten foglalkozom a tudománnyal – magasabb pozíción már több diplomácia kell, és kevesebb idő jut az alkotásra.

A tanszék vállalati partnerekkel közösen alapított ösztöndíjprogramja, a „Partnerségben azi” (PARIPA) egy olyan egyedülálló kezdeményezés a felsőoktatási palettán, amelynek már a kilencedik évfolyama startol el 2025 őszén. Miről szól a PARIPA, amelynek te vagy az igazgatója?

– Sok céggel dolgoztunk mi együtt 10 évvel ezelőtt is különböző kutatási-fejlesztési projekteken, és az látható volt, hogy nagyra értékelik a BME-n végzettek tudását, de voltak hiányosságaik: nem az adott iparban alkalmazott technológiákat tanulták, és a mérnökökre nem igazán jellemző ún. soft skillek (kommunikáció, csapatmunka, projektmenedzselés, előadói képesség, vezetői kompetenciák stb.) tekintetében is fejlődniük kell. Ezért találtunk ki egy olyan rendszert, amely Magyarországon akkor még egyedülálló volt: arra kértük az ipari partnereket, hogy határozzanak meg aktuális kutatás-fejlesztési témákat, majd az egyetemi mentorral közösen döntsék el a konkrét feladatokat. A programhoz nagy világcégek és kisebb magyar vállalkozások is csatlakoztak. Mivel ennek fontos része a minőség-ellenőrzés, egy évben csak 10–20 hallgató vesz részt a programban, így mindenkire és mindenre oda tudunk figyelni. Hitem szerint nagyon fontos az önbecsülés, ezért van egy önképműhely is, ahol pszichológus, jogász, pénzügyi szakember foglalkozik a hallgatókkal, és ad át nekik olyan ismereteket, amelyek fontosak a mindennapi életben, de amikről az egyetemen nem tanulnak. A programnak köszönhetően a hallgatóink az erős elméleti tudáson túl az ipar által is igényelt kompetenciákkal, menedzsment-, üzleti-pénzügyi és jogi-szabályozási tudással, valamint soft-skill képességekkel felvértezve még versenyképesebbek lehetnek a munkaerőpiacon, az ipari partnereink pedig olyan pályakezdőkkel dolgozhatnak együtt, akik már az egyetem alatt gyakorlati tapasztalatot szereztek, valós ipari problémák megoldásán dolgoztak és beleláttak a vállalat működésébe.

Korábban mobilhálózatok kutatásával, majd a mesterséges intelligencia, az adatbányászat, a gépi tanulás kutatásával foglalkoztál. Most mit kutatsz?

– A mesterséges intelligencia (MI) olyan szinten terjed, hogy mi a távközlésben is fölhasználjuk az eszköztárát. Az utóbbi 6-7 évben az intelligens közlekedési rendszerekkel foglalkozunk, hiszen egyre nagyobbak a dugók a városokban, egyre több az autó, egyre szennyezettebb a városi levegő, és a gazdaságnak is jelentős kára van ebből a közlekedési káoszból, hiszen időt és üzemanyagot pazarolunk az araszolgatással. Magyar cégekkel közreműködve kifejlesztettük az első magyar intelligens közlekedési rendszert: adatokat gyűjtünk a forgalomról, majd az MI-t megtanítjuk a közlekedési mintákra, így előre tudjuk jelezni, hogy egy közlekedési helyzet hova vezet majd, hol lesz nagy bizonyossággal dugó, és valós időben írhatjuk át a közlekedési lámpák programjait. Ezt Pécsett demonstráltuk először egy lámpával szép eredménnyel, tudtommal Európában elsőként. Most Isztambulban fut egy nagy projektünk török és japán partnerekkel: a város egyik legforgalmasabb részén öt összefüggő kereszteződésben fogjuk vezérelni a lámpákat. Az éles tesztüzem szeptemberben kezdődik, és másfél évig fog tartani. Ha sikerülne a 4-5 órás dugókat akár csak fél órával is csökkenteni fejenként, már az óriási eredmény lenne. Ezzel párhuzamosan foglalkozunk egy másik projektben azzal is, hogy lehetne dinamikus árazással bevezetni a dugódíjakat.

A kutatómunka és az oktatás mellett olyan feladatokat is vállalsz, amelyek a közösségszervezésről szólnak. A valamikori Vajdasági Randevút és Délvidéki Találkozót te indítottad el, és a YU Partyk, a Vajdasági Piknik és Jótékonysági Mikulás-est is a te szervezésedben valósul meg Budapesten. Mire vagy a legbüszkébb?

