Szerbia hatályos alkotmánya úgy rendelkezik, hogy a választásokat követően az azokon győztes és kormányalakításra képes párt elnökét a köztársasági elnök megbízza az új kormány megalakításával, miután a választások végeredményét ismertette a Köztársasági Választási Bizottság. Esetünkben tehát Aleksandar Vučić államfő gyakorlatilag kinevezi az ország új miniszterelnökét, aki utána pártja vagy/és koalíciója vezetőivel megállapodik az új kabinet összetételéről.
A szerepzavar
A világ demokratikus országaiban ugyan így működnek a dolgok, de Szerbiában ez nem lehetséges. Nehéz elképzelni ugyanis, hogy Aleksandar Vučić államelnök fogadja Aleksandar Vučićot, a választásokon győztes Szerb Haladó Párt elnökét, és megbízza a kormányalakítással. Fizikailag ez lehetetlen, meg 2017-ben és két évvel ezelőtt sem így játszódtak le a dolgok, a győztes párt és az állam elnöke ugyanis legközelebbi munkatársaival állapodott meg a kormány összetételében, megalakításában. A beavatottak szerint 2020 őszén az addigi és jelenlegi miniszterelnök asszony kész kormánylistát kapott a főnökétől. Maga nevezi így: Šef. Létezik tehát egyfajta szerepzavar, de ezen már senki sem ütközik meg az országban. Mindenki elfogadja az alkotmánysértést, amely napi szinten ismétlődik. A Köztársasági Választási Bizottság például a választási eredmények összegzésének kellős közepén, április 3-án este bejelenti: megszakítja a munkát, és csak másnap folytatják a szavazatok összegzését. Egy órával később aztán maga az államelnök közli sajtóértekezleten, hogy pártja – az addig összeszámlált szavazatok alapján – győzött, hogy az államfő ő maga marad, mivel megszerezte a voksok mintegy 60 százalékát. Hivatalos végeredményt azóta sem közölt az arra illetékes Köztársasági Választási Bizottság, a feldolgozottság legutóbb 99 százalék körül mozgott, de több helyen meg kell ismételni a szavazást, Belgrádban pedig alighanem csupán nagyon vékony többsége van a jelenlegi hatalmi koalíciónak vagy a valamiféle egységbe tömörült ellenzéknek. Itt a választások részleges vagy teljes megismétlését követelik, Újvidék polgármestere (aki amúgy a Szerb Haladó Párt alelnöke is) ugyanakkor már azt kérte az elnöktől, hogy őszre ismét tartsanak köztársasági parlamenti választásokat, mintha a Szerb Haladó Párt egyes vezetői is elégedetlenek lennének az általuk elért, a vártnál gyengébb eredménnyel. Az államfő és pártelnök (egyik belgrádi kollégám szerint „mindennek az elnöke”) egyelőre nem ért egyet az őszi, előrehozott választásokkal, de nálunk minden és mindennek az ellenkezője is megtörténhet.
A párbeszéd
Amúgy a váratlannak számító, választások utáni belgrádi helyzet nemcsak a főváros vezetése szempontjából érdekes, maga a kormányalakítás is szokatlanul alakulhat, hiszen a Szerb Haladó Párt mindösszesen 120 mandátumot szerzett a Szerbiai Parlamentben, és csak immár hagyományosnak mondható partnerük, a Vajdasági Magyar Szövetség hat mandátumával együtt tud kormányt alakítani a 250 tagú törvényhozó testületben. Ez túlságosan vékony többség lenne, ezért további partnerekre van szüksége. Tekintettel arra, hogy az eddigi szövetségest, az Ivica Dačić vezette Szerbiai Szocialista Pártot a haladók főnöke a kampány során már leírta, más koalíciós összefogást kell kialakítania. A mandátumhoz jutott, főleg jobboldali ellenzéki pártok némelyike nyilván hajlamos lenne a csatlakozásra, ahogy 1998-ban a radikálisok is összeálltak Slobodan Milošević szocialistáival, létrehozva a „nemzeti egységkormányt”. Ezek a kombinációk ebben a pillanatban nyilván csak latolgatások, illetve találgatások, ahogy az a meredek elképzelés is, amely szerint „akár kisebbségi miniszterelnöke is lehetne Szerbiának”.
A fővárosban kialakult patthelyzet kapcsán Dragan Đilas, az egyik ellenzéki párt vezetője párbeszédet ajánlott az államfőnek, aki a javaslatot elfogadta. Feltehetően az általános helyzetről is szó lesz majd közöttük, de a többi ellenzéki vezető közül többen máris megkérdőjelezik a dialógust, feltéve a kérdést: kinek a nevében és meghatalmazása alapján ül Đilas arra a bizonyos kanapéra? Ha tehát eddig törékenynek nevezhettük az ellenzéki összefogást, akkor most azt kell mondani, hogy „a helyzet fokozódik”.
Fordítva hat
Egy régi vicc szerint a kilences számú gyógyszer azért nem jó, mert fordítva hat. Ki-ki humorérzéke alapján döntse el, hogy rossz-e a vicc, vagy elfogadható. Nekünk a természetes küszöb alapján a Szerbiai Parlamentbe bejutott hat vajdasági magyar képviselő kapcsán jutott eszünkbe, mert a 2020-as választásokon kilenc képviselői mandátumot szerzett a Vajdasági Magyar Szövetség. Mivel a matematika igencsak egzakt tudomány, alighanem kijelenthető, hogy a hat kevesebb, mint a kilenc, akkor is, ha a pártelnök elégedett az elért eredményekkel, holott mintegy 12 ezerrel kevesebb szavazatot kapott a VMSZ, amit akár az absztinensek számának növekedésével, akár az egyre tömegesebb elvándorlással is lehet magyarázni. Semmiképpen sem az erőtlen és pénztelen vajdasági magyar ellenzék kampányának eredményességével. Másfelől pedig az itteni magyarság érdekvédelmének eddigi hatékonysága szempontjából édes mindegy, hogy Belgrádban hány vajdasági magyar politikus kap szép havi fizetést közpénzekből.
Két dolog látszik vitathatatlannak jelenleg: az egyik, hogy a végső szót – minden kérdésben – most is a főnök (értsd: Aleksandar Vučić) mondja ki, a másik pedig, hogy több pártban is újratervezés szükséges, másképp ugyanis gyorsabban kiderülhet, hogy a mostani éveinket aranykornak nevező állítás nem felel meg a valóságnak. Pontosabban: csak részben stimmel, mivel a szóösszetétel előtagja – hamis.
NÉMETH János
