Pásztor István halála mindenképpen korszakhatárt jelez a vajdasági magyar politikumban, ítéljük meg bárhogyan is azt az érát, amelyet az ő neve fémjelez. A haláleset friss, a párt politikájának csapásiránya pedig a jövő titka – még akkor is, ha az végül nem fog számottevően változni. Pár következtetést mindenesetre már most is megejthetünk.

Pásztor körül „mini” személyi kultusz alakul ki

Kevéssé meglepő egy aktív, a hivatalát betöltő politikus esetében, hogy halálakor a szokásosnál is jobban gyászolja őt a közbeszéd. Ugyanakkor Pásztor István esetében ez mégis több puszta érzelmi hullámzásnál. A Magyar Szó internetes kiadásánál például teljesen érthetetlen módon majdnem három napig volt vezető anyag a halálhír, de mind a Hét Nap, mind a Pannon RTV portáljai is huzamosabb ideig így festettek. A Közügyek című műsorban, a haláleset másnapján egymásnak adták a stúdiófotelt a legkülönfélébb vendégek, hogy az elhunyt politikusról beszéljenek – mégpedig csakis szuperlatívuszokban. Jelképesen és politikailag pedig valóságos diadal volt a pásztori rendszer számára, hogy – mások mellett – Orbán Viktor és Aleksandar Vučić megjelentek, és beszédet mondtak a temetésen. A figyelemre méltó mozzanatok sorában pedig igencsak sokatmondó a párt választási szlogenje: „Elnökünkért, közösségünkért, a jövőért!” Ráadásul az „elnökünkért”-t félkövér betűvel szedték, amely azt jelenti, hogy Pásztor István emlékét a lehető legteljesebb módon kívánja használni a párt az egy hónap múlva esedékes választásig tartó időszakban. Ugyancsak ki kell emelni Aleksandar Vučić kijelentését, amely arra utalt, hogy Pásztorhoz kötődő emlékmű felállítását mérlegelik.

(Még) nem látszik, hogy az új generáció mást akarna

A Vajdasági Magyar Szövetség vezetését nyilvánvalóan a most a 40-es éveikben járó pártelit egyes tagjai fogják átvenni. Közülük nemcsak az ügyvezető elnöki tisztséget betöltő Pásztor Bálint tűnik ki az eddig látottak alapján, de Juhász Bálint s részint Kovács Elvira is. Mint minden nagy váltásnál, most is fel lehet tenni a kérdést, hogy mennyiben fog változni az, amit a Pásztor-érában hatalomgyakorlás címszó alatt megszokhattunk. Elvégre 2007-ben ez megtörtént, s bizonyos mértékben nem folytatódott az, amit addig Kasza József csinált. Most azonban – az akkori politikai légkörrel