A reklámok ereje óriási: akkor is hatnak, ha meggyőződésünk, hogy ránk semmi sem hat. Befolyásolják magatartásunkat, választásunkat, gondolkodásunkat. Egy-egy reklám egy életre eldöntheti valamely termékhez való viszonyulásunkat, jó és rossz értelemben egyaránt. Hatással lehet márkahűségünkre, döntéseinkre. Talán mi magunk sem tudjuk, miért éppen azt a mosószert, miért pont azt a fogkrémet, netán száraztésztát vesszük le a polcról a tucatnyi szinte azonos termék közül. És talán alaposan meg is lepődnénk, ha valaki rámutatna: a napokkal azelőtt látott reklám az, ami miatt éppen így döntöttünk.

A reklámkészítés szakma, ráadásul nagyon komoly szakma, amelynek nagyon sok összetevője van. Egy jó reklámszakember a csillagos egekig repítheti egy-egy termék eladási statisztikáit, éppen úgy, ahogyan egy pocsék reklám meg éppen ellentétes hatást képes kiváltani. Nem való akárkinek ez a munka, érzék, tehetség és hatalmas tudás kell hozzá.

Az egyik alaptézis a reklámszakmában, hogy a reklámokra költött összeg fele kidobott pénz – éppen csak azt nem lehet előre megmondani, hogy melyik fele, ezért muszáj elkölteni. Mert ami az egyik embernek felettébb visszatetsző és irritáló, a másiknak lehet izgalmas, újszerű, érdekes, figyelemfelkeltő, és nehéz előre megmondani, hogy egy-egy szokatlan reklám többet hoz-e, mint amennyit visz.

A reklámszakma másik alaptézise, hogy egy reklám akkor szerethető, ha van benne kutya, nő vagy gyerek. Vagy mindhárom egyszerre. Ha egy hirdető a tuti receptre megy, akkor reklámjában biztosan lesz egy szép nő, egy bájos kisgyermek vagy egy kedves kiskutya.

Nincs ez másként akkor sem, ha a hirdető történetesen politikus. Elvégre (és ezt nem mi találtuk ki, hanem a reklámszakemberek állítják, nem is egy-egy konkrét országra és politikusra vonatkoztatva, hanem úgy általában) a politikus is csak egy termék, amelynek vonzóvá tétele, eladása semmiben sem különbözik a mosóporétól. Technikájában legalábbis.

Mindennek tudatában igazán nem nevezhető meglepőnek, hogy az ország egyik vezető politikusa, történetesen az állam feje, a köztársasági elnök személyesen egy bájos kislányt szerepeltet az egyik politikai reklámfilmjében a választási kampányban.

Üldögél Aleksandar Vučić bácsi a kissé karácsonyi hangulatú hatalmas terepasztal mellett, legózgat a kedves kislánnyal, építgeti neki az óvodákat és iskolákat, hogy „legyen hol tanulni a gyerekeknek”, mert „az fontos”. A kislány utakat szeretne építeni, és Vučić bácsi helyesel, mert „ha vannak utak, az embereknek több lehetőségük van munkát találni”. A kislány szerint az utak arra is jók, hogy utazni lehessen rajtuk, meglátogatni a nagyszülőket. De Vučić bácsi hirtelen felveti: „Az apukád, ugye, külföldön dolgozik?” A gyermek igenlő válaszára az államfő megkérdi, mit szólna hozzá, ha lenne ötlete, hogyan lehetne a kislány apukáját, de minden más apát is visszahozni Szerbiába. A gyermek pedig azt válaszolja, hogy ezt szeretné a világon a legjobban.

Az enyhén karácsonyi miliőbe belejátszik némi cukrosbácsi-felhang is, picit borzadva gondol a szülő arra, hogy ha ilyen ragadozómosollyal közelítene valaki az ő gyermeke felé, vajon hogyan reagálna. Szerencsére lepereg a reklám, vége, jöhet a motorolaj-hirdetés, meg a megkönnyebbülés, hogy ezt nem kell tovább nézni.

Ugyanis a gyerekek politikai reklámban való szerepeltetése nagyjából kimeríti a politikai pedofília fogalmát. A gyermek önállóan nem tud dönteni arról, hogy mihez adja az arcát, szerepeltetése még akkor is a gyermek durva kihasználása, ha sem a kiskorú, sem a szülei nem így tekintenek a dologra.

Számos gyermekvédelmi szervezet (többek között a Gyermekjogi Központ is) a minap felszólította a pártokat, hogy ne használják a gyerekeket politikai célokra, és ily módon ne sértsék meg a gyermekjogokat, hiszen a kiskorúak védelmének prioritásnak kellene lennie minden társadalomban. A gyermekjogvédők javasolják a politikusoknak: egyértelműen határozzák meg, hogyan szeretnének javítani a szerbiai gyermekek életén; tartsák tiszteletben a gyermekek véleményét és álláspontját. Ugyanakkor figyelmeztetnek: semmi sem indokolja a gyerekek közvetlen bevonását bármilyen népszerűsítő tevékenységbe.

Magyarán: hagyják ki a gyerekeket a politikai csatározásaikból, hagyják ki őket önmaguk népszerűsítéséből. Egyszerűen csak hagyják békén a legkisebbeket.

Tavaly a gyermekjogok védői összeállítottak egy kódexet, amelynek célja a gyermekek megóvása a politikai visszaélésektől. A dokumentumot tizenegy médiaház és hét párt írta alá.

Sok haszon, amint azt a fenti példa is bizonyítja, nem lett belőle. Legfeljebb annyi, hogy egy médiaháznak kellett követelnie a kérdéses videó sugárzásának betiltását.

Hétfőn érkezett a hír, hogy az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) az N1 TV kezdeményezésére betiltotta a Szerb Haladó Párt – A gyermekeinkért választási lista kampányfilmjének sugárzását, amelyben a párt vezetője, Aleksandar Vučić egy hatéves kislány társaságában látható.

A szabályzó testületben a döntés hajszál híján született: öten támogatták a betiltást, négyen ellenezték. Mindezt úgy, hogy a REM szabályzata kimondja: gyermekeket politikai célokra használni tilos, függetlenül attól, hogy ahhoz a gyermek szülei hozzájárultak-e.

A Szerbiai Újságírók Egyesülete emlékeztet: a szerb államfő és pártelnök korábban közölte, hogy visszavonja a reklámfilm sugárzását, ha ilyen döntést hoz az állami testület.

Az államfő azt is mondta: a kislány szülei beleegyeztek a gyermek szerepeltetésébe.

Ez azonban éppen annyira használhatatlan érv, mint amikor egy pedofil azt mondja: a kiskorút a gyermek szülei bocsátották a rendelkezésére, nem volt kifogásuk az ellen, hogy megrontsa a gyermeket.

Erős a hasonlat?

Nem az. Mindkét esetben úgy használják fel a gyermeket a felnőttek saját alantas céljaikra, hogy a gyermek véleményét senki sem kéri ki. Nem adnak neki választási lehetőséget. Használják. És kihasználják. Az egyik esetben testi, a másikban lelki értelemben.

Aki pedig képes használni és kihasználni egy védtelen gyermeket, az sok más aljasságra is képes.

KOCSÁNYOS Pálma