Ez a témája az idei ökumenikus teremtésvédelmi hónapnak, amelyet Ámosz próféta szavai ihlettek: „Mint a víz, áradjon inkább az igazság, mint a sebes patak, az igazságosság” (Ám 5,24).

A 18. Teremtésvédelmi Ima Világnap (az idén szeptember 1-jén) és az azt követő teremtés hónapja alkalmából (zárul október 4-én, Szent Ferenc napján) Ferenc pápa üzenetet írt. Ebből tallóztuk a következő gondolatokat.

 Az igazságosság ugyanolyan fontos, mint a víz

Az Ámosz könyvéből származó kifejező kép azt mondja el nekünk, mire vágyakozik Isten. Ő azt akarja, hogy igazságosság uralkodjék, és ez az Isten képmása szerinti gyermeki életünk számára ugyanolyan fontos, mint a víz a testi fennmaradásunkhoz. Ennek az igazságosságnak ott kell megjelennie, ahol erre szükség van, nem maradhat elrejtve a föld mélyén, és nem tűnhet el, mint a víz, amely elpárolog, mielőtt erőt adhatna nekünk. Isten azt akarja: mindenki arra törekedjen, hogy minden élethelyzetben igazságosan, az ő törvényei szerint éljen, s így lehetővé váljon, hogy az élet a maga teljességében kivirágozzék. Ha elsősorban Isten országát keressük (vö. Mt 6,33), és Istennel, embertársainkkal és a természettel helyes kapcsolatot ápolunk, akkor az igazságosság és a béke úgy áramolhat, mint a tiszta víz kimeríthetetlen patakja, mely az emberiséget és minden teremtményt táplál.

A teremtésvédelem eme hónapjában ezekre a szívdobbanásokra gondoljunk: a sajátunkra, anyáink és nagyanyáink szívdobbanásaira, a teremtés szívdobbanására és Isten szívdobbanására. Ma nem dobognak harmóniában, nem dobognak együtt az igazságosság és a béke ütemére. Túl sok embertől tagadják meg a lehetőséget, hogy ebből a hatalmas folyóból igyék. Válaszoljunk tehát a felhívásra, álljunk ki a környezeti és éghajlati igazságtalanság áldozatai mellett, és vessünk véget ennek az értelmetlen háborúnak a teremtés ellen.

„A külső pusztaságok sokasodnak a világban, mert oly hatalmassá vált a belső pusztaság” (XVI. Benedek pápa)

A fogyasztás mohósága, melyet önző szívek táplálnak, felborítja a bolygó vízkörforgását. A fosszilis tüzelőanyagok féktelen elégetése és az erdőirtás megemeli a hőmérsékletet, és nagy szárazságot okoz. Az ijesztő vízhiány éppúgy sújtja a kis vidéki közösségeket, mint a nagyvárosokat. Bizonyos, „ragadozóként” működő iparágak pedig kimerítik és beszennyezik az ivóvízforrásainkat olyan szélsőséges gyakorlatokkal, mint az olaj- és gázkinyeréshez használt repesztéses technológia, az ellenőrizetlen óriási bányászati projektek és az intenzív állattenyésztés által. „Víz húgunkat” (Szent Ferenc) kifosztják, és „a piac törvényei által szabályozott árucikké teszik” (Laudato si’ enciklika, 30).

Hogyan segíthetjük elő az igazságosság és a béke hatalmas kiáradását a teremtésvédelmi hónapban? 

Mit tehetünk, különösen keresztény egyházakként, hogy helyreállítsuk közös otthonunkat, hogy az ismét élettel teljen meg? El kell határoznunk, hogy megváltoztatjuk a szívünket, az életmódunkat és a társadalmunkat irányító politikát.

Mindenekelőtt szívünk átalakításával segítsük e hatalmas folyamot. Ez minden további változás előfeltétele. Ez az „ökológiai megtérés” (Szent II. János Pál papa), a teremtéshez fűződő viszonyunk megújítása, hogy többé ne kizsákmányolandó tárgyként tekintsünk rá, hanem őrizzük meg Teremtőnk szent ajándékaként. Meg kell értenünk azt is, hogy a teljes körű megközelítéshez négyféle ökológiai tudatosságra van szükség: Isten felé, mai és jövőbeli testvéreink felé, az egész természet felé és önmagunk felé.

Sürgősen fel kell ismerni, hogy a teremtés és a megváltás elválaszthatatlanok egymástól (XVI. Benedek pápa): „A Megváltó a Teremtő, és ha nem ebben a teljességében hirdetjük Istent – mint Teremtőt és Megváltót –, akkor a megváltás értékét is csökkentjük.” A teremtés egyszerre utal Isten titokzatos és csodálatos alkotására, e fenséges és csodaszép bolygó és a világegyetem semmiből való teremtésére, és eme alkotómunka eredményére, mely folytatódik, és amelyet mint kimeríthetetlen ajándékot tapasztalunk meg. A liturgia és a személyes ima során a „teremtés nagy katedrálisában” emlékezzünk a nagy művészre, aki oly sok szépséget teremt, és elmélkedjünk e szeretetteljes döntés titkáról, a világegyetem megteremtéséről.

 Segítsük e hatalmas folyam áramlását életmódunk megváltoztatásával 

A Teremtő és teremtése iránt érzett hálás csodálkozásból kiindulva bánjuk meg „ökológiai bűneinket”. Ezek a bűnök a természetnek és testvéreinknek is ártanak. Isten kegyelmének segítségével olyan életmódot folytassunk, amelyet kevesebb hulladék és kevesebb felesleges fogyasztás jellemez, különösen ott, ahol a termelési folyamatok mérgezőek, és nem fenntarthatóak. Igyekezzünk minél jobban odafigyelni szokásainkra és gazdasági döntéseinkre, hogy mindenkinek jobb legyen: embertársainknak, bárhol éljenek, és a jövő nemzedékeinek is.

Végül ahhoz, hogy az a hatalmas folyam tovább folyjon, meg kell változtatnunk a társadalmunkat irányító, a ma és a holnap fiataljainak életét alakító politikát. Az olyan gazdaságpolitikák, amelyek kiváltságos kevesek számára botrányos gazdagságot, sokak számára pedig méltatlan körülményeket teremtenek, a béke és az igazságosság végét jelentik. Nyilvánvaló, hogy a gazdagabb nemzetek „ökológiai adósságot” halmoztak fel, amelyet meg kell fizetni… Emeljük fel szavunkat, hogy megállítsuk a szegényekkel és gyermekeinkkel szembeni igazságtalanságot, akik a leginkább fognak szenvedni az éghajlatváltozás hatásaitól.

Mint egy folyómeder a maga sok kis és nagy mellékfolyójával, olyan az egyház, számtalan helyi egyház, szerzetesközösség és társulás együttese, amelyet ugyanaz a víz táplál. Minden egyes forrás hozzájárul a maga egyedi és pótolhatatlan módján, míg végül mindannyian Isten szerető irgalmasságának hatalmas óceánjába ömlenek össze.

HK (a MKPK hivatalos fordításának felhasználásával)