A történelem számtalan példával bizonyította, hogy az emberek, mivel mulandók, valamilyen jelet szeretnének hagyni az utókornak. Ami a legérdekesebb, legtöbbjük nem a tetteivel, gondolataival, szellemi értékek létrehozásával szándékozik magának emléket állítani – biztosan önmagából kiindulva döbben rá –, hiszen az emberi egyedek igencsak feledékenyek, így „kénytelen” tárgyiasult nyomokat (szobrokat – általában önmagukról –, emléktáblákat, emlékoszlopokat, épületeket stb.) megalkotni. Talán arra gondolnak, ha a kései utókor emberei ránéznek ezekre, azonnal az ő személyük jut róluk eszükbe.

Gondoljunk csak a történelem első haszontalan gigantikus épületére, Bábel tornyára (Isten meg is büntette az alkotókat)1., illetve sokkal később Hitler gigantikus beruházásaira (pl. gigantikus lakópark stb.).2. Igaz az is, a legújabb kor sem mentes az ilyen őrülettől, csak egy a sok közül Türkmenbaşi nappal együtt forgó talpazaton levő hetvenöt méter magas aranyszobra (időközben áthelyezték a fővárosból egy autópálya mellé)3., de elhihetik, szinte a világ minden tájáról lehet ilyen építményt felvonultatni.
Mindez a magyarkanizsai polgármester évértékelőjén a minap elhangzottak miatt jutott eszembe.4. Nem arról, hogy a nemrégen beharangozott „mind a 14 települést egyaránt fejlesztjük” állításának ellentmondó, főleg Magyarkanizsán megvalósított beruházásokat sorolt fel. Arról sem, hogy elhallgatta, a községi költségvetés „ramaty” állapotban van (egyesek csőd előtti állapotot sejtenek), illetve „elfelejtette” megemlíteni, hogy a Korrupcióellenes Ügynökség vizsgálódik amiatt, hogy a 2014–2016-os időszakban a község mintegy 200.000 euróval károsította meg Oromhegyes polgárait.
Idézem szó szerint az elhangzott kijelentést: „…a jövőben szeretnénk a jelenleg nem működő autóbusz-állomást beüzemelni, valamint a parkban lévő Vigadót felújítani…”. Nem a Vigadóval van problémám, amelynek felújítását a község már a 2000–2004-es időszakban tervbe vette, majd tizenöt év csend után most hirtelen előhúzták a kalapból, én most a Nyilas-féle politikai emlékműről kívánom felsorolni, miért is nem lett volna szabad felépíteni, illetve Isten ments’ attól, hogy valaki ezt be fogja majd „üzemelni”.

Problémák

1)   A hely kijelölése:
−   a Tisza partjánál levő telek (a buszállomás és a szupermarket területe) miatt mintegy négy hektár erdőt kellett kivágni (lásd 1. fénykép);
−   ez a telek Törökkanizsa, Horgos és Zenta felől is egyedül a városközpontot keresztül közelíthető meg;
−   a buszállomás körül nincs hely a buszok, sem pedig az utasok járműveinek (mivel nincs helyi buszjárat) parkolására.
2)   Az objektum működtetése:
−   egyedül akkor kifizetődő, ha a város nyugati és északi végétől helyi autóbuszokat állítanak üzembe, hogy a potenciális utasokat a buszállomásra és onnan visszaszállíthassák, ellenkező esetben azok – az eddigi gyakorlat alapján – a buszmegállókon fognak a járatokra fel-, illetve onnan leszállni;
−   amennyiben nem kívánják tovább növelni a városközpont környezeti megterhelését, a helyi járatokat elektromos járművekkel kellene lefedni (van erre pénz?).

Mi lenne a megoldás?

Első lépésként el kellene felejteni ezt az objektumot buszállomásként. Egyetlenegy lehetőség van a károk enyhítésére, az épületet ki kell nevezni nemzetközi folyami határátjárónak, ugyanis az e célra használt improvizált valami nem elégíti ki a feltételeket. Az épület belsejét kellene átalakítani, míg a megállókból el kellene készíteni a járművek patkolóhelyeit, mindez pedig nem nagy beruházás. Ezáltal a folyami közlekedés és a turizmus fejlesztése is megvalósulhatna.

Már csak az a megválaszolatlan: legyen-e és hol buszállomás (igaz, én szívem szerint buszpályaudvarnak nevezném)? Tételezzük fel, hogy kell, de ettől a választól függetlenül egy feltételt kötelező teljesíteni, el kell készíteni a déli kerülőutat (2. fénykép) – a Tisza-híd előtti kanyartól a valamikori Sloga cég épületéig –, mivel nemcsak az autóbuszokat, hanem a teherjárműveket is illene kitiltani a kisvárosból. Így itt, Magyarkanizsától délre – hiszen északról a cserépgyár bányái útban vannak – lehetne felépíteni egy minden igényt kielégítő buszpályaudvart közben pedig eleget tennénk a környezetvédelmi előírásoknak is.

Nem állítom, hogy ez az egyedül jó megoldás, de abban biztos vagyok, az eddigi baklövéseknél még ez is jobb!

Balla Lajos
_________________________

https://abibliamindenkie.hu/uj/GEN/11/
https://player.hu/highlife/adolf-hitler-egykori-gigantikus-naci-lakoparkjat-epp-luxuslakasokka-alakitjak/
https://index.hu/kulfold/turk080503/

Magyarkanizsa: Szeretnék a nem működő autóbuszállomást beüzemelni