A szentatya lisszaboni apostoli útjának harmadik délelőttjén a főváros szociális problémáktól terhes Serefina negyedének Páli Szent Vincéről nevezett plébániáján találkozott a helyi karitászközpontok képviselőivel. Hozzájuk intézett beszédében három témát jelzett, és az elsőt ki is fejtette: tegyük a jót együtt. A másik kettőre csak utalt, spanyol nyelvű beszédét pedig átadta a plébánosnak, hogy majd tegyék közzé.

Karitászcentrum Lisszabon problémáktól terhes negyedében

A Páli Szent Vincéről elnevezett plébánián működik Lisszabon legnagyobb egyházi karitászcentruma, ahol összesen 170 személy gondoskodik a sokrétű feladatok ellátásáról. Ezek közé tartozik bölcsőde, óvoda, iskola, napköziotthon gyerekek számára, szabadidőközpont, idősek otthona bentlakásos és napközi formájában, fogyatékosok szociális foglalkoztatója. Ezt a hatalmas központot 1959-ben alapította Dom Manuel Gonçalves Cerejeira lisszaboni bíboros-pátriárka, a vezetését a Consolata misszionárius atyákra bízta, és az egész művet Páli Szent Vince mennyei védnöksége alá helyezte az ő jelszava jegyében: „Istent szolgálni a szegényekben.”

A „cselekvő szeretet” konkrét valósága a legfontosabb

A pápa a köszöntésében megállapította: Jó dolog itt együtt lenni, hiszen az Ifjúsági Világnap keretében Szűz Máriára tekintünk, aki „felkel, és sietve útnak indul”. Valóban, hiszen a szeretet a keresztény út kiindulópontja és célja, és a munkatársak jelenlétének és „cselekvő szeretetének” konkrét valósága segít abban, hogy ne feledkezzünk meg erről az útról, tevékenységünk értelméről. A pápa megköszönte tanúságtételüket, amelyek közül három szempontot emelt ki: jót tenni együtt, konkrétan cselekedni és közel lenni a legsérülékenyebbekhez. Más szóval – tette hozzá a pápa – együtt jót tenni, konkrétan cselekedni, nemcsak ötletekkel, hanem tettekkel, és a legsérülékenyebbek közelében lenni.

Együtt tegyük a jót!

Először is: Tegyétek a jót együtt! Az „együtt” a kulcsszó, amit a pápa sokszor hallott a tanúságtételek során: Együtt élni, együtt segíteni és együtt szeretni: fiatalok és idősek, egészségesek és betegek, mind együtt. Nem szabad hagynunk, hogy a betegség „határozzon” meg minket, hanem tegyük azt az egészhez való hozzájárulásunk élő részévé. Való igaz: nem szabad hagynunk, hogy betegségek vagy problémák „határozzanak meg” minket, mert mi nem vagyunk betegség, mi nem vagyunk probléma. Mindnyájan ajándék vagyunk, egy adomány, a maga nemében egyedülálló ajándék, értékes és szent ajándék Istennek, a keresztény közösségnek és az emberi közösségnek. Tehát úgy, ahogy vagyunk, gazdagítsuk az egészet, és hagyjuk, hogy az egésszel gazdagodjunk!

@kc = Cselekedjünk konkrétan!

Második pontként azt kérte a szentatya, hogy tegyünk konkrét lépéseket. Az egyház „nem régészeti múzeum”. Vannak, akik ezt gondolják, pedig nem így van. Ez a konkrét lépés a falu ősi kútja, amely vizet ad a mai nemzedékeknek, miként a jövendő nemzedékeknek is. A forrás arra szolgál, hogy szomját oltsa a megtett út nehézségeivel odaérkezőknek. Konkrét dolgok tehát, odafigyelés az „itt és most”-ra, ahogy már ti is teszitek, a részletekre figyeléssel és gyakorlatias érzékkel, a portugál népre jellemző szép erényekkel.

A konkrét szeretet bepiszkolja a kezeket

Ferenc pápa eddig a pontig olvasta a beszédét, majd ezután szabadon hozzáfűzte: „Sok mindent szeretnék most elmondani, de a reflektoraim nem működnek – mutatott a szemüvegére –, és így nem tudok jól olvasni. Átadom a szöveget, és azt hozzátok majd nyilvánosságra. Nem lehet erőltetni a látást, és aztán rosszul olvasni. Olyan dologról szeretnék most szólni, ami nincs megírva, de benne van a találkozás légkörében. Ez pedig a konkrét dolog. Nincs elvont szeretet, a plátói szerelem az űrben van, a valóságban nincs. A konkrét szeretet bepiszkítja a kezeket, ezért most mindenki felteheti magának a kérdést: Konkrét vagy elvont az a szeretet, amit mások iránt érzek? Amikor kezet fogok egy rászorulóval, beteggel, peremre szorult emberrel, gyorsan csinálom, hogy meg ne fertőződjek? Undorít a szegénység? Mások szegénysége? A desztillált életet keresem mindig, ami csak a fantáziámban létezik, de a valóságban nem. Hány haszontalan desztillált élet van, melyek végül nyomtalanul és súlytalanul eltűnnek!”

Közel kell állni a legtörékenyebbekhez

A karitász munkatársainak átadott szöveg beszél még a harmadik szempontról, hogy közel kell állni a legtörékenyebbekhez. Noha mindnyájan törékenyek és rászorulók vagyunk, de az evangélium együttérző tekintete elvezet bennünket, hogy meglássuk a leginkább rászorulók szükségleteit, és így szolgáljuk a szegényeket, Isten kedveltjeit, aki szegénnyé tette magát értünk. Szolgáljuk a kirekesztetteket, az elvetetteket, a kicsinyeket és a védteleneket. Ők az egyház kincsei, ők Isten kedveltjei! Ne feledjük, hogy közöttük mi ne tegyünk különbséget, mert egy keresztény nem válogathat köztük a kedve szerint.

HARMATH Károly OFM (Forrás: Vatican Nwes – P. Vértesaljai László SJ)