Darija Kisić Tepavčević munkaügyi miniszter 15-én fogadta a Szerbiai és a Vajdasági Nyugdíjas Szövetség, valamint Függetlenség Nyugdíjas Szakszervezet elnökét, akikkel az idősek szociális helyzetéről, problémáiról cserélt véleményt. Javasolták a miniszter asszonynak, hogy az állam miként kompenzálja a legidősebbeket.

Miloš Grabundžija, a Függetlenség Nyugdíjas Szakszervezet elnöke átadta a nyugdíjasok kártalanítására vonatkozó javaslatukat, amely arra vonatkozik, hogy a költségvetési konszolidáció miatt 47 hónapon át elkobzott pénzt ugyanannyi részletben, azonos összegben térítsék vissza. Úgy gondolják, hogy először a legalacsonyabb jövedelmű nyugdíjasok kapjanak pénzt, majd később a többiek is, fejtette ki Grabundžija. A jövő évi költségvetési törvényjavaslat azonban ennek megvalósításához szükséges forrásokat nem tervez. Ez azt jelenti, hogy a javaslat elfogadása esetén csak 2023-tól valósulhat meg.

Milan Nenadić, a Tartományi Nyugdíjas Szövetség elnöke megerősítette, hogy a miniszter asszony hajlandó megoldani régóta fennálló problémájukat, de erről nem egyedül dönt. A tárcavezető megígérte, hogy a javaslatokról tájékoztatja a kormányt és az államelnököt, és döntésükről beszámol a nyugdíjasok képviselőinek. Megegyeztek abban, hogy minden hónap utolsó csütörtökén találkoznak, és véleményt cserélnek a nyugdíjasokat érintő problémákról (lesz miről tárgyalniuk).

A nyugdíjas-szervezetek szerint a januári 5,5 százalékos kiigazítás nem elegendő az infláció fedezésére, így a juttatások ismét reálisan csökkenni fognak. A nyugdíjak úgynevezett svájci képlet szerinti összehangolása a hat hónapos inflációtól elmaradó adatokkal a legidősebbek amúgy is alacsony jövedelmének további csökkentését jelenti. A költségvetés nem biztosít forrást a legalacsonyabb, 12 582 dináros földműves nyugdíjjal rendelkezők nehéz helyzetének enyhítésére sem. Egyes becslések szerint évi egymilliárd euró elegendő lenne a legalacsonyabb nyugdíjak emelésére, a csökkenés miatt megkárosított nyugdíjasok iránti tartozás törlesztésére és a korengedményes nyugdíjazás miatti élethosszig tartó büntető levonás eltörlésére.

TAKÁCS Magda