– Engem a szüleim úgy neveltek, hogy tenni kell a közösségért. 11 éve vagyok a Vajdasági Baráti Egyesület elnöke Budapesten, ennek keretében szervezzük a Vajdasági Pikniket, a kirándulásokat, a jótékonysági esteket, aminek köszönhetően sok intézményt és egyént támogattunk – ez számomra a munkámnál is fontosabb, mert meggyőződésem szerint annyit ér az életünk, amennyi szeretet tudunk adni a családnak és a közösségnek. A YU Partykat több mint 20 éve szervezem egy profi csapattal, már rutinosan: mindenki tudja a dolgát, ez sok energiát megspórol. Csinálom a Rohonczy Gedeon Mentorprogramot, amelynek keretében 11 felvidéki birtokkal foglalkozunk – teljesen felépítünk egy birtokot marketingessel, pénzügyessel, technológussal. Elég szép sikereket értünk el sajtkészítőkkel, borászokkal, méhészekkel stb., amire nagyon büszke vagyok, mert hiszek abban, hogy a kis családi cégek szolgálják a magyarság megmaradását.

Pár évvel ezelőtt azt mondtad: IT-területen és az egyedi mezőgazdasági termékek létrehozásában van a vajdasági fiatalok kitörési lehetősége. Vajdaságban nem lesz ilyen mentorprogramotok?

– Az IT-kitörés már meg is történt, Szerbiának ez lett a legnagyobb exportcikke: a Nyugat féláron talál itt kiváló fejlesztőket, akik a hazai viszonyokhoz képest így is remekül keresnek – ez az ágazat organikusan fejlődött. A mezőgazdaságban Vajdaságot látom az egyik legerősebb területnek, mert ugyan nálunk is elvették a földeket, és voltak szövetkezetek, de 10–20 holdat meg tudtak tartani a gazdák, és ezáltal nem szűnt meg a kontinuitás. A paraszti lét akkor tud jól működni, ha már az ősök is gazdálkodtak. Szlovákiában például azok a vállalkozók, akikkel mi foglalkozunk, néhány kivételtől eltekintve első generációs gazdák, akiknek nem volt kitől tanulniuk. Nálunk ezzel szemben családi gazdaságok vannak. Van rá esély, hogy itt is elinduljon a mentorprogramunk, mert jó dolgokat csinálnak ugyan itt a gazdák, de kellene nekik segíteni, mert a pénzügyekhez, az értékesítéshez, a marketinghez nem feltétlenül értenek magas szinten, hiszen ez mind egy másik szakma. A termékek minőségén is lehetne javítani olyan beavatkozásokkal, amelyeket még nem ismernek. Kitörési pont lehetne a vajdaságiak számára, ha a minőséget nagyon magas szintre vinnék, mert az élelmiszeriparral mennyiségben nem tudják felvenni a versenyt. A másik gond az, hogy általában alapanyagot termelnek, amit nem dolgoznak fel, pedig a profit a feldolgozott késztermék eladásában van – az olaszok is a hámozott paradicsomot adják el konzervdobozban, meg még több ezer másik kiváló minőségű végterméket. A kis termelőknek nincs más esélyük, mint prémiumminőséget előállítani, és saját csatornákon keresztül értékesíteni. Az pedig önbecsülés kérdése, hogy megkérjék a prémium termék árát, aminek mindig meglesz a közönsége.

Mivel lehetne maradásra bírni a vajdasági fiatalokat?

– Kinyílt a világ, és nagy a mobilitás, nehéz helyben tartani a fiatalokat. Nemcsak Szerbiából és Magyarországról vándorolnak el az emberek, hanem Németországból is. Ezeket a globális folyamatokat tetézték Szerbiában a helyi körülmények, a háborúk. Úgy kell a fiatalokat itthon tartani, hogy itt boldogok legyenek. Ha tudással nem tudjuk segíteni őket, az anyagi támogatás ehhez nem mindig elég. A támogatások általában mindenhol (az EU-ban is) eszközcentrikusak, a gazdák emiatt belehajszolják magukat a vásárlásokba ahelyett, hogy ezt a pénzt fejlesztésre fordítanák. Ha lenne néhány mintabirtok, az fejlődésre ösztönözné a többit is. Elsősorban a szemléleten kell változtatni, mert meglátásom szerint a Kárpát-medencében a legnagyobb probléma a kishitűség. Pozitív példa a bezdáni paprika sikere: volt egy-két jó termelő, és miután nyilvánvaló lett, hogy nagyon jó minőséggel lehet kurrens terméket előállítani, egyre többen kezdtek el egyre jobb fűszerpaprikát termeszteni. Ezt kellene csinálni mindenhol. Szerintem egy jól szervezett mentorprogrammal meg lehetne mutatni itt is azt, hogy merre is tart a világ, és hol a mi helyünk benne.

FEHÉR Rózsa