Március 15-e az idén a Szerbiában élő magyarok számára ezúttal vélhetően nem elsősorban Petőfiről meg a tizenkét pontról, a Pilvaxról, Kossuthról meg a szabadságharcról szólt. Más olvasatban: március 15-e ezentúl valószínűleg Szerbia polgárai számára is jóval több lesz, mint egy átlagos kora tavaszi nap.

Ez volt ugyanis az a nap, amikor a hatalom döbbenetes brutalitással támadta meg a saját polgárait.

Ezt az aljasságot viszont megelőzte egy igazán látványos, elképesztő méretű, méltóságteljes nagygyűlés. A hónapok óta tartó egyetemistatüntetések résztvevői ugyanis ezúttal Belgrádba hirdettek találkozót önmaguknak és a polgároknak 15-én a 15-ükért címmel. Igen, ezúttal is az újvidéki vasútállomás előtetejének leomlásában életét vesztett tizenöt áldozat borzalmas halála miatt felvetődő ezernyi kérdésre választ váró emberek gyülekeztek a fővárosban.

Az egyetemisták és a polgárok meg is indultak, az ország minden szegletéből gyalogmenetek vonultak a főváros felé, ahol pénteken a Belgrádi Egyetem hallgatói és a város polgárai fogadták őket.

Készült természetesen a „hatalom” is. Egy állítólagos bombafenyegetésre hivatkozva már pénteken hajnalban leállt a teljes hazai vasúti forgalom, másnap pedig tömegesen mondták le a fuvarozó cégek a távolsági buszjáratokat országszerte. Valaki naivan azt hihette, hogy ha nincs tömegközlekedés, tömegek sem lesznek Belgrádban. A tömeg viszont megoldotta a helyzetet: szombaton már kora reggel a főváros több pontján folyamatosan gyülekeztek az ezrek, órákig tartott átjutni egy-egy híd egyik oldaláról a másikra, hogy aztán a délután négyre meghirdetett nagygyűlés idejére átláthatatlan emberfolyammá sűrűsödjön, amely elárasztotta Belgrád központját.

Persze, lehetett tudni, hogy gondok várhatók. A szerb parlament előtti parkban már napok óta gyülekeztek a „tanulni vágyó egyetemisták”, akiknek az életkora bőven felette volt az átlagos egyetemi hallgatóénak, de legalább a símaszkokat szívesen viselték. A hatás fokozása érdekében megjelentek közöttük a rosszhírű vörössapkások is (az a vidám társaság, amelynek tagjai felelősek Zoran Đinđić meggyilkolásáért), a városközpont utcáin folyamatosan jelentek meg téglarakások, mi több, ilyen rakások egyes házak tetejére is kerültek…

Nyilvánvaló volt, hogy valaki durva provokációt készít elő.

Az egyetemisták ennek megfelelően készültek, őket háborús veteránok és motorosok segítették a rendfenntartásban. Ráadásul az utolsó pillanatban a központi rendezvény helyszínét is áttették a parlament előtti térről a Slavijára annak érdekében, hogy csökkentsék az esetleges összetűzések kockázatát, és a tömeg legnagyobb részét sikeresen át is terelték oda.

Gyakorlatilag átláthatatlan volt az embertömeg a Slaviján és a környező utcákban, tereken. Pontban 19 órakor kezdődött az újvidéki tragédia áldozataira való megemlékezés: az emberáradat elcsendesedett, a telefonok felgyulladtak. Csak a kamerák pásztázták a végeláthatatlan fénytengert.

És akkor 19.11-kor elszabadult a pokol.

Az egyik sugárúton a tömeget mintha késsel vágták volna ketté, úgy vált szét, elképesztő sebességgel. Senki sem tudta, mi történt. Az azóta a közösségi médiában megjelent felvételeken is először valami furcsa zaj hallatszik, majd a tömeg rohamos kettéválása, pánik és hangzavar, hajladozó fák, egymásra zuhanó emberek látszanak, hogy aztán néhány pillanat múlva véget is érjen az egész.

Közben a parlament előtti téren hirtelen a „tanulni vágyó egyetemisták” is elkezdték kövekkel, üvegekkel dobálni a tüntetőket. Az egyetemisták rendfenntartói bejelentették, hogy már nem tudják ellenőrzés alatt tartani a helyzetet, levetették megkülönböztető jelzéseiket, fellőtték (előre megbeszélt jelzésként) a kék füstcsóvákat, és távoztak.

Percekkel később a Slaviján is bejelentették, hogy vége az egyetemisták által szervezett megmozdulásnak.

A tömeg percek alatt oszlott fel.

És még mindig nem tudtuk, hogy mi történt.

Egy bő órával a furcsa „tömegkettéválás” után jelentek meg az első értékelések katonai szakértők részéről, hogy úgynevezett hangágyút vetett be valaki.

Ez egy tömegoszlató fegyver, amely olyan hanghatásokat bocsát ki, amelyek erős fájdalmat, zavarodottságot, félelemérzetet váltanak ki az emberekből. Utóhatása sem kevés van, szűnni nem akaró fejfájás, fülzúgás, rosszullét, hányás, esetenként dobhártyaszakadás, szédülés…

Alig 19 órával a történtek után a Vreme kutatócsoportja közzétette az elemzését a helyszínen tartózkodók telefonos adataira, tanúvallomásokra, szakértői elemzésekre hivatkozva. Ők egy másik fegyver használatának lehetőségét is nyitva hagyták. Egy bizonyos „légágyú” (jobb szó híján) bevetését is elképzelhetőnek tartották a hatás és a következmények vizsgálatával. A két eszköz nem teljesen azonos, de hasonló elven működik, az emberi szervezet számára fájdalmat előidéző frekvencián sugárzott hangok vagy hatalmas légnyomás sugárzásával oszlatja fel a tömeget.

Bármelyikről is van szó, ez egy fegyver. Egy tömegoszlatásra való fegyver.

Ne legyenek kétségeink: valaki fegyverrel támadt több százezer, néma csendben álló emberre, akik abban a pillanatban senkire semmilyen veszélyt nem jelentettek.

És aki ezt megtette, bizony, nagyon súlyos bűncselekményt követett el.

Először is: aki látott már tömegoszlatást, pontosan tudja: mielőtt a rendőrök oszlatni kezdenek (gumibottal, vízágyúval, kiszorítással, gumilövedékkel, bárhogyan), először felszólítják a tömeget, hogy távozzon, megadva a távozás irányát is. Itt ilyesmiről szó sem volt.

Másodszor: senki sem tudja, milyen fegyverről van szó, ki használta. Rendőrség? Katonaság? Valamilyen félkatonai, illegális szervezet? Magánhadsereg?

Harmadszor: ki és mikor szerzett be ilyen fegyvert? Kinek az engedélyével?

Ha az utóbbi két kérdésre nincs válasz, akkor egy illegális eszközről van szó, amelyet törvényellenesen szerzett be valaki.

Aleksandar Vučić szerint nem történt semmi, aki mást állít, hazudik és felelősségre vonást kockáztat.

A hadsereg közölte, hogy ilyen fegyvere nincs. A rendőrség pedig azt, hogy ilyen fegyvert nem vetett be.

Közben megjelentek olyan állítások, hogy már 2018-ban vett valaki Szerbiában valamilyen újszerű technológián alapuló tömegoszlató fegyvert. Aztán 2022-ben megint. Épp miközben az ilyen beszerzésekre vonatkozó törvénymódosítást a közfelháborodás miatt vissza kellett vonni a parlamenti eljárásból.

Nem tudni, pontosan mi történt szombaton Belgrádban 19.11-kor. De aki halottakra emlékező tömegre támad, az kétszeres bűnt követ el: a halottak és az élők ellen egyaránt.

És ez az a határvonal, amelyet büntetlenül nem léphet át senki.

A kérdésekre előbb-utóbb lesznek válaszok, itt előkerül egy papír, ott egy kiképző (új fegyvereknél a gyártó biztosítja a kezelőszemélyzet oktatását), amott valaki, aki gyakorlatozott ezzel a cuccal.

De azt, aki saját polgáraira támad, miközben ők néma kegyeletadózással tisztelegnek az elhunytak emléke előtt, semmi sem menti meg.

Már tudjuk: bármire képes.

És ha semmi más, hát éppen ez lesz a veszte.

KOCSÁNYOS Pálma