Ezeken a hasábokon már sokszor leírtuk, bevezetőként most ismét hangsúlyoznunk kell, hogy az oktató-nevelő munka rendkívül szoros interakció, a kölcsönös bizalmon alapul, de minden résztvevőjétől maximális együttműködést, azonos irányú haladást vár el, sőt: követel meg – enélkül kudarcra van ítélve, ami lehet kis kudarcok és csalódások sorozata, de teljes ellehetetlenülés is mindkét oldalon. Most az oktatás „szentháromságát” (tanár–diák–szülő) két ágra szűkítettem, amelynek egyik pólusát a szülő és a diák alkotja, a másikon a tanító/tanár áll. Ennek az interakciónak két, immár közhelyszámba menő alappillére van: az egyik, hogy mindenki mindenkinek (de főleg a gyermeknek) jót akar, a másik pedig a jó szándék és a „pokolra vezető út” összefonódása.

Ki legyen a tanító?

Év elején örök kérdés és dilemma, sok esetben feloldhatatlan ellentétek forrása is, hogy ki legyen a gyerek tanító nénije (ritkábban: osztályfőnöke, matektanára stb.). A jogszabály és a gyakorlat – némi „elhajlásoktól” eltekintve – nagyjából úgy rendezi a kérdést, hogy iskolát elvileg lehet választani, tanítót, tanárt nem.

Az iskolaválasztás kérdése sem olyan egyszerű – legalábbis a jog szerint –, ahogy néhány diák megkaparintásáért vívott elvtelen csaták során az érintett iskolák gondolják, ugyanis alapszabályként a területileg illetékes iskolába kell íratni a gyereket, minden más megoldás kivétel, és be kellene tartani a vonatkozó szigorú szabályokat és határidőket. (Požarevac város képviselő-testülete pl. a minap helyi akciótervet hozott a tanulók igazságos elosztása és beiskolázása érdekében. Ennek értelmében minden gyermeket a lakóhelye szerint illetékes iskolába kell beíratni, nem lehet „elitiskolát” választani, ahová utána túl sok gyerek járna.)

A tanítók/tanárok kiválasztása viszont nagyon szorosan kötődik az adott iskola erőforrásaihoz, ami az egyéni igények teljesíthetőségében komoly, olykor áthidalhatatlan akadályt jelent, ennek ellenére a közvéleményben gyakran pattannak ki emiatt kisebb-nagyobb helyi, sőt lokális korlátokon is túlnyúló viharok.

Az oktatási portálok megosztottak egy (csak kezdőbetűkkel aláírt) kommentárt arról, hogy „okos dolog-e, ha a szülők maguk választanak tanítót”. Hiszen (adott kereteken és lehetőségeken belül) elvileg bárki szabadon választhat magának orvost, mért nem tehetünk ugyanígy a tanítókkal is?

Szakmai körök szerint mindegyik pedagógusnak egyéni munkamódszere van, sajátos módon közelít a gyerekekhez, és míg az egyik gyereknek egyfajta, a másiknak egészen más megközelítés felelhet meg, ezért az lenne az ideális, ha minden szülő megbízna az iskolai pedagógusok és pszichológusok munkájában, akik a diákokat a megfelelő osztályba sorolják be.

Más helyzet, ha az iskolában olyan tanító/tanár is dolgozik (sajnos előfordul ilyesmi), akinek a munkája komolyabb szakmai kívánnivalókat hagy. Bár nem lehet azt állítani, hogy munkájuk teljességgel eredménytelen lenne, ők általában „bennragadnak” a rendszerben, és évtizedeken át ugyanabban az intézményben maradnak. Ez ellen a jelenlegi körülmények között nemigen lehet semmit tenni.

Marad az agilisabb szülők „magánakciója”, hogy „kapcsolatokat” keressenek, és a takarító nénitől az igazgatóig eleveneket és holtakat megmozgassanak a „jó ügy” érdekében. Ennek szintén van hátulütője, hiszen egyrészt nem biztos, hogy jól ítélik meg a helyzetet, másrészt ellehetetlenítik azoknak a higgadt és körültekintő munkáját, akik esetleg megtalálhatnák a gyermek és az oktatás szempontjából egyaránt elfogadható megoldást.

A jókat elküldik?

Más helyzetekben mindennek az ellenkezője is előfordulhat, még az iskolai munkában is. A legérdekesebb ilyen eset mostanában Nagybecskereken történt.

A Danas napilap szeptember 2-án közölte a hírt, hogy az Október 2. Általános Iskola harmadikos tanulóinak egy része nem jelent meg a tanításon. Szüleik amiatt tiltakoznak, hogy az osztály fiatal és lelkes tanítónőjét (aki határozott idejű munkaviszonyban volt) elbocsátották, és helyére új tanítónő került. A szülőket felháborítja, hogy kérésüket nem tartották tiszteletben, bár több megoldási lehetőség is adódott volna.

Az iskola álláspontja szerint minden a törvénnyel összhangban történt, és a tanítónő megüresedett helyére egy technológiai felesleggé vált pedagógus került.

– Valójában az érdekel minket, hogy van-e más oka is az ilyen önkényes és a gyerekek kárára irányuló fellépésnek. […]  De csak azt halljuk, hogy „minden a törvény szerint történt”. Sajnos, úgy tűnik, hogy a mi tanítónőnk, aki a fiatal, motivált és lelkes pedagógus mintaképe, […] ebben a tanévben munka nélkül marad – mondják az elkeseredett szülők.

A történet ezen a ponton minden bizonnyal véget is ér. A kedélyek utóbb lenyugodnak, azonban az eset jól rávilágít arra a súlyos veszélyre, hogy az oktatási rendszeren belül a minőségi szempontok könnyen áldozatául eshetnek a formális-jogi, ne adja ég, egyéni vagy pártérdekeknek. A bő évtizede húzódó foglalkoztatási hercehurca (a „börze”) kiváló alkalmat kínált e visszás helyzet rendezésére, de a hamis méltányosság örve alatt felülkerekedtek az utóbbiak.

Reméljük, nem ez lesz a folytatás

Nem lennénk hűek magunkhoz, ha a szülő és tanár összetett interakciójának nem lennének nálunk „harcias” megnyilvánulásai is.

Egy elszánt petrőci apuka például úgy próbált a gyermeke „javára tenni”, értsd „kiharcolni neki egy kettest”, hogy a pótvizsga után berontott a matektanárhoz, elkapta a torkát, és fojtogatni kezdte. A garázda cselekményről készült ugyan rendőrségi jegyzőkönyv, de még nem tudni, lesz-e feljelentés. Ha igen, akkor is kb. akkora bírsággal megússza, amennyit fizetni szoktunk, ha nem kötjük be a biztonsági övet.

Egy másik „izgalmas” eset Belgrád egyik belső kerületének iskolájában történt, ahol az elsősök ünnepélyes fogadásán egy hullarészeg apuka (az alkométer 2,78 ezreléket mutatott nála!) rátámadt az igazgatónőre. A súlyosabb fejleményeket egy szülő, az iskolarendőr és egy közelben tartózkodó rendőrnő akadályozta meg. A Blic értesülése szerint az elkövetőt ugyan 48 órára előzetesbe zárták, ám büntetőeljárás nem indul ellene, az ügyész ugyanis „bűncselekmény hiánya” miatt elutasította a feljelentést.

BERETKA Ferenc