Lovas Ildikó barátainak igazára

Olvasom a Magyar Szóban, hogy Lovas Ildikó József Attila-díjas író baráti köre arra a megállapításra jutott, hogy a belgrádi Blic napilap nyolcoldalas, magyar nyelvű melléklete volt az elmúlt évtized legmulatságosabb vajdasági magyar közéleti/politikai eseménye (sic!). „A szónak abban az értelmében tartották (leg)mulatságos(abb)nak mint politikai-kommunikációs eszközt, ami a vajdasági magyarságot a megfelelő irányba fogja terelni” – magyarázza a József Attila-díjas író minapi jegyzetében.

Nagyon örültem, hogy a 2012 márciusa és augusztusa között hetente megjelenő, általam szerkesztett Édes Otthon című mellékletet eszembe juttatta. Ezért tíz év távolságából elmondom, hogyan bíztak meg a feladattal, hogy áttereljem a vajdasági magyarság nyájas olvasóit a Vajdasági Magyar Szövetség pásztoraitól a Demokrata Párt pajtájába.

Március elején felhívott a Ringier Axel Springer kiadóvállalat vezető beosztású munkatársa, aki felkért, hogy szerkesszem az ország legnagyobb példányszámú napilapjának szombatonként megjelenő, magyar nyelvű mellékletét. Soha nem tudtam meg, ki és miért ajánlott épp engem, noha a Magyar Szó éléről a Vajdasági Magyar Szövetség döntése alapján szűk egy évvel korábban leváltott főszerkesztőként nekem is az volt a tippem, hogy a magyar párt esküdt szövetségese, a Demokrata Párt állhat a háttérben.

Mielőtt válaszoltam volna a fölkérésre, beszéltem néhány, általam nagyra becsült és jól értesült újságíró kollégámmal a félelmeimről, hogy itt egy politikai projektbe akarnak belerángatni, és alákérdezős Tadić- meg Pajtić-interjúkat akarnak velem íratni. A Blicről az volt a véleményük, hogy bár a bulvár mezsgyéjén egyensúlyoz, szakmai etika tekintetében vállalható újság, a kiadót pedig a profit érdekli, vagyis az eladott példányszám növelése.

Elutaztam hát a kiadó belgrádi székházába, ahol kiderült, hogy a magyar nyelvű kiadvány csak egyike lesz a minden napra jutó, új, tematikus mellékleteknek, vagyis egy átfogó projekt részeként kezelik. Elég hamar világossá vált az is, hogy semmilyen konkrét tartalmi elképzelésük nincs, így kikötésük sem volt. Egyedül az Édes Otthon címhez ragaszkodtak. Ezen a címen jelent meg ugyanis évekkel korábban, karácsony alkalmából egy magyar nyelvű kiadványuk, melyet kedves kolléganőm, Halász Enikő szerkesztett, akit épp 2012-ben, néhány héttel a szóban forgó megkeresés előtt veszítettünk el. A cím is jelzi, hogy egy könnyed, az otthon melegét sugárzó és politikamentes melléklet lebegett homályosan Ringierék lelki szemei előtt. Hogy ezzel miként akarták a vajdasági magyarságot elcsábítani a VMSZ-től, és a Demokrata Párt karjaiba lökni, nem tudom, de ha valahogyan mégis ez volt a céljuk, akkor ezt nagyon ügyetlenül csinálták.

Mindenekelőtt rossz személyt szemeltek ki a hadművelet levezénylésére. Ha valakit, hát engem aztán soha nem érdekeltek újságíróként a könnyed, otthon melegét sugárzó, politikamentes témák, de a politikai propaganda gyártása sem. Meg is mondtam, hogy csak akkor tudom elvállalni a szerkesztést, ha legalább két oldalon politikai-közéleti témákkal foglalkozhatunk, de szabad belátásunk szerint. Nem volt ellene kifogásuk, így végül igent mondtam.

Közel két évtizedes újságírói pályafutásom során soha nem szerkeszthettem olyan szabadon újságot, mint azokban a hónapokban, olyan kollégákkal, akiket magam választhattam ki. Bár a melléklet felelős szerkesztője nem én voltam, csak egy külsős, soha senki nem szólt bele abba, hogy mi kerüljön bele. Azt sem kérték, hogy fordítsam le szerbre egyik-másik cikket, pedig egy kukkot sem beszélt ott magyarul senki. Maximálisan megbíztak bennem, vagy nem érdekelte őket az egész – nem tudom. Mi, az Édes Otthon munkatársai mindenesetre lubickoltunk a szabadságban, ami a vajdasági magyar médiatérben már ekkor egyre kevésbé volt lehetséges. Egy független monitoringvizsgálat pedig azt is kimutatta, hogy politikai témák tekintetében a választási kampány során az Édes Otthon tudósított messze a legkiegyensúlyozottabban a magyar nyelvű sajtótermékek közül.

Májusban zajlottak le a választások, de a mellékletet mégsem lőtték le egészen augusztus végéig. Ha valóban kizárólag pártpolitikai befolyásolás lett volna a céljuk az Édes Otthonnal, semmi értelme nem volt még három hónapig életben tartani, különösen úgy, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött állítólagos reményeket. (Ha akartak is adni a látszatra, bőven elég lett volna plusz egy hónapig fenntartani.) Ha viszont valóban kommerciális céljaik voltak, azaz a magyar olvasókat akarták még nagyobb számban a lap vásárlására ösztökélni (bár eleve sok magyar olvasta), akkor nem ártott volna komolyabb népszerűsítő kampányt folytatni, mert így kódolva volt a melléklet bukása.

Augusztus utolsó hetében közölték velem, hogy még egy számot kihozhatunk, és vége. A döntést azzal indokolták, hogy a kiadvány nem hozott annyi új olvasót a lapnak, amennyire számítottak. Mint kiderült, több másik mellékletük is megszűnt szeptembertől.

Mindent egybevetve igazat kell adnom Lovas Ildikó barátainak: ha az Édes Otthont azzal a céllal hozták létre, hogy politikai-kommunikációs eszköz legyen a demokraták szolgálatában, akkor ez egy rendkívül mulatságos próbálkozás volt. Amennyiben rögtön ezzel kezdték volna Ringierék, amikor először felhívtak telefonon, tudtam volna javasolni magam helyett egy erre a feladatra igazán alkalmas személyt, aki akkoriban még ki sem látszott a Demokrata Párt zsírosbödönéből, ám alkalmazkodási tehetsége erősen VMSZ-kompatibilissé tette azóta. Olyannyira, hogy ma már a Lovas Ildikó pártjának szócsövévé silányított napilapot szerkesztheti az alákérdezős politikusi interjúk koronázatlan királynőjével tandemben.

Igazán érdekelne, hogy ez az eset is felmerült-e, amikor az elmúlt tíz év legmulatságosabb vajdasági magyar közéleti/politikai eseményéről szavaztak a cimborák.

PRESSBURGER Csaba