A hatalomgyakorlásban alkalmazott szociálpszichológiai ismeretek megfigyeléseken és kísérleteken alapulnak. E szakterület tudósai főleg arra voltak kíváncsiak, hogy a tekintélyt élvező személyek milyen befolyással vannak/lehetnek az egyének világképére, viselkedésére. A tömeg és az egyén kölcsönható viszonyát is vizsgálták. A múlt évszázad során levont következtetések ma a hatalomgyakorlási eszköztárak szerves részeivé, a rablógazdálkodók kedvenc manipulációs módszereivé váltak.

„Ha mindannyian ugyanazt gondoljuk, akkor senki sem gondolkodik igazán.” – állította Benjamin Franklin amerikai államférfi a 18. században. De vajon nem ez a fő célja a mindenkori hatalomnak? A látszatdemokráciában akkor a legkönnyebb vezetni a tömeget, ha a sokaság azt teszi, amit a vezér akar! A szociálpszichológiai kísérletek pont azt vizsgálták, miként lehet a népet úgy befolyásolni, hogy a politikusok érdekeinek megfelelően viselkedjen. A hatalomgyakorlók számára mindig is fontos volt tudni, miként működik az ember? Miért viselkednek az emberek bizonyos helyzetekben bizonyos módon? Az emberi elme, a lélek és szellem összehangolt működése egy olyan csodás jelenség, amelyet évszázadok óta próbálnak megmagyarázni. A tudósoknak ma egyre jobban sikerül az emberi „alkatrészek” működésének feltárása, cselekvési folyamatainak kifejtése, és mind kevésbé beszélhetünk a lét, a gondolkodás, az ösztön rejtélyeiről, kiismerhetetlenségéről. Minél kézzelfoghatóbb az ember működése, annál inkább válik a hatalom, a rablógazdálkodók cselszövéseinek áldozatává.

A különböző korokban különféle elképzelések születtek a folyamatos megfigyelésről. A panopticon (kör alakú börtönépület) ötlete a 18. század végén született Jeremy Bentham brit filozófus elméjében. Tervével nemcsak a börtönök és zárt intézmények teljes, folytonos ellenőrzését tette lehetővé egy központi őrtoronyból figyelve, hanem a mindennapi életre, pl. a gyárakra, üzletközpontokra, stadionokra stb. is leképződött az elképzelés, ami azután számos sci-fi és utópisztikus műben is megjelent, s ezzel később a magánéletbe is beépült. A digitális (megfigyelő) eszközök segítségével a valóságshow-k szereplői lettünk. Ám a külső ellenőrzés helyett sokkal célszerűbb a belső önellenőrzés, a megfelelő „lelkiismeret” kialakítása. A középkorban a világvallások egyházai ellenőrizték a dogmáik segítségével a tömegek „lelkiismeretét”. Később az ideológiák léptek a vallás helyére, és tartották kordában az embereket. Amióta a pszichológia tudományként elismertséget szerzett, a pszichológusok különféle kutatásokat végeztek világszerte, hogy megmagyarázzák az ember természetét és cselekedeteinek hátterét. Azóta a befolyásolás is átalakult. Jelenleg a leghatásosabb módszerek: szórakoztatással a lényeges kérdésekről való figyelemelterelés, az élvezetek hajhászásának ösztönzése, a közömbösség fokozása, a felületesség és érdektelenség kialakítása, valamit az általános elbutítás.

Számos szociálpszichológiai kísérlet foglalkozik az elveszett gyermekek esetével. Ezek az érdektelenség, a közönyös viselkedés sajátosságait kutatják. Az egyik kísérletben egy pár éves kislány ült egy forgalmasabb utca járdáján tanácstalanul szopogatva az úját. A kutatást végzők megdöbbenve állapították meg, hogy egy óra alatt 616 személy haladt el a kislány mellett, és csak egyetlen nő kérdezte meg tőle, segíthet-e valamiben. A másik kísérlet egy bevásárlóközpontnál folyt, ahol egy elveszett gyermek plakátját ragasztották ki a bejáratnál. A beáramló tömegből kevesen figyeltek fel a plakátra, az elveszett gyerek személyleírására. Az a kevés ember pedig, aki megállt a plakátnál, nem vette észre azt, hogy a plakáton lévő gyermek alig pár méterre arrébb üldögél. Ezek a kísérletek a mai világban élő emberek érdektelenségének hátterét fedik fel. Ha egy valóságban elkóborolt, elrabolt gyerekről lett volna szó, akkor nyilván segítség nélkül maradt volna, mert a többséget nem érdekelte az ügy. Az ilyen tények, kutatási eredmények ismeretében könnyedén ígérgethetnek a hatalmi vezetők, a rablógazdálkodók bármit is, hiszen tudják, a választóik nagy része könnyedén felejt, vagy pedig közömbösek az ügyek kimenetele tekintetében.

Sok szociálpszichológiai kísérlet vizsgálja az emberi döntéshozatal folyamatait. Cal Newport Elmélyült munka: Hogyan érhetünk el sikereket összpontosítással egy szétszórt világban? című könyvében a következőket olvashatjuk: „A tudományos szakirodalom már évszázadok óta az hangsúlyozza, hogy a tudatos mérlegelésnek sok-sok haszna van a döntéshozatalban… […] Az itt tárgyalt kérdés az, hogy helyénvaló-e az állítás. Feltételezzük, hogy nem.64 Ebben a semmitmondó megállapításban megbújik egy merész kijelentés. A tanulmány szerzői, Ap Dijksterhuis holland pszichológus vezetésével azt akarták bizonyítani, hogy egyes döntéseket jobb, ha a tudatalattinkra bízunk, hadd bogozza ki »ő«. Más szóval, ha aktívan próbáljuk meghozni ezeket a döntéseket, az rosszabb eredményre vezet, mint ha csak begyűjtjük a releváns információkat, majd tovább is lépünk egy másik feladatra, és közben hagyjuk, hogy az elménk tudat alatti rétegei rágódjanak a dolgon.” Ez a szociálpszichológiai kísérlet az ösztönön, megérzésen alapuló döntések meghozatalának előnyeit/hátrányait vizsgálta 2006-ban. A résztvevőknek 16 jellemzőt mutattak be négy kitalált autó márkájával kapcsolatban. A jellemzők bemutatása után a résztvevők feladata a legjobb autó kiválasztása lett. A résztvevők fele 4 percig nyugodtan gondolkodhatott (tudatos gondolkodási állapot), az alanyok másik felének elvonták a figyelmét ezalatt a 4 perc alatt (tudattalan gondolkodási állapot). Azok a résztvevők, akiknek elterelték a figyelmét, és a döntéshozatalkor öntudatlan gondolatmenet segítette őket, a jobb autókat választottak. Ez is egy olyan kutatási eredmény, amit a tömegek manipulálására használnak fel a rablógazdálkodók.

A közemberek tudattalanságban tartása ma is érvényben van. Az információáradat pont erre szolgál, hisz a mai adatbőségben inkább hagyatkozunk a többség által vagy a médiákban megfogalmazott nézetekre, mint a tények elemzésére. Amennyiben felelősségteljes életet akarunk élni, akkor az adatokat önmagunknak kell mérlegelünk, hogy megfelelő döntéseket hozzunk. Egyáltalán nem hagyatkozhatunk csak a politikai vezetők, a szaktekintélyek véleményére. Amennyiben nincs elég tudásunk, információnk valamilyen kérdés mérlegelésénél, döntéshozatalkor, akkor az ösztöneinkre, megérzéseinkre (az isteni sugallatra) illik hagyatkoznunk, ugyanis Ap Dijksterhuis pszichológus kísérlete is ezt igazolta, és a tapasztalati tudás is ezt döntési módot ajánlja. Az érdektelenség a legrosszabb dolog.

Emberséges hatalomról akkor beszélhetnénk, ha a jelenléte alig észlelhető, mint pl. az alábbi idézetben. Benjamin Alire Sáenz író szerint: „Jó dolog lehet levegőnek lenni. Egyszerre lehetek valami és semmi. Szükséges és láthatatlan. Mindenkinek szüksége lenne rám, de senki se látna.”

WILHELM József