Érezte már Ön valaha, hogy az állam, amelyben él, ártani akar? Nem (csak) azért, mert rosszul működik, hanem valamilyen értelemben gonoszul is. Az ember megszokhatta (ha máshogy nem, felmenői révén szinte biztosan, ha tud valamennyit az életükről), hogy K.-Európában nem az államból legalább korlátozottan merítkezve, hanem gyakorta annak ellenére lehet és muszáj fenntartani a személyes integritást és szabadságot.

Peter Pellegrini látszólag nem az a politikus, akivel kapcsolatban az imént felvetett probléma mentén kéne írni. Látszólag! A szlovák államfő (a hétpróbás Robert Fico szlovák kormányfő egykori legfőbb „táskahordozója”) önmagát a méltóság és a higgadtság mintaképének kívánja láttatni, amit a hívei is a magukévá tesznek. Úgy esett azonban, hogy az elmúlt napokban, hetekben pont ő volt az, aki a tetteivel bizonyította: ha arról van szó, sem a szlovák, sem a magyar kisebbségek nem számíthatnak „legendás“ higgadtságára.

A történet egyik fejezete pedig Vajdaságban játszódott…

Pellegrini nemrégiben Belgrádban, majd Petrőcön járt, ahol mindkét esetben Aleksandar Vučićtyal (aki rettentően rá van szorulva az efféle kvaterkázásokra) találkozott nagyon szívélyes körülmények között. Az egyeztetéseiken folyamatosan napirenden volt a vajdasági szlovákok témája is, kezdve az Újvidéken építendő szlovák kulturális központtól egészen a jelenlegi szerb belpolitikai helyzetben betöltött szerepükig. Mindeközben talán sokan emlékeznek arra az augusztusi napra, amikor Petrőcöt nemcsak a rendőrség, de a Szerb Haladó Párt verőlegényei is „biztosították” azért, hogy a tüntetők ne tudjanak összegyűlni a kisvárosban. Az elkövetett atrocitásokra a vajdasági szlovákok egy csoportja megpróbálta felhívni Pellegrini figyelmét, ám személyesen nem tudtak vele találkozni. Nyílt levelükben számos más problémát is felvetettek (például a Szlovák Nemzeti Tanács feletti politikai kontrollt is… milyen ismerős, ugye?).

A szlovák államfő nem nagyon zavartatta magát. Úgy fogalmazott: belföldi közéleti kérdésnek tekinti az esetet. Megemlítette azt is, hogy a vajdasági szlovákok véleménye megoszlik abban, hogy melyik szerbiai politikai erőt támogatják, s ezek olyan dolgok, amelyek Szerbia belső ügyeit érintik.

A másik eset a Beneš-dekrétumok körül kialakult szlovákiai közéleti cirkuszra vonatkozik.

Pellegrini december 23-án aláírta a büntető törvénykönyv azon módosítását, mely szerint akár hat hónap börtönt is kaphat az, aki „megkérdőjelezi” a dekrétumok érvényességét. Az ügy háttere nagyon (de nagyon!) szövevényes, különösen akkor, ha visszamegyünk a 40-es évekig. A csehszlovákiai magyarokat és németeket akkor sújtó kollektív jogfosztás abbamaradt ugyan 1948-ra (igaz, a németeken ez akkor ugyan már nem segített), ám az így okozott sérelmeket máig nem sikerült feldolgozni. Mindezek tetejébe úgy hét éve bizarr folyamat bontakozott ki a szlovák állam részéről, az állami földalap és az erdőgazdaság ugyanis a dekrétumok alapján kezdett el elkobozni olyan földterületeket, amelyeket a 40-es években valamiért nem sikerült az akkori zavaros viszonyok miatt. A jelenség valószínű lényege, hogy a „műtőasztalon” a jéghideg és profi jogi technokratizmus találkozott a (nem is annyira) tudatalatti szlovák nemzetállami agresszivitással, amelyet sikerült egyfajta bizarr zombiként életre kelteni. Ráadásul voltak és vannak olyan esetek is, amikor szlovák nemzetiségű tulajok a kárvallottak, akár asszimilálódott közben a család, akár csak egyszerűen megvették a „nem elkobzott” földet.

A földelkobzások témája november végén robbant be újra az országos közbeszédbe, amikor a jelenleg legnépszerűbb párt, az ellenzéket vezető Progresszív Szlovákia felvetette a kérdést Komáromban. Ők leállítanák az egész folyamatot, mivel az érveik szerint tarthatatlannak látják azt. Ennek nyomán napirenden maradt a dekrétumok kérdése, míg a Fico-kormány régi szép gyakorlatát folytatva „bosszútörvénnyel” igyekezett megerősíteni a pozícióját. Ebből lett a btk-módosítás. Volt, aki abban reménykedett, hogy Pellegrini nem fogja aláírni, ám mint kiderült, ez teljes naivitás volt.

A szlovák államfő a „külhoni” szlovákokkal és a „belhoni” magyarokkal kapcsolatban is kristálytisztán megmutatta, hogy az etnikai kisebbségek sérelmei mellékszálak – de persze nemcsak őt, hanem a legtöbb politikai szereplőt is fel lehet sorolni kezdve Vučićtól az Orbán-kormányon át egészen az Európai Unióig. És a dekrétumok esetében a nem szlovákiai kisebbségi magyar pártokig, azok ugyanis nagyokat hallgatva tekintettek félre, csak hogy ne kelljen látniuk, mi folyik Pozsonyban.

Kiemelendő a Magyar Szövetség magatartása, az ugyanis annak ellenére, hogy szinte mindenestől a magyar kormány alá manőverezte magát, s Ficóval szemben is maximális nyitottságot mutatott, mostanra már nem foghatta be a száját. Részben felsorakozott a szlovák ellenzék mellett Gubík László pártelnök révén, emellett saját tüntetéseket szervezett, s volt elnökük, Forró Krisztián lemondott Pellegrini tanácsadói posztjáról. Tették mindezt úgy, hogy Orbán Viktor érdekei eközben azt diktálják, ne legyen semmi baj és zavar a Ficóval ápolt kapcsolatokban – nem is nagyon tiltakozott eddig Budapest az ügyben, ami aligha fog érdemben változni, mivel a magyar kormányfő nyilván „magasabb” stratégiai érdeke mentén politizál. A Magyar Szövetség képviselői közül számosan hosszú évekig (ha nem évtizedekig) csont nélkül szervilisek voltak Budapest irányába, de a dolgok most már elfajultak egy olyan pontig, ahol akár a magyar kormány kurzusáról leválva, azzal legalább kicsit szembemenve legyen muszáj politizálniuk. Meglátjuk, meddig marad ez így. Ennyit arról (hahó, VMSZ!), hogy mit jelent totálisan a hatalmi központok alá rendelni a kisebbségi politizálást, hogy egy ártatlanul fityegő bokréta legyen, de nemhogy a kalapon, hanem legfeljebb a „főhatalom” farzsebén.

Tanulság nem sok adódik. Tán csak annyi, hogy egy etnikai kisebbség nem engedhetné meg magának a hatalomnak való megadó behódolást, ezzel párhuzamosan pedig nagyon erős szolidaritáson és egyenlőségen alapuló civil bázist kéne építenie… S tán nem ártana együttérzéssel figyelnie, hogy mi történik az akár nem magyar kisebbségekkel is, legalább a térségben. Szép mese, ugye?

VATAŠČIN Péter