A veszélyeztetett energiafogyasztók támogatására az idei költségvetés 1,3 milliárd dinárt irányoz elő, ami kevesebb a tavalyinál. A kormány novemberben módosította a rendeletet, amely részletesebben határozza meg a védelem megszerzésének feltételeit és módját, az eljárást, a kérelemhez csatolt bizonyítékokat, a villamos energia vagy földgáz mennyiségét, a havi fizetési kötelezettséget, a státus megszerzéséről szóló aktus kiadásának módját. A rendelet értelében a távfűtési támogatást nem lehet kérelmezni.

A veszélyeztetett energiafogyasztóknak évente új kérelmet kell benyújtaniuk a kedvezményes villany- vagy földgázszámlára. Azok, akik a rendeletben előírtnál 6,5-ször többet fogyasztanak, nem jogosultak a kedvezményre. Az először jelentkezőknek mellékelniük kell az összes családtag személyes adatait, a jövedelem szintjéről és az általuk használt lakásról szóló kataszteri bizonylatot, illetve igazolást. A kedvezmény előfeltétele, hogy minden korábbi számlájukat befizették, nincs tartozásuk. Fontos tudni azt is, hogy ha valaki egy hónap alatt túllép egy bizonyos szabad kilowatthatárt, akkor a következő számlázási időszakban racionálisabb fogyasztással csökkentést érhet el.

A rendelet értelmében a kedvezményezettek közé tartozik az olyan háztartás is, amely tagjának életét vagy egészségét veszélyezteti a villanyáram- vagy földgázellátás felfüggesztése.

A veszélyeztetett fogyasztói státusz megszerzésének kritériumai a következők:

1) a háztartás teljes havi jövedelme,

2) a háztartás tagjainak száma,

3) a vagyoni állapot.

A teljes havi jövedelem magában foglal minden olyan bevételt, amely befolyásolja a pénzügyi szociális segélyhez való jog gyakorlását a szociális védelmi törvény és a jogszabály alapján elfogadott rendeletek értelmében.

A háztartások teljes havi jövedelme:

1) egytagú háztartás: 14.848,60 dinár;

2) két- és háromtagú: legfeljebb 21.619,25 dinár;

3) négy- és öttagú: legfeljebb 28.385,45 dinár;

4) hat- vagy annál többtagú háztartás számára legfeljebb 35.696,30 dinár.

A tényleges havi jövedelmet évente kétszer (április és október elsején) ki kell igazítani az előző, félévi fogyasztói árindexszel a Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai alapján.

A villanyáram-kedvezmény egész évre szól:

1) az egytagú háztartásnak havonta 120 kWh áram díjával csökkentik a számláját;

2) a két- és háromtagú háztartásét 160 kWh-val;

3) a négy- és öttagú háztartásét 200 kWh-val;

4) hat- vagy annál többtagú háztartás havonta 250 kWh áramot kap díjmentesen.

A földgázkedvezmény január, február, március, október, november és december hónapokra vonatkozik.

1) az egytagú háztartás havonta 35 m3-t használhat el díjmentesen;

2) a két- és háromtagú háztartás 45 köbmétert;

3) a négy- és öttagú háztartás 60 köbmétert;

4) hat- vagy annál többtagú 75 köbmétert.

A veszélyeztetett fogyasztó havi kötelezettségének csökkentése vagy a villanyáramra, vagy a földgázra vonatkozik, a kettőt nem lehet halmozni.

A villanyszámla csak akkor lesz kisebb, ha a számlázási időszakban a 30 napos havi fogyasztás nem haladja meg a kedvezményes villamosenergia-mennyiség négyszeresét. Ha ennél több, de nem éri el a 6,5-szeresét, a havi kedvezményt a felére csökkentik.

Ha a földgázfogyasztás nagyobb a meghatározott mennyiségnél, de nem éri el a 2,5-öt, felére csökkentik a kedvezményt. Ha túllépi a határt, megvonják a kedvezményét.

A kérelmet a helyi önkormányzat szociális védelmi szervéhez kell beadni, amely 30 napon belül határozatot hoz a státus megszerzéséről vagy a kérelem elutasításáról.

A kérelemnek tartalmaznia kell a kérvényező és a háztartása tagjainak családi nevét, utónevét, az állampolgár személyi számát, valamint lakcímét. Csatolni kell a villamos energiáról vagy a földgázról szóló utolsó számlát, és a megfelelő orvosi dokumentációt, ha a villamos energia vagy a földgáz felfüggesztése veszélyeztetné a státuszt kérő életét vagy egészségi állapotát. A kérvényező a személyi adatok védelmére vonatkozó törvénnyel összhangban szabad hozzájárulását adja az adatok feldolgozásához.

Ha a kérelmezőnek nincs villamos energia- vagy földgázfogyasztási szerződése, vagy ha a számla nem az ő nevén szerepel, csatolnia kell a lakásbérleti szerződést, a bírósági döntést vagy más okmányt, amellyel igazolja a kedvezményre vonatkozó jogalapját. A veszélyeztetett ügyfél státuszának megszerzéséről a döntést legkésőbb a naptári év végéig tartó érvényességi idővel hozzák meg.                                               Ha a veszélyeztetett fogyasztói státusz megszerzéséről a pénzügyi szociális segélyhez vagy a gyermekpótlékhoz való jogot megállapító törvény alapján hoznak döntést, az érvényességi időtartam megegyezik a megállapított jogok bármelyikét megalapozó cselekmény érvényességével.

A helyi önkormányzati szerv az adatokat elektronikus és nyomtatott formában elküldi az ellátásért felelős energiaszervezetnek. A pénzt a köztársasági költségvetésből biztosítják és utalják át a kincstárnál nyitott, speciális, dedikált dinárszámlákra a villanygazdaság és az újvidéki  Srbijagas részére. A helyi önkormányzati szerv a veszélyeztetett fogyasztói státusz megszerzéséről szóló határozatát elektronikus és nyomtatott formában elküldi az ellátásért felelős energiaszervezetnek.

TAKÁCS Magda