Egyesek szerint megkérték, hogy ne folytatódjon a Tanyaszínház 2021-es turnéja, mások szerint betiltották az előadást. A lényegen nem változtat, ugyanis a Tanyaszínház vezetősége elfogadta Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kérését, így július 27. óta a társulat nem járja Vajdaság településeit. A Tanyaszínház vezetősége nyitott a párbeszédre és az egyeztetésekre, és kéri az MNT-t, hogy közösen találjanak olyan megoldást, amely a jövőben elejét tudja venni az ilyen nehéz helyzeteknek.

„A Tanyaszínház a múltban is, és a jövőben is meg fogja hallani és elfogadja a Magyar Nemzeti Tanács kéréseit. Ennek értelmében az Ödön von Horváth: Kazimír és Karolina előadásunk további turnéját felfüggesztjük” – áll a társulat vezetőségének közleményében, amelyben többek között az is szerepel, hogy a Tanyaszínház hisz abban, hogy színházat és színházi előadásokat csakis úgy lehet megítélni és ítéletet mondani felette, ha megtörténik az előadás és a nézők közötti találkozás. Minden más ítélet valótlan, alaptalan, épp ezért meg kell adni a nézőknek azt a lehetőséget, hogy véleményt formáljanak és kifejezzék tetszésüket vagy nemtetszésüket.

„Alkotóként nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy elkészült művet eltemessünk, mielőtt a vállalásainkat teljesítettük volna. Így a Tanyaszínház vezetősége, az előadás alkotói és a társulat úgy döntött, hogy teljesíteni fogjuk a vállalást. Ennek fényében augusztus 12-ig a Kazimír és Karolina előadásunkat minden este le fogjuk játszani Kavillón, a színház művésztelepén nyitott ajtók mellett este 21 órától. Ezzel tartozunk önmagunknak és az általunk létrehozott – hibáktól bizonyára nem mentes – előadásunknak, valamint a színház szabadságának.”

„Elnökségi ülést kell tartani!”

Magyar Attila – Öcsi, aki 27 éven át vezette a Tanyaszínházat, elmondta, hogy őt valami oknál fogva leváltották, így másfél hónapja már nem ő a Tanyaszínház elnöke.

– Még azt sem tudtam, hogy ki és milyen darabot rendez, ki játszik benne és mi az útirány. Gyakorlatilag nem sokat tudok hozzáfűzni, mert az előadást még nem néztem meg. Viszont, ha valakik látták, és ilyen döntés született, akkor bizonyára van valami okuk erre. Én annyit tettem, hogy írtam a Tanyaszínház elnökségének, és kezdeményeztem, hogy hívjunk össze ülést, mert megérett rá a helyzet – nyilatkozta Magyar Attila, aki azt a kérdést, hogy a politika ilyen módon beleavatkozhat-e a művészetekbe, nem kívánta kommentálni, mert, mint fogalmazott, politikamentesen nem lehet színházat csinálni.

A közönség kiskorúsítása

Az előadás rendezője, Lénárd Róbert is reagált Hajnal Jenő közleményére: a válaszában kifejti, hogy döbbenten és növekvő rettegéssel olvasta újra és újra a Magyar Nemzeti Tanács közleményét, amelyben (eufemizálva ugyan) betiltja a Tanyaszínház Kazimír és Karolina című előadását. Lénárd szerint a színháznak nem szabadna puszta szórakozásnak lennie, és e tézis megerősítését tükröződni látta a bemutató közönségén, valamint a fogadtatáson Csantavéren és Bácsfeketehegyen. Szerinte volt pár néző, aki túlsúlyosnak találta a Tanyaszínházhoz, és volt, akinek szakmai problémái voltak vele (mindkettő teljesen rendjén való), ám a nagy többség szeretetről és értelemről adott jelet.

Lénárd szerint a Kazimír és Karolina betiltása, mert mint írja, hiába szépítjük, BETILTOTTÁK, és ez példátlan a vajdasági magyar színháztörténetben, több aspektusból is tűrhetetlen és inkorrekt, ugyanis semmibe veszi 22 fiatal ember törekvését, hogy színházat csináljon. Semmibe veszi egy hónap éjt nappallá tevő próbáit, technikai küzdelmeit, beleölt energiáját. És ami a legfontosabb: semmibe veszi és kiskorúsítja a közönséget, amely így nem döntheti el, milyen kultúrát is igényel – végignézi-e az előadást, vagy otthagyja, esetleg megdobálja paradicsommal (mindhárom viselkedési minta legitim).

Amikor a rendező fülébe jutott, hogy baj van, azt mondta, hogy ez példátlan. Aztán eszébe jutott, hogy a Kazimír és Karolinát egyszer már betiltották megírása óta. 1933 januárjától nem játszhatták német nyelvű színházak, ugyanezen év május 10-én pedig minden más Ödön von Horváth szöveggel együtt máglyára vetették Berlin főterein. Az indoklás kísértetiesen hasonló: egyesek szerint nem szolgálta a néplélek épülését. Jegyezzük hát fel 2021. július 27-ét a naptárba, ahogy feljegyeztük 1933. május 10-ét is. Ma színháztörténet íródott.”

Pásztor: Ne szívd mellre, Jenő!

Lénárd reagálása után Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is tollat ragadott, és támogatásáról biztosította az MNT elnökét. Mint írta, Hajnalnak nem kell mellre szívnia a heves reakciókat:

„Nem egyértelműen és világosan, hanem finoman fogalmaztál, amivel megteremtetted annak lehetőségét, hogy lefasisztázzanak téged, összemossák az alkotói szabadságot a Tanyaszínház eszményével, az pedig nem más, mint mindenkihez szólni, gyerektől az idősekig” – írta Pásztor, aki szerint az alkotói szabadság és a prasnyaság úgy jár egymással kéz a kézben, ahogyan Lénárd Róbert önmagát Ödön von Horváth-hoz hasonlíthatja, a mai Vajdaságot pedig 1933 Berlinjéhez.

„Miközben Lénárd Róbert esernyőjét nyitogatja, mert felőled, kedves Jenő, barna esőt vizionál, a Tanyaszínház közönsége évek óta, körülbelül hatodik éve eltűri, elszenvedi az előadásokat. Talán előbb kellett volna, kedves Jenő, mielőtt ilyen és ehhez hasonló üzeneteket kapunk: ,,már akartam kérdezni, ezeket a tanyásokat senki nem ellenőrzi, hogy ilyen katasztrofálisan ocsmány előadásokat adnak elő? Otthagyták az előadást az emberek. Volt, aki odament hozzájuk előadás közben, és megkérte őket, hogy az ocsmány szavakat, káromkodásokat helyettesítsék már lájtosabbal. Így a p*na helyett pu*nci lett a végére, meg hadd ne mondjam.” – áll Pásztor nyílt levelében, amely szerint Hajnal jól döntött, „mert abból csinálnak alkotói szabadságkérdést, hogy a Tanyaszínház produkciójának hol vannak az erkölcsi, beszédbeli határai. Megengedhető-e a prasnya beszéd és a színpadon vizelés, amikor tudjuk, hogy a Tanyaszínházat az egész falu apraja-nagyja várja és nézi. Abból csinálnak alkotói szabadságkérdést, és ott vizionálnak fasizmust, hogy az anyukák eltakarják az ötévesek szemét, a nagyszülők befogják az unokák fülét? Mert azért ez mégsem művészet. A nézők szerint nem. És szerintünk sem. Olyan határokon lép túl a Tanyaszínház, ami összeegyeztethetetlen a vajdasági magyar közösség értékrendjével.”

A VMSZ elnöke szerint régóta nyomasztja őket „mindaz, ami a Tanyaszínház körül zajlik. Az építkezés, az elszámolás, az évek óta mindinkább a vállalhatatlanság felé csúszó produkciók, amelyek ugyanannak a zárt alkotói körnek az előnyjoga lassan egy évtizede. Önmagában az, hogy egy szűk és zárt köré a Tanyaszínház, nem is volna baj, ha mostani megnyilatkozásuk, túl a közönséget lenéző előadáson, nem tenné azzá. Megvártad azt, hogy az új vezetés miképpen jár el, korrigál-e az elmúlt öt-hat év gyakorlatán, és amikor özönleni kezdtek az elégedetlen és felháborodott vélemények Csantavérről, Bácsfekethegyről, léptél. Jól léptél – írta Pásztor az MNT elnökének. A VMSZ elnöke szerint „aki nem úgy tesz, mint Hajnal, annak se a Tanyaszínház, se az alkotói szabadság nem fontos, mert az alkotói szabadság is olyan, mint a szabadság általában. Csak akkor létezik, ha vannak határai.”

„Véleményt mondanak olyasmiről, amit nem láttak”

Hernyák György színházi rendező többedmagával alapította meg a Tanyaszínházat Kavillón 1978-ban. Szerinte mindenki számára világos, hogy ez egy ukáz.

– Abban a pillanatban, amikor a politika beleszól valamibe, ott többet fű nem nő. Komolyan, elnök urak azt várják el, hogy egy színház a felszabadult örömről és kacagásról, meg népmesei bölcsességekről szóljon? Ha elnök úr azt gondolja, hogy az egyszerű embereknek csak kacagásra meg népi bölcsességre van szüksége, akkor lenézi őket. Elárulom azt is, hogy némelyik bölcsebb közülük, mint egy egyetemet végzett professzor. A másik előnyöm, hogy én láttam az előadást. Ők meg véleményt mondanak olyasmiről, amit nem láttak. Elnök úr mióta ért a színházhoz? Ahhoz, amit nem is látott. Nekem legalább van róla papírom – mondta Hernyák, aki újranézte a darabot. Kereste benne a Hajnal által felsorolt jelzőket – „öncélú közönségesség, parttalan ízléstelenség, színpadi megszólalás vállalhatatlansága”.

– Én ezeket nem találom. Lehet beszélni róla, hogy tetszik, vagy sem, de akkor sincs jogom betiltani, még akkor is, ha én pénzelem. A Tanyaszínházban az elmúlt tíz évben is történtek – elnézést a kifejezésért – elb.szások, és nem csak a repertoár szintjén. Bennem az merült fel, miért most? Miért nem előbb? Azért, mert most új elnök van? Ellene van kifogásuk? Vagy a rendező ellen? A politikus mondja meg, hogy milyennek kell a színháznak lennie? Milyen jogon szól bele? Minden színházi előadásról mentek el emberek, el lehet menni most is. A politikusnak fogalma sincs, hogy mennyi munka van egy előadásban. Ezek húszéves gyerekek. A tanítványaim, akik éjt-nappallá téve dolgoztak, hogy létrehozzák az előadást. Egy szerep mindenkiből kivesz valamit. Ők hisznek a színházban. Hittek. Elveszik tőlük a hitüket? Kinek van joga ehhez? A politikusnak? Mit kell megérnünk?

Szerkesztőségi összefoglaló