Homokrév, azaz Mokrin felé menet futott az államfő kocsija után a bal hátsó kerék gumiabroncsa. Félreértés ne essék, nem a kerék szakadt ki, hanem a feltehetően téli gumi vált le a kerékről. Népnyelven: egyszerű gumidefekt vagy durrdefekt, ami bárkivel, bármilyen magántulajdonú gépjármű esetében előfordulhat. Láttunk már teherautót is az út szélén, ahol a sofőr próbálta megtisztítani a gumiabroncs maradékától a kereket. Itt is ez történt, hiszen a rövid felvételen láthatjuk, ahogy a gépkocsivezető a keréken maradt abroncsdarabot letépi, és berakja a csomagtartóba.

Különös és érdekes

Mivel magunk is láttunk már fán baglyot, szóvá kell tennünk néhány furcsa dolgot. Elsőként nyilván azt, hogy az államelnök gépkocsija nem az autósor élén és nem rendőri felvezetés nélkül szokott közlekedni. Akkor sem, ha történetesen Bánátban, az irgalmatlanul rossz úton halad Csóka és az említett Homokrév között.

Kanizsamonostorig ugyanis igencsak elhanyagolt állapotban van az egykori aszfaltút, ahogy az elmúlt közel négy évtized alatt csupán toldozott-foltozott vajdasági alsóbbrendű utak többsége is. Ezt akár az egykori, majd 37 évvel ezelőtti joghurtforradalomnak is nevezett újvidéki tüntetések hozadékának is betudhatjuk. Többsávos autóutak épültek Szerbia-szerte, éppen csak az újabban Észak-Szerbiának is nevezett tartományban nem jutott pénz a közutak felújítására. A szokásos, választási kampányokban elhangzó ígéretek ellenére sem.

A fentiekből következik az is, hogy a védett személy – esetünkben az állam elnöke – sohasem az élen haladó autóban utazik, hanem valahol a képkocsisor közepe táján halad. Szombaton, 2025. február 8-án viszont nemcsak az első, abroncsát elvesztő kocsiból szállt ki az államfő és néhány testőre, hanem a mögöttük haladó autóból le is filmezték az esetet, ami azért felettébb szokatlan sík terepen, bár az állami propaganda által éppen elszakadni, kiválni próbáló Vajdaságban minden előfordulhat.

Pontosabban: minden (is) megtörténhet. Sokan ezért gondolják azt, hogy errefelé nincsenek véletlenek.

A buszkaravánok

Megszoktuk már, hogy az államfőt mindenütt buszokkal szállított hívek kísérik. Ők a szendvicsért, üdítőért, ásványvízért, napidíjért felvonuló és tapsikoló polgárok. Általában és többségükben állami (becézett néven: közvállalatok) alkalmazottai, akiknek kötelező részt venni az ilyen eseményeken. Parancsra teszik, hiszen munkahelyet (esetleg munkát is) kaptak a pártjuktól, netán határozott időre szóló munkaszerződést és fizetést. Az dobja rám az első követ, aki ezért elítéli őket. Nyilván a megélhetésért, családjuk mindennapi ellátásáért teszik.

Sajnáltam őket Zentán is néhány éve, amikor a szerb–magyar államfői találkozón a buszaikról leszállva azt sem tudták, hol vannak, miért hozták őket, mit kell tenniük. Álltak ott, a városházával szembeni parkban, tapsoltak, ha az előtapsoló intett nekik, és nem értették az itteni magyar párt televíziójának riporterét, aki szerint „a két államfő rövid szóváltást követően bement az épületbe”. Mi tudtuk, hogy ezek után nyilván a csihi-puhi következett, ahogy az lenni szokott, mire – a hivatalos közlemény szerint – a barátságos párbeszéd folytatódott a patinás épület tárgyalótermében. Most is láttuk a buszokat, amelyek a Tisza mentén végigvitték a tapsolókat Péterrévétől Nagykikindáig, és a cinikusokkal kell egyetértenünk, akik szerint az ilyen cirkuszokat úgy kellene reklámozni, hogy „Mi a közönséget is a helyszínre visszük!” Amúgy meg ezekkel a buszkaravánokkal más gondjaink is vannak, hiszen – mivel ma már semmi sincs ingyen – vajon ki fizeti a buszvezetők napidíját, az üzemanyagot, az amortizációt és az egyéb, járulékos költségeket? Nem beszélve az említett szendvicsekről, ásványvizekről, napidíjakról…

Az újvidéki séta

A szerbiai államelnök, aki szinte naponta intéz valamilyen szónoklatot a népéhez, illetve alattvalóihoz, bejelentette, hogy végigsétál a tartományi székvároson. Ez nem túlságosan megerőltető, magam is többször megtettem, akár a halpiactól az egykori Nork Áruházig, akár a Futaki úttól a pályaudvarig kószáltam. Igen ám, de egy közjogi méltóság (esetünkben az államfő) nem gyalogolhat egyedül például a Duna utcán végig. Őt a testőrei kísérik, valamilyen kígyóról elnevezett (Piton, Kobra?) egység tagjai, akiknél nyilván kézifegyver is van, hiszen az állam védett személyeinek őrzése nem amolyan hétköznapi feladat.

Itt nem mehet a miniszterelnök csupán a feleségével este moziba, mint ahogy azt annak idején Palme svéd miniszterelnök tette. Merénylet áldozata lett, holott a légynek sem ártott. Nem volt semmi jele annak, hogy autokratikus, diktatórikus rendszert akart volna kiépíteni. Itt pedig már három hónapja tartanak a tiltakozó megmozdulások. Az egyetemistákat a tanáraik, a földművelők, az ügyvédek, a tanügyesek, a középiskolások és szinte mindenki más követte, miközben az állam első embere a Rasinai Körzetben tett látogatást, majd a Vajdaságba utazott. Amolyan választási kampányszerű körút ez, amelynek végén valamiféle „össznépi nyilatkozatot” (szerbül: Narodna deklaracija) tervez elfogadtatni Vajdaság kapcsán. Mivel társaságában több helyszínen is ott volt a VMSZ jelenlegi elnöke és több vezetője, feltételezhető, hogy egyeztettek a tervezett nyilatkozat szövegéről – ahogy azt a többi koalíciós partnerrel is megte(he)tték.

Ezenkívül ebben a pillanatban nem tudjuk, hogy milyen különös, érdekes és – legalább részben – váratlan eseményeket tartogat számunkra ez az aranykor. Szerbiában azonban minden előfordulhat. Ahogy mindennek az ellenkezője is.

NÉMETH János