Nem tudom, hogy az újvidéki vasúti pályaudvaron látható-e még az a mintegy másfél méternyi sínpár a néhány talpfával együtt, amelyet annak idején Szerbia kormányfője (aki azonos a mai államelnökkel) a Kínai Népköztársaság belgrádi nagykövetével egyetemben felavatott. A kísérő szöveg, illetve az akkori ünnepi beszédek szerint a Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút részét képezte volna (jelképesen) az a két síndarab. Ja, és ugyanakkor elhangzott az is, hogy a közlekedés pedig 2018-ban már meg is indul ezen a gyorsvasúton.

A dolgok állása

Aki velem együtt élt a múlt század hatvanas éveinek végén, a hetvenes évek elején, az talán még emlékszik a korabeli tévéreklámra. Orrba-szájba mondták, szinte félóránként hallhattuk, hogy „Voz kreće sedamdeset treće”, azaz „A vonat hetvenháromban indul”. Hát nem indult. Több évet késett az akkori nagy vasútépítési vállalkozás, pedig azt önerőből, nem külföldi kölcsönökből építette az akkori ország, a Belgrád és Bar közötti vonalat. Lehet, hogy ez okozta a késedelmet, meg a későbbi gondokat is azzal a vasúttal, amely ma már két önálló ország tulajdona. Az ígéret, illetve ígérgetés azonban akkor sem maradt el, ahogy néhány éve Újvidéken a 2018-as határidő. Akkor sem értettem, ma sem értem a politikusok ilyen nagy csinnadrattával beharangozott, biztosnak látszó és hihető ígéreteit. Vajon a beruházók, a kivitelezők szava annyira komolyan vehető? Vagy csak arról van szó, hogy ígérni könnyű, nem kerül nekik semmibe. A kínai nagykövet újvidéki jelenléte is mintha megerősítette volna az akkori szerb kormányfő határidőre vonatkozó ígéretét, hiszen kínai kölcsönből építi Szerbia és Magyarország ezt a (talán éppen a nagy ázsiai ország számára legfontosabb) vasutat.

Időközben aztán már majd egy évtized is elmúlt, és vonat még sehol. Szabadkán kettévágták a várost, felüljárókat építenek, felújítják a régieket, ideiglenes pályaudvart alakítottak ki, kékre festett fém gyaloghídon lehet eljutni a kertvárosból a központba, az autósok pedig egyre idegesebbek a lelassult forgalom miatt. A gyorsvasút szerbiai szakasza épül, de a magyar oldalon fennakadásról érkeznek hírek: a Budapest és Bécs közötti vasúti pálya felújítása annyira sürgőssé vált, hogy a munkagépeket és a szakembereket oda kellett irányítani. A dolgok jelenlegi állása szerint senki sem tudja megmondani, mikorra készül el a gyorsvasút, mikor indulnak meg a vonatok egy évtizednyi szünet után a két főváros, Belgrád és Budapest között.

Újabban már a politikusok sem nyilatkoznak, senki sem emleget, nem ígér semmilyen határidőt.

Szabadkáról Szegedre

Évek óta szünetel a vasúti személyszállítás a két testvérváros között, és egyre kevesebb a buszjárat is, amely Szegedre szállítaná a szabadkaiakat, és fordítva. Részben nyilván ez okozza a hosszú várakozást a közúti határátkelőkön. Tavaly azonban mintha felgyorsult volna az elavult pályatest felújítása, mi több, a szerbiai oldalon, Szabadka és az országhatár között rekordidő alatt el is végezték a munkát. Az ezüstnyílnak nevezett egykori sínbuszok és a magyarországi piros vonatok helyett azt ígérték a politikusok, hogy majd korszerű és gyors villamos vonatok (Tram-train) fognak közlekedni a két város között, és a menetidő is alig egy óra lesz. Az országhatár átlépése, illetve az úti okmányok ellenőrzése és a vámvizsgálat is egyszerűsödik, felgyorsul. Mostanra kiderült, hogy egy helyen dolgoznak majd a két ország rendőrei és vámosai, de a menetidő így is alig csökken. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere jelentette be, hogy október 24-én elindul a rendszeres vonatközlekedés Szabadka és Szeged között. A nagy vasúti személyszállítási forradalomból tehát csak a pályatest felújítása valósul meg, és az is csak részben, mivel a magyar oldalon még mindig folynak a munkálatok a vasúti pályán.

A látványos élménypark

A politikus ígérgetések és a meg nem valósult ígéretek kapcsán alighanem a belgrádi földalatti a világrekorder. Már vagy ötven éve beszélnek róla, de nemcsak emlegetik, hanem néhány éve már menetjegyet is osztogattak a fővárosi metróra – holott a munkálatok még meg sem kezdődtek. Igazgató és tisztviselő azonban már van, ahogy szolgálati autók és sofőrök meg titkárnők is. Rejtély azonban, hogy mit dolgoznak, csupán ilyen-olyan tervekről, a folyó alatt majdan áthaladó metróvonalakról hallani.

Mi itt, a Vajdaságban eközben már attól tartottunk, hogy politikusaink átalakítják a naptárt, hiszen a palicsi élménypark, amely olyan lassan készült el, mint a Luca széke, októberben nyitotta meg kapuit és medencéit, a fürdési idény pedig valahol május végén, június elején szokott kezdődni. Ígérgették is a politikusok, hogy ekkor meg akkor, aztán majd amakkor nyitják meg a látványos építményt, de aztán az ősszel egyszerre csak magától nyílt meg.

Nem volt hatalmas csinnadratta, elmaradt a szalagok átvágása a kamerák pergőtüzében, és alkalmi lakoma sem állt a díszvendégek és a sajtómunkások rendelkezésére. Mintha a megnyitást többször ígérgető politikai illetékesek elszégyellték volna magukat. Persze, tudjuk, hogy nem erről van szó, és a fürdési idény kezdete sem tevődik át az őszi hónapokra, csupán egyéb tennivalójuk akadhatott a hölgyeknek és uraknak. Elvégre egy ilyen látványos és jelentős, közpénzekből nagy nehezen megvalósult beruházás, illetve létesítmény átadása kiváló alkalom a sikerpropagandára.

Figyelve azonban ennek az aranykornak nevezett évtizednek a történéseit, az sem kizárt, hogy az ünnepélyes megnyitót és átadást csak elhalasztották. Lehet, hogy a telet várják, amikor a hószállingózás még szebbé teszi az óriás csúszdán lesikló fürdőzők számára az élményt.

NÉMETH János