Bori Imrének igaza lehetett abban, hogy közvéleményünk – ha nem is feltétlenül elutasítással, de mindenképp – közönnyel fogadta a kis gall falucska lakóit
„A FORUM KIADÁSÁBAN nemrégiben a Képregénytár első füzeteként megjelent ASTERIX, A GALL HŐS című regény elővetette A képregény története című, ugyancsak 1975-ben megjelent budapesti kiadványt is. Különösképpen, hogy tapasztaljuk: kultúránk mintha bojkottálná az Asterix-füzetet. Könyvkereskedéseink nem árulják, de még kommentárt sem olvashattunk a megjelenés kapcsán. Van, létezik ugyan ez a képregény, több ezer példányban került forgalomba, általában azonban úgy teszünk, mintha nem lenne, mintha szégyellnénk kultúránknak, könyvkiadásunknak ezt a »foltját«”. (Bori Imre: Az Asterixről, a képregényről… – Kultúránk mintha bojkottálná ezt az új műfajt. Magyar Szó, 1975. december 13.)
„Az Asterix-füzet magáért beszél, és a szemlélődőt sem magának az adott képregénynek »tartalma« foglalkoztatja – bár előre bocsáthatjuk, hogy véleményünk szerint a legszerencsésebb volt éppen az Asterix-regényt választani kiadásra, mert benne a képregény műfajának előnyei és értékei is megmutatkoznak. Sokkal inkább a képregény műfaja, s túl ezen kulturális életünknek az Asterix-regénnyel szemben tanúsított »arisztokratikus« magatartása, amely kizárni szeretné világunkból – nemcsak az Asterix-füzetet – a képregényt, mondván, hogy a képregény alacsonyrendű szórakozási eszköz, nem méltó a »művelt« ember pillantására sem. Előítéleteinkről van ugyanis szó, amelyek választásainkat szüntelenül befolyásolják és a legkülönbözőbb formában adnak hírt magukról. Nem vagyunk-e például hajlamosak a tragédia ellenében a vígjátékot már kisebb értékű alkotásként értelmezni?” – így értékelte hát Bori Imre (1929–2004) Széchenyi-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, kritikus, szerkesztő az első újvidéki Asterix-füzet megjelenése után előállt helyzetet a Magyar Szó 1975. december 13-i számában, s annak is a Kilátó című mellékletében megjelent cikkében (lásd mai képünket). S bár ma már ez sok szempontból hihetetlennek tűnik, soraiból mégis nyilvánvalóan kiderül, hogy a képregények fogadtatása Vajdaságban sem volt éppenséggel teljesen felhőtlen…
Minden jel szerint tehát Bori Imrét illeti az elsőség (ebben is…), a Magyar Szó korábbi számaiban ugyanis sem Asterixnek, sem az akkor indult – ma már legendás – képregénysorozatnak, az Asterix Szórakoztató Füzeteknek egyetlen említését sem találtam. Sem egy reklám, sem egy hirdetés, sem egy nyúlfarknyi figyelemfelhívás, sem egy cikk, sem egy ismertető, sem egy kommentár, de még csak egy olvasói levél sem… Még ha értő kritikáról nem is ábrándozhatunk. Mintha észre sem vették volna! Mintha meg sem jelent volna…
Bori Imrének tehát igaza lehetett abban is, hogy közvéleményünk – ha nem is feltétlenül elutasítással, de mindenképp – közönnyel fogadta a kis gall falucska lakóinak és hőseinek újvidéki megjelenését. Nem csaptak körülötte nagy felhajtást, nagy reklámkampányt, egyszerűen csak kinyomtatták, kiszállították a trafikokba, és a jó szerencsét lesték…
Valóban így történt volna?
Az igazság az, hogy 1975-ben már voltak tapasztalt, képregényekkel foglalkozó emberek, talán szakemberek is – köztük magyarok is! – Újvidéken, a Forum kiadóház tájékán. Néhány évvel korábban, 1957-ben, ha 21. századi szemmel visszatekintve kezdetlegesnek is tűnő, de mégis erőteljes és eredményes kampánnyal hirdették az akkor indult Buksi című hetilap megjelenését. Ehhez képest az Asterix-füzeteket nagyon csendesen vezették be…
Vagy azt gondolhatták volna talán, hogy addigra már megszokottá vált a műfaj?!
„Igaz ugyan, hogy sok milliós példányszámban megjelenő képregény valóban problematikus, alacsony ízlést szolgál ki, valóban giccses, tőlünk idegen világszemléletet tükröz, és egyfajta antikultúra terméke. Ám, tegyük fel a kérdést, nem mondható-e el mindez a versek, a regények, a festmények, a filmek egy részével kapcsolatban is? Haragszunk »a« képregényre, de nem utasítjuk vissza »a« verset, »a« festményt, »a« regényt, »a« filmet, holott mindegyik műfajnak vannak értéktelenségei, a képregények e fajtájával versenyező megvalósulásai is. Nem találhatók-e könyvkereskedéseink polcain álkulturális termékek, amelyekkel szemben azonban nem támad bennünk viszolygás, mert azok regények vagy pl. Marika-történetek: S mert regények, elfogadjuk őket, ha rosszak is, a képregényre rá sem nézünk, még ha jó is – választásaink oly beszédes jellemzőjeként” – érvelt akkor Bori Imre.
S tette ezt máig érvényesen.
SZABÓ PALÓCZ Attila
