A jószívű emberekre gyakran okkal mondják azt is, hogy nagy szívük van. Olyan emberek ezek, akik mindenkit szeretnek, testvérüknek tekintenek, és még akkor is igyekeznek segíteni, ha ezt mások nem is igénylik. Közel áll ehhez a hazafias patrióta szív is, melyet azonban a politika gyakran sokkos állapotba hozhat: akkor dobogtatja meg, amikor arra szükség van, és a patriotizmus nevében bizonyos esetekben még a kegyetlen kőszívűséget is pozitívan ítéli meg a politika. Azt viszont nem merném állítani, hogy különbség van különböző nemzetek jószívűsége és testvéri nagy szíve között, de tény, hogy bizonyos esetekben nem minden nemzet vagy államvezetés reagál egyformán. Hogy ne mondjuk, következetesen.

Mindezt alátámaszthatja vagy megcáfolhatja néhány időszerű, életből vett példa is. Miközben kormányunk a végsőkig harcol a 2 millió koszovói albánért, a magyar kormány annak idején népszavazáson tagadta ki határon túli nemzettársait, köztük a 300 ezernyi délvidéki magyart is. Ebbe már a mi szívünk is belefájdult, de kétségbeesésünk mégsem volt olyan nagy, mint a szerbiai hatalomé a 2 millió albán esetleges elvesztése miatt. Tagadhatatlan, hogy ilyen esetekben már nem az emberi érzés, hanem a politika dobogtatja a szívet, ami súlyos betegséghez vezethet, melyet „angina patriótisz”-nak is nevezhetnénk.

A politikai szívdobogás nagy kockázata, hogy nem mindig a logika és a realitás szerint dobog. Ugyanannak a szerb vezetés szíve másként dobog Koszovó és másként a boszniai Szerb Köztársaság esetében. Ugyanaz a szív egyik esetben elítéli azt, amit a másik esetben igazságosnak tart. Mert ha a koszovói albánok nem ugrálhatnak, akkor mi jogon tehetik ezt a boszniai Szerb Köztársaság polgárai, akik ráadásul egy másik független állam határain belül élnek. Szerbia szíve úgy diktálja, hogy nem sok az a pár százezer dollár, amennyibe Koszovó került naponta. Mert ha Koszovó lényegében már nem is a miénk, de legalább fizethessünk érte. Ha pedig Koszovó a miénk, akkor miért nem térhetnek vissza oda az Európából kiutasított szerbek és romák? Ezt még a nyugati békefenntartók demokráciája sem szavatolhatta nekik. Azért jöttek Vajdaságba talán, hogy vigasztalják az anyaországuk által egy kissé mellőzött magyar kisebbséget?

Egyszóval furcsa és veszélyes betegség az „angina patriótisz”. Vigasztaló viszont, hogy a patrióta szívet még a pénz sem zavarhatja meg. Vagy talán mégis?

NAGY Nándor