A díszvendég tisztelete, avagy egy néma főhajtás a Grunthal és a Nyugati 26-ik utca kereszteződésénél
„biztosítatlan
zuhanunk ki belakott
pillanatunkból”
(Fodor Ákos)
A Jacksonville Journal fotóriportere, Rocco Morabito (1920–2009) ötvenhat évvel ezelőtt, 1967. július 17-én készítette el azt a felvételt, amelynek köszönhetően a következő esztendőben elnyerte a Pulitzer-díjat, s amelyről az elmúlt hetekben többször is meséltünk már rovatunkban (Plüssállatkák helyett. Családi Kör, 2023. július 20.; Ahol az életre szóló barátságok köttetnek. Családi Kör, 2023. augusztus 3.). Az élet csókja című felvétel az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb területű városában, a floridai Jacksonville északnyugati részén, a Grunthal és a Nyugati 26-ik utca kereszteződésénél készült. Azon a sorsszerű napon ugyanis éppen ott dolgoztak a villanyszerelők…
A Jacksonville Journal egy 1887-ben – akkor még Metropolis címen – indult, délutánonként megjelenő napilap volt, amelynek 1988-as megszűnéséről már ejtettünk néhány szót ugyanezen az oldalon, és megmutattuk akkor azt a felvételt is, amelyen a Pulitzer-díjat elnyert fénykép két szereplője, valamint az alkotó együtt látható. A három férfi ugyanis a lap megszűnésének évében az éppen szívműtéten átesett Randall G. Champion (1938–2002) kórházi ágyánál találkozott újra, és a kórteremben készült fotó jelent meg az újság utolsó számában, 1988. október 28-án, ezzel is tisztelegve nemcsak a Pulitzer-díj elnyerése, mint szakmai siker és elismerés előtt, hanem egyúttal J. D. Thompson hősisége előtt is, aki gyors és bátor beavatkozásával, egy szinte akrobatikusnak is mondható pózban szájon át lélegeztetve mentette meg az áramütést szenvedett, akkor már eszméletlen, és csak az őt megtartó hevedernek köszönhetően le nem zuhant kollégáját. Ahogyan Az élet csókja című fotográfián is látható.
Mai, néhány évtizeddel később készült képünkön a lap fotóriportere, Rocco Morabito áll az immár díjnyertes fotográfia kinagyított és bekeretezett változata mögött, tehát a maguk módján ebben a kompozícióban is mindhárman szerepelnek. S elmondhatjuk ugyanakkor azt is, hogy tulajdonképpen a fényképész egész életútja erősen kötődött a Jacksonville Journalhoz, hiszen ő már 1930-ban, tehát alig tízévesen rikkancsként dolgozott a lapnál, az újságot árulta a belvárosban. Lassan kapaszkodott egyre feljebb és feljebb a ranglétrán: később a napilap levélosztályozójába került, majd a gimnázium elvégzése után a hordárok területi vezetője lett. És aztán közbejött a második világháború… Amelyben Morabito az amerikai légierőnél szolgált.
Miután leszerelt a hadseregtől, a kihordófiúk korábbi vezetője visszatért a laphoz, ahol ezúttal már azt a feladatot kapta, hogy helyettesítsen egy épp szabadságon lévő sportriportert, s akkoriban kezdett el fényképezni is. Hamarosan azonban már egyedül hívta elő és nagyította ki a sötétkamrában a saját felvételeit. Negyvenegy évvel ezelőtt, 1982-ben a Jacksonville Journaltól ment nyugdíjba, de igazából akkor sem vonult vissza a jól megérdemelt pihenőjére: fotós boltot nyitott, ott dolgozott a nyugdíjas éveiben.
Egy jól megérdemelt Pulitzer-díjjal a tarsolyában.
Ahogy közeledett a díjnyertes felvétel elkészítésének negyvenedik évfordulója, 2007-ben a Jacksonville-i Történelmi Társaság (Jacksonville Historical Society) azzal a céllal kereste meg a helyi PRC Digital Media produkciós céget, hogy összegyűjtsék a történethez kapcsolódó, abban személyesen is érintett emberek, illetve a szemtanúk visszaemlékezéseit, szóbeli történetét. Ezt nevezzük „oral history”-nek. „Tudtuk, hogy ez az utolsó pillanat, amikor a drámai események szereplőit még megszólaltathatjuk, mert hamarosan elveszítjük őket” – nyilatkozta később Emily Lisska, a történelmi társaság vezetője. Majd hozzátette még, hogy az így rögzített visszaemlékezések végül annyira lebilincselőek voltak, hogy rögtön látták, ebből dokumentumfilmet kell készíteniük. Így is történt…
A dokumentumfilm 2008-as bemutatójának díszvendége volt Rocco Morabito, aki természetesen szerepel is az alkotásban. S ahogy a fotográfia is elnyerte a Pulitzer-díjat, az annak történetét feldolgozó mű is több rangos elismerésben részesült. „Ha Floridát járva besokalltál a kis vagy középnagy üdülővárosoktól és egy igazi metropoliszba vágysz felhőkarcolókkal, zsúfolt belvárossal, Jacksonville-be vedd az irányt. Ez a Florida északkeleti partján található nagyváros 870 ezer lakójával New York és Philadelphia után a keleti part harmadik legnépesebb városa.
Jacksonville hangulata méretéből kifolyólag más, mint az állam más turistacéljainak. Na meg az sem mellékes, hogy Florida más felkapott városaival ellentétben belvárosa az óceántól távol fekszik. Ettől függetlenül vízparton áll, a St Johns River partján.
Kulturális program, látnivaló itt is van elég. Igaz, óceánparti strandokban nem túl erős, de kárpótoljon érte, hogy a várost keletre és északkeletre határoló mocsaras parkok tökéletes kirándulóhelyek” – olvasom most az interneten egy alá nem írt, anonim kedvcsinálóban, s csak az jut eszembe hirtelen, hogy ha én járnék mostanában Jacksonville-ben (mint ahogy felettébb sajnálatos módon persze nem fogok…), akkor egészen biztosan megállnék egy főhajtás és néhány fénykép erejéig a Grunthal és a Nyugati 26-ik utca kereszteződésénél…
Ezúttal Rocco Morabito emléke előtt tisztelegve!
SZABÓ PALÓCZ Attila
