A sztrájk a munkavállalói nyomásgyakorlás régóta ismert módja, és bár Szerbiában is elvileg bő negyedszázada a szakszervezeti és munkavállalói jogok teljesen legális formája, igazából mind a mai napig nem vált érdemi és hatékony érdekérvényesítő eszközzé, elsősorban a sajátos és a jogszabályokat igencsak rugalmasan kezelő munkáltatói gyakorlat, nemkülönben a közszolgálatokra vonatkozó állami korlátozások miatt.

Az állam viszonyulása miatt az oktatásügyben szinte lehetetlen érdemi érdekérvényesítést sztrájkkal kikényszeríteni, mert bár a tanügyi dolgozók nálunk a mai napig nem számítanak közfeladatot ellátó személynek, a sztrájktörvény az oktatást közérdekű tevékenységként határozza meg, ahol csak korlátozott körülmények között, a nélkülözhetetlen szolgáltatás (minimális munkafolyamat) biztosítása mellett lehet vele élni.  A gyakorlatban ez rövidített órákat jelent, miközben a fennmaradó tanítási időben folyamatosan biztosítani kell a tanulók felügyeletét, ami fából vaskarika, de a törvény még ennél is továbbmegy: amennyiben valamelyik iskola dolgozói nem a törvénnyel összhangban szüntetik be a munkát, a minisztérium akár be is tilthatja az intézmény működését. Ettől függetlenül nincs olyan tanév, amely ne sztrájkfenyegetéssel kezdődne, vagy év közben ne kerülne itt-ott sor munkabeszüntetésre. Eleddig általában érdemi eredmények, de – valljuk be – következmények nélkül is. (Az eddigi leghosszabb pedagógussztrájk öt hónapig tartott.)

A hatékonyabb védelmemért

Mindezt azért mondtam el, mert újfent sztrájkokra figyelmeztet a sajtó. Az idei pedagógusnap (november 8.) nemcsak a bensőséges iskolai vagy az egyre inkább erőltetett „közös” ünneplésről szólt, hanem arról is, hogy a pedagógus-szakszervezetek elindították Stop az iskolai erőszaknak! című kampányukat, amelynek első lépéseként egyórás figyelmeztető sztrájkot tartottak.

Mint arról már többször beszámoltunk, aggasztó méreteket öltött az iskolai erőszak Szerbiában, és egyre nyilvánvalóbb, hogy a jelenleg alkalmazott megelőző és védelmi mechanizmusok nem elégségesek a hatékony fellépéshez sem az iskolákban, sem a külső védőháló többi szegmensében (szociális védelem, rendőrség, igazságszolgáltatás). A szakszervezet kampányában az állam tevékenyebb bekapcsolódását követelik, ami a jogszabályok újragondolására és esetleges módosítására is kiterjed.

A megmozdulás külön indítéka, hogy az erőszak egyre gyakrabban irányul az iskolák dolgozói ellen. A kampány elindítását megelőzően több ilyen eset történt. Egy másodikos középiskolás megverte a tanárnőjét, Palánkán egy erőszakos szülő előbb egy tanulót, majd egy tanárnőt támadott meg. A legmeghökkentőbb eset Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) történt, amikor egy tizennégy éves diák kerékpárüléssel beverte az iskola 53 éves igazgatója fejét.

A tanügyi dolgozók immár nemcsak az anyagi és társadalmi megbecsülésük hiánya miatt, de személyi integritásuk súlyos csorbulása és immár testi épségük veszélyeztetése okán is hatékonyabb fellépést követelnek. A megmozdulásnak – bár a hivatalos politika igyekszik a közbeszéd peremére szorítani – várhatóan folytatása lesz, ám szinte biztosra vehető, hogy a hatalommal szoros kapcsolatban álló szakszervezeti vezetők utóbb lehetetlen kompromisszumokba is belemennek, kivéve, ha a belügyminiszter által is javasolt törvényi szigorításokat a kormány érdemesnek tartja a megfontolásra.

A zárolt folyószámla miatt?

Szokatlan indok vezérli a muzslyai Szervó Mihály iskola dolgozóit. Mint arról a Szabad Magyar Szó és számos más médium is beszámolt, megtörténhet, hogy a legnagyobb, magyar nyelven is oktató bánsági iskola dolgozói rövidesen beszüntetik a munkát. Figyelmeztető sztrájkot már tartottak. Augusztus derekán ugyanis egy jogerős bírósági ítélet miatt zárolták az iskola folyószámláját. Az intézmény (voltaképpen az állam) pert vesztett a dolgozók ellen, mert – ahogy 2014–2016 között az egész országban történt – a minisztérium jogellenesen számította ki az évi szabadság idejére fizetett térítményeket. A személyenként megítélt 4-5 ezer dináros kártérítés a kamatokkal és perköltségekkel együtt jócskán felduzzadt, így az iskola folyószámláját 1,4 millió dinár adósság miatt zárolták. Ez nagy gondot jelent az intézménynek, mert nem tudja kifizetni a dolgozóknak járó útiköltség-térítést, a végkielégítéseket, a jubiláris jutalmakat, de gondot okoz a közüzemi díjak fizetése is. Továbbá nem számíthat költségvetési forrásokra, pályázati pénzekre stb., mert ezek is végrehajtás alá esnének. Az iskola igazgatója szerint „felfújták a dolgot”, mert az iskola a zárlat ellenére normálisan működik. A gyerekek normálisan járnak az iskolába, áram van, gáz van, fűtés van.

Másutt másként

Az iskolák számlájának zárolása nem egyedi és nem is új keletű, de végtelenül kellemetlen dolog, és igencsak megnehezíti a zavartalan működést. Országos szinten esetenként akár 300 intézmény számlája is blokád alatt van. Sokan emlékeznek még az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola esetére, ahol a csaknem három évig tartó zárlat során már az ingóságok árverését is kitűzte a végrehajtó, mire a minisztérium kénytelen-kelletlen kifizette a néhány százezerről ötmilliósra duzzadt tartozást. Igaz, ott fel sem merült a munkabeszüntetés ötlete, bár lehet, hogy meggyorsította volna a folyamatot.

Nem lenne azonban kerek a világ, ha ilyesmi csak nálunk fordulna elő. Nemrég Hollandiában egyszerre négyezer iskolában állt le teljes egészében a munka, mert a pedagógusok nyolcvan százaléka sztrájkba lépett. Strukturális béremeléseket, új tanárok felvételét követelik, mert jelenleg az iskolák 40 százalékában még ahhoz sincs elég dolgozó, hogy például influenzaszezon idején megoldják a helyettesítést. A holland kormány azonnal reagált, és 460 millió eurót egyből jóváhagyott a helyzet rendezésére, de ezzel ott még korántsem oldódott meg a kérdés.

Ugyanaznap leálltak az iskolák Horvátországban is. A kormány rövid távú, hatékony intézkedéseket ígért. A szakszervezetek azonban nem hisznek a kormánynak. Ott sem.

Vajon nálunk mi várható?

Beretka Ferenc

A cikk nyomtatott változata a Családi Kör hetilap november 21-ei számában jelent meg.