A politika tudorai tisztában vannak azzal, hogy a kollektív amnézia, a tömeg hiányos emlékezete a politika egyik legnagyobb tartópillére. A költő ezt finomabban fogalmazta meg: Hol van már a tavalyi hó? – tette fel a kérdést. Mi, így az aranykor idején alighanem mégis a politikusok azon képességével és gyakorlatával foglalkozunk, amely teljes joggal épít az emberek, tehát a választópolgárok feledékenységére. Önmaga számára ezzel egyértelműen hozadékot biztosít, a változásokra számító, de feledékenységre hajlamos tömegek számára pedig alighanem csak újabb csalódást.

A tüzes szónoklat

Augusztus Szerbiában minden évben az emlékezés hava, hiszen 1995. augusztus 5-én kezdődött Horvátországban a Vihar (Oluja) nevű hadművelet, az a néhány napos katonai és rendőrségi akció, amely felszámolta a horvát állam területén 1991 végén létrehozott szerb bábállamot. A történelmi tények cáfolhatatlanok: néhány nap alatt közel negyedmillió ottani szerb nemzetiségű polgár hagyta el szülőföldjét a katonasággal és rendőrséggel, a miniszterekkel és államtitkárokkal együtt, titkárnőstől, kabinetfőnököstől, gépkocsivezetőstől, kávéfőző hölgyestől. Mert a csak és kizárólag Belgrád által elismert és mindennel (pénzzel, fegyverzettel, emberanyaggal) támogatott Krajinának (Republika Srpske Krajina) volt elnöke, kormánya, voltak minisztériumai, fővárosában, Kninben, a korábbi tanítóképző épületében pedig még egyeteme is, főleg szerbiai vendégtanárokkal. Ipara, gazdasága ugyan nem létezett, de majd négy éven keresztül fennállt egy ilyen államalakulat a Szlavónia és Baranya területén ugyanekkor létrehozott, pélmonostori központú „szabad szerb területtel” együtt. Olyannyira valóságos volt ez a szakadár államféle, hogy a belgrádi hatalom hivatalos személyiségei és a szélsőséges politikai szervezetek vezetői is gyakran ellátogattak az ottani városokba és falvakba. Különösen a folyamatos feszültségforrásnak számító frontvonalat kedvelték. A Szerb Radikális Párt vezetői közül az elnök és alelnök mellett a főtitkár is jeleskedett az ilyen vizitek alkalmával. Filmszalag őrzi például a Glina városka zsúfolásig megtelt művelődési házában 1995 márciusában elhangzott szónoklatot is. Ebben a fiatal politikus a ma már jól ismert teátrális módon, pátosszal tüzelte a krajinaiakat: „Ez a terület már mindörökre szerb marad, soha többé nem lesz Horvátország, hanem Szerbia része” – üzente négy és fél hónappal a Vihar nevű hadművelet kezdete előtt főnökét, dr. Vojislav Šešeljt is túlharsogva. Aztán, amikor a krajinai menekülthullám augusztusban elérte Belgrádot, oda nem engedték be a traktorokon, pótkocsikon riadtan pislogó embereket. A radikálisok főtitkára ekkor éppen az államvezetéstől kapott új fővárosi lakásának berendezésével foglalatoskodott, ki sem ment üdvözölni a forró napon étlen-szomjan, úttalan utakon, hegyeken és völgyeken át érkezett glinaiakat.

A parlamenti felszólalás

A technika újkori fejlődésének köszönhetően ma is megtekinthető akár a személyi számítógépeken is a glinai szónoklat, ahogy a néhány hónappal később, 1995 júliusában, a srebrenicai mészárlás után elhangzott felszólalás is, amelyben ugyanaz a főtitkár – ezúttal népképviselői minőségében, hatalmas Šešelj portréval a pólóján – kimondta mára már elhíresült mondatát: „Minden megölt szerbért száz muzulmánt ölünk meg.” Ahogy azt az 1941 nyarán a Szerbiát megszálló náci német csapatok parancsnokai hirdették. Tehát egyért százat. Persze, azok fasiszták voltak, a harctéren álltak véres bosszút, míg a parlamenti szónok a miloševići demokrácia (Konrád György demokratúrának nevezte) jobb helyeken Tisztelt Háznak nevezett intézményében mondta ki az idézett fenyegetést. Az már a cinizmus netovábbja, hogy az egykori pártfőtitkár mindkét megnyilatkozása kapcsán – ha netán rákérdeznek – félreértésnek és félremagyarázásnak, „a szövegkörnyezetből önkényesen kiragadott idézetnek” minősíti ezeket a félreérthetetlen és teljesen egyértelmű mondatokat annak ellenére, hogy tagadhatatlan: ezek visszhangjának is betudható a menekültáradat, amely a kilencvenes évek közepén elárasztotta Szerbiát, különösen pedig Vajdaságot. A jövőbeni történészek dolga lesz alaposan kielemezni az akkor történteket, netán azt is felvillantva, hogy az előállt helyzetet miként lehetett volna másképp, más módszerekkel rendezni. Az talán vitathatatlan, hogy sokkal békésebb megoldást (megoldásokat) is találhattak volna a szerbek és a horvátok.

A nehéz nyelv

Új frakcióvezetője van egyébként a radikálisokból haladókká átöltözött hatalmi pártnak Szerbia új összetételű parlamentjében, amely négy hónappal az április 3-ai választások után alakult meg, de ez legyen a legnagyobb baja az ország népének. Az új főnök amúgy nagykikindai, okleveles jogász, és az első ülések egyikén szembesítették az ellenzékiek egy javaslatával, amelyet még tartományi képviselőként tett: egyfajta nyelvi őrjárat megalakítását kezdeményezte ugyanis, amely ellenőrizné, hogy tudnak-e a szerbül a vajdasági magyarok. Javaslatát végül nem fogadták el ugyan, de nagy visszatetszést váltott ki a józanabb politikusok és politizáló polgárok körében. A Milenko Jovanov nevű új frakcióvezető most akkori és jelenlegi főnökéhez hasonlóan arra hivatkozott, hogy „félreértették” azt a felszólalását.

Itt kell emlékeztetnünk arra a néhány évvel ezelőtti kínos és (remélhetőleg) a részt vevő politikusok számára is kellemetlen jelenetre, amikor egy kampánykörúton, Törökbecsén járva Aleksandar Vučić államfő (a föntebb emlegetett egykori pártfőtitkár) Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével beszélgetve a kamerák előtt azt mondta, hogy „ő maga buta, mert nem tanult meg magyarul”. Ekkor szólt közbe a helyi turistaszervezet valószínűleg haladópárti vezetője, miszerint „pedig nem nehéz Elnök Úr, csak magyar nővel kell aludni”. A megrökönyödött politikusok szó nélkül hagyták a közbeszólást, illetve minősíthetetlen megjegyzést.

Amúgy meg a jelenlegi belügyminiszter rendületlenül építi a „szerb világot” (srpski svet), ami vitathatatlanul az egykori Nagy-Szerbiáról szőtt álmok valamivel enyhébb változata. Legalább is a szólamok, a politikai beszédek és a visszhangok szintjén. Mi pedig élvezhetjük ezt az egyre színesebb és izgalmasabb aranykort.

NÉMETH János