Lezajlott egy újabb választási ciklus, azonban a jelek szerint a voksolás utóélete sokkal izgalmasabb, mint maga a kampány volt, annak során ugyanis nem sok említésre méltó dolgot láthattunk. A Szerb Haladó Párt kampányát az államfő, Aleksandar Vučić gyakorlatilag egymaga csinálta végig városról városra, tévéstúdióból tévéstúdióba vándorolva. Az ellenzék számára ezek a stúdiók nem álltak rendelkezésre, ők az N1 és a Nova S tévékben próbálták népszerűsíteni a programjukat.

Ugyanakkor ellenzéki oldalon sokkal érdekesebb jelenség volt, hogy elsősorban a Szerbia az erőszak ellen nevet viselő koalíció leginkább Belgrádra fókuszált. Ennek az volt az oka, hogy a legtöbb felmérés azt mutatta, itt van reális és komoly esélyük a többségre. Aztán, persze, ez a történet másként alakult.

Néhány héttel a választások előtt a koalíció egyik tagpártjának egyik vezetőségi tagját kérdeztem a „buszoztatott” szavazókról, de a legnagyobb meglepetésre elég félvállról vette a dolgot. Azt mondta, nem is érti, az ellenzéki média miért erőlteti ezt a témát. Korábbi tapasztalatai alapján elmagyarázta, hogy még 10.000 ember átjelentése és mozgatása is hatalmas szervezést igényel, ráadásul annyi ember nem is tud kihatással lenni a végeredményre.

Az derült ki a választások napján, hogy igaza is volt, meg nem is. Igaza volt, mert a tízezer vagy több tízezer ember megszervezése tényleg profi és összetett feladat, viszont a hatalom erre felkészült, és képes volt megvalósítani.

Mindezek ismeretében kissé naivnak tűnt az ellenzékiek részéről az a rácsodálkozás, amit láthattunk, amikor a belgrádi Arénában a megfigyelők felfedezték a szervezett utaztatás és szavaztatás nyomait.

Az azóta zajló események egyfajta megkésett reakciónak tekinthetők. Belgrádi szinten az így megmozgatott szavazók valóban befolyásolni tudták az erőviszonyokat, viszont országos szinten nem. Amikor ezek a sorok íródnak, még nem tudni, mi lesz a főváros sorsa, összeáll-e egy többség a haladókból, szocialistákból és a Nestorović-féle laposföld-hívőkből, vagy újra kiírják a választásokat. A mostani gyenge mozgósítású tüntetések egyetlen komoly folyománya az lehet, ha sikerül esetleg olyan megoldást találni, amellyel a névjegyzékből kiszűrik azokat a szavazókat, akiknek nem ott a helyük. Ez egy majdani választáson hozhat látható eredményt. Ugyanakkor azonban érdemes megnézni, mit hozott ez a választás hatalmi és ellenzéki tömbön belül.

@k = VÁNDORLÓ SZAVAZÓK, DAČIĆ FELKÍNÁLT LEMONDÁSA

Az előző parlamenti választások után Aleksandar Vučić azért volt dühös, mert pártja nem tudta megszerezni az abszolút többséget, és mindenképp szüksége volt koalíciós partnerekre. Erre pedig azért került sor, mert a szocialisták olyan irányba vitték el a saját kampányukat, amivel el tudtak orozni elég sok szavazót a haladóktól. Tették ezt úgy, hogy az ukrán háború kapcsán markánsabban képviselték az oroszbarát vonalat.

Éppen ezért Vučić idei kampánya nem is annyira az ellenzékkel foglalkozott, mint az SZSZP-vel. A kormánybarát bulvármédia őket helyezte górcső alá, volt egy botrány is, amikor előkerült egy videófelvétel, amelyen a szocialisták egyik jelöltje az államfő szexuális orientációját kifejező rigmust énekli. A célt sikerült teljesíteni. Összességében a haladók és a szocialisták nagyjából ugyanazt az eredményt hozták, mint egy éve, csak az arányok tolódtak el. A szocialisták feleannyi szavazatot kaptak, a haladók pedig ennyivel több képviselői helyet szereztek. Ilyen felállás mellett a kormány megalakítható Dačićék nélkül is, persze ez elsősorban a belgrádi városi erőviszonyok alakulásától függ.

Ivica Dačić a választások éjszakáján felkínálta a lemondását is, de ez még nem jelenti azt, hogy távozni is fog a párt éléről.

ELLENZÉKI TISZTÍTÓTŰZ

Az előző parlamenti választáson induló ellenzéki koalícióval sokaknak az volt a gondjuk, hogy ideológiailag túlságosan vegyes, Európa- és oroszbarát, Koszovót nem adó és visszaszerző pártok mind benne voltak. Az idei választásokra ez a kép is letisztult. A Szerbia az erőszak ellen koalíció alapvetően európai irányultságú pártokból állt össze, emellett két olyan jobboldali szövetség alakult, amelyek szintén Koszovótól teszik függővé az ország sorsát.

A Dveri és a Zavetnici szövetsége, akiket sokan Vučić ellenzékének neveznek, végül be sem jutott a parlamentbe. A másik tömörülés, amelyben az Új Szerbiai Demokrata Párt és a monarchista POKS állt össze, bejutott. Velük kapcsolatban pozitív fejlemény, hogy alapvetően reálpolitizálást folytatnak, és inkább a nyugati orientáltság jellemzi őket.

Az érdekes párharc azonban Vuk Jeremić Néppártja és a Miroslav Aleksić távozásával alakult Szerbia Népi Mozgalma között zajlott. Ez azért volt talányos, mert a szakadás után mindkét politikus azt állította, a tagság többsége mellette maradt. Mint kiderült, Aleksićnek volt igaza, pártja szép számú szavazatot hozott a Szerbia az erőszak ellen koalíciónak, ezzel szemben a Néppárt egy százalék alatti eredménnyel gyakorlatilag a megszűnés határára jutott.

Ami azonban e választás legfontosabb eredménye, legalábbis a dolgok jelenlegi állása alapján, hogy a Szerbia az erőszak ellen koalíció továbbra is egységes, és közös platformmal folytatják a harcot. Ez pedig jó alap lehet arra, hogy a későbbiek során, esetleg tömbösödve, a kisebb pártokat beolvasztva komoly kihívói legyenek a jelenlegi hatalomnak.

BAJTAI Kornél