Lehetőleg sokoldalút

Egy komoly szakmai csoport közösségi oldalán bizarr hirdetés jelent meg a minap. Az elsősorban fordítókat és tolmácsokat egybegyűjtő oldal engedett a nyomásnak, és a fordítók, tolmácsok körét a nyelvtanárokra is kiterjesztette, lévén, hogy jórészt egy tőről fakadó foglalkozásokról van szó. A hirdetés viszont ennél is tovább lépett, számos tantárgyra kiterjedő segítségben reménykedik, és – hogy valamiképp a hirdetés közzétételének helyére is magyarázatot kapjunk – két tannyelvű iskolába jár a nebuló, aki mellé tanárt keresnek. Igaz, az angol nyelvismeret nem feltétel, csak előny.

Engedelmükkel megosztjuk a hirdetés teljes szövegét, természetesen a személyes adatok mellőzésével (bár az oldalon minden hiánytalanul megtalálható, ilyetén a hirdető fel is oldotta az adatkezelésre vonatkozó korlátozásokat).

„7. osztályos fiú tanulmányi eredményét szeretnénk felhozni. Ehhez keresünk olyan tanárt, aki képes minden délután naponta 2-3 órát foglalkozni vele. Előny, ha már az iskolába is érte tud menni. Minden költséget vállalunk! Szükség esetén autót is biztosítunk.

Matematika, fizika, kémia, nyelvtan. A többi tantárgyból is szükség lenne, hogy legalább kikérdezze, tanuljon vele. Angol nyelvtudás előny.

2 hónap van az év végéig, ezért sürgős! Jelentősen kimutatható eredmény esetén extra bónusz pénzt fizetünk.”

Vészhelyzet 

A hirdetés szövege tömör és célirányos. Nemigen hagy dilemmákat, és egyértelművé tesz egy sor dolgot: a szülőknek komoly elképzeléseik, ambícióik és elvárásaik vannak a hetedikes kiskamasz iránt, amelyeket ő a dolgok jelen állása szerint nem tud teljesíteni. Az elvárások egyetlen zsinórmértéke „a fiú tanulmányi eredménye”, a cél pedig, amit szeretnének elérni, hogy ezt valamiképp „felhozzák”, méghozzá minél gyorsabban és minél jobban, a cél érdekében pedig hajlandók komoly anyagi áldozatokat hozni.

Ebből következik, hogy pénzük jóval több lehet, mint egy átlagembernek, és ebből nagylelkűen még „extra bónuszt” is juttatnának annak a bevállalós, „sokoldalú magántanárnak”, aki négy fő tantárgyból, de a többi tantárgyakból, is szinte varázsütésre, „jelentősen kimutatható eredményt” tudna a gyermekből kihozni. De ezért már az iskolába érte kellene mennie, és onnantól kezdve (mondjuk délután 4 órától?) napi 3 órát (tehát estig) foglalkozna vele („tanulna vele, kikérdezné” stb.).

Ugyanakkor a napnál világosabb, hogy a szülőknek nincs (és nem is volt) idejük arra, hogy a gyerekkel érdemben foglalkozzanak. A tanév nagy része eltelt anélkül, hogy bármilyen probléma felmerült volna számukra. Két hónappal a tanév vége előtt vált világossá, hogy az a fránya tanulmányi eredmény hagy némi kívánnivalót. A felismerés hirtelenében vészhelyzetet teremtett, amelyben mi sem tűnt nyilvánvalóbbnak, mint hogy sürgős és instant megoldást kell találni, de júniusra az eredményt mindenképp „fel kell hozni”, kerül, amibe kerül. Jelentősen kimutatható eredmény (ez vajon milyen mértéket jelenthet?) természetesen extra bónusszal jár. Mintha csak egy profi focicsapat vezetőségének optimista ötletrohamait olvasnánk.

A gyerekről mintha megfeledkeztek volna 

Az egész kérdéskörben egyvalaki súlyosan a háttérbe szorult, pedig voltaképpen ő a központi figura; a hetedikes fiú, akiről szinte semmit nem tudni, legfőképp azt nem, hogy mi történt vele a tanév eddigi nyolc hónapja alatt. Mi az oka a vártnál alacsonyabb teljesítménynek? Mert ez alapjaiban befolyásolja a dolgok további alakulását. A hirdetményből arra nem lehet következtetni, hogy netán komolyabb egészségügyi vagy más nehézségek akadályozták volna őt a tanulásban. Esetleg a szülők által támasztott követelmények haladnák meg a lehetőségeit? Vagy kiütköztek rajta az adoleszcencia olykor súlyosan gátló tünetei? Gondjai lehetnek a kortársi környezettel, az iskolai légkörrel? Beleveszett a virtuális világ labirintusába, és nem tud onnan kikecmeregni? Netán „rossz társaságba” keveredett?

Ezek a körülmények – legalábbis a hirdetmény rideg mondataiból – nem is sejthetők. Kérdés, hogy a szülők hányadán állnak az információkkal. Mennyire érzik súlyosnak a helyzetet, és mit gondolnak arról, vajon a „sokoldalú magántanár” bármilyen kiemelt díjazás dacára képes lesz-e majd mindezt áthidalni? Vajon sikerül-e a gyermeket „megnyernie” a szülők által kitűzött követelmények teljesítésére? Különösen, ha ezek egyébként korábbról is ismertek a számára, ennek ellenére nem sikerült teljesítenie. Hogyan fogja elviselni, hogy már az iskolából kilépve a „házitanító” karmai közé kerül, és onnan az esti órákig egy pillanatra sem szabadulhat, hiszen a magántanárnak sürgős és szigorú feltételekkel vállalt célja, hogy őt bármi áron rávegye a jobb eredmény elérésére? Marad-e számára egyetlen olyan pillanat, amikor nem áll senki számonkérő tekintetének célkeresztjében, és nem nehezedik súlyos teherként rá a vélhetően százszor hallott szülői intelem: „mi minden megteszünk érted, a te dolgod csak az, hogy tanulj”?

Sokunk számára bizarrnak, sok tekintetben elfogadhatatlannak tűnik a hirdetés, és a benne megfogalmazott elvárások. Meglepő módon viszont a hozzászólók szinte semmi kivetnivalót nem találtak benne. Hovatovább – a kecsegtető lehetőség reményében – egészen komoly érdeklődést mutattak, és többen nagy bizakodással, korábbi „referenciák” felmutatásával igyekeztek megszerezni a munkát.

Jó lenne megtudni, hogy végül összejött-e valamilyen megállapodás, és vajon június derekáig meddig jutnak a vállalások teljesítésében. De legfőképp azt, hogy maga a szerencsétlen gyerek kivételes szülői kegyként, védtelenül sodródó áldozatként, netán valami egyéb módon éli-e meg e furcsa, de nem példa nélküli történetet.

BERETKA Ferenc