Szerbia fővárosában 2025. szeptember 20-án katonai parádét rendeztek. A díszfelvonuláson 6000 katona vett részt, akiket 4000 társuk segített és támogatott. Ez utóbbiak voltak a logisztikusok, a különböző mesterek és szakértők. Magát a parádét amúgy nem valamilyen kerek évforduló kapcsán szervezték, bár indokolták azzal, hogy 1918 szeptemberében ekkor törték át a szaloniki frontot a szerb (főleg azonban angol és francia) erők, és új nemzeti ünnepnek tekintik szeptember 15-ét. Mivel ebben az országban a nemzeti ünnepeket és következésképpen a katonai díszfelvonulásokat is igencsak rugalmasan kezeli a jelenlegi hatalom, így érthető az ötnapos eltérés is. A kevésbé tájékozottak számára írjuk le, hogy az ilyen eseményeket jobb helyeken szigorúan meghatározott napokon, napra pontos évfordulókon rendezik.

Volt már ilyen…

A néhai Jugoszláv Néphadsereg szakemberei annak idején kiszámították, hogy az ilyen parádék veszteségesek. Rövid távon ugyan hoznak valami hasznot az állami propagandának, de gazdaságilag nem kifizetődőek. Túl sok pénzbe kerülnek. Ma sincs ez másképp, hiszen a független közgazdászok többsége tíz és tizenöt millió euró körüli költségvetéssel számoltak, mégpedig a járulékos költségek nélkül. Amúgy a rendezvény költségvetése titkos, nem tudni, mekkora napidíjat kaptak a résztvevők, mennyi pénzt költöttek a buszokon az ország minden részéből odaszállított tömegre, mibe kerül a tankok és páncélos járművek lánctalpai által felszántott belgrádi aszfalt javítása, a felvonulók étkeztetése és így tovább. A lánctalpasok, helikopterek és repülőgépek üzemanyagának költsége sem publikus. Annak idején, például 1975-ben Đoko Jovanić tábornok, az akkori katonai parádé parancsnoka e sorok írójának is megmondta a banjicai táborban, mekkora költségvetést hagytak jóvá számukra az illetékesek. Igaz, akkor ez az adat egyébként sem volt titkos. „Tudja, fiatalember, az egész világon katonai díszfelvonulással emlékeznek erre a napra, így mi sem maradhatunk le, ha már ott voltunk a győztesek oldalán” – indokolta akkor a tábornok.

Volt aztán egy másik, emlékezetes parádé is 2014-ben. Zuhogó esőben tartották, díszvendége, Vlagyimir Putyin orosz elnök is esőkabátban állt a díszemelvényen. Ez a felvonulás is „eltévesztette” a megemlékezés napját: alkalmazkodtak a szervezők a részt vevő politikusokhoz, tiszteletben tartva az idejüket, munkabeosztásukat.

Értelme nincs

Ha tehát tárgyilagosak vagyunk, akkor egyértelműen leszögezhetjük: az ilyen drága parádéknak nem sok értelme van. A szervező hatalmi erők arra használják mindezt, hogy eltereljék az emberek figyelmét a belső feszültségekről. Tekintve, hogy Szerbiát ezúttal semmilyen külső ellenség nem fenyegeti, bizton állítható, hogy belső használatra kellett most a díszszemle. A tömeges tiltakozások miatt esetleg megingott bizalom helyreállítása lehetett a cél, hiszen immár a hatalmi párt tagságában is egyre többen kételkednek abban, hogy helyes irányba halad-e az ország. A buszokkal a helyszínre szállított hívek számára nyilvánvalóan bizalomerősítő lehetett a látvány, így akár igazoltnak is tekinthető a pénzkidobás ebből a szemszögből nézve. Amúgy meg a pedagógusok, földművesek, egyetemisták és tanáraik, az egészségügyi dolgozók számára aligha volt biztató a látvány. A feleslegesen felvonultatott, részben elavultnak számító fegyverzet és felszerelés senkit sem hatott meg igazán, az új vagy annak látszó rendszerek pedig aligha ihlettek meg bárkit is. A parádéba ölt pénz nyilván hasznosabb célokat is szolgálhatott volna, mégpedig hosszú távon. Kiszámolható ugyanis, hogy hány új óvodát építhettek volna országszerte, hány iskolaépületet vagy kórházat újíthattak volna fel, és számolhatunk tovább. Akár a fegyveres erők állományának korszerűbb kiképzése és felszerelése is szóba kerülhet.

A propaganda a cél

A jelenlegi szerbiai hatalom a figyelem elterelésének bajnoka, nemcsak európai, hanem világszinten is. Tíz hónapja forrong az ország, és egy újonnan kitalált nemzeti ünnepre hivatkozva szervez katonai parádét a fővárosban. Nincs olyan új fegyverzet, amelyet bemutathatna, a hagyományosnak számító rendszerek és járművek pedig nem lephetik meg a szakértőket. Így aztán marad a meztelen logika: belső használatra kellett ez a drága parádé, az elégedetlenkedő tömegek tüntetéseiről ugyanis a haderő felkészültségére kell irányítani a közvélemény figyelmét. „Az egység ereje” elnevezésű díszszemle ezt az egyetlen, propagandisztikus célt szolgálta. A legújabb nemzeti ünnep, a nemzet egysége és a nemzeti lobogó ünnepe csupán paravánként szolgált az eseményhez. Amolyan Potyemkin-szerű mutatvány volt ez, amely – lehet – a mostani hatalom végóráit sejteti. Ilyenre már volt példa a történelemben.

Nekünk a mostani aranykor idején annyi más látványosság mellett ez az „előadás” is emlékezetes maradhat. Mesélhetünk majd róla az unokáinknak, akik csak filmekből, videófelvételekből ismerik meg a mostani valóságot a díszfelvonulással egyetemben. Azzal, hogy a jövőben ők (is) nyöghetik a mutatvány költségeit.

NÉMETH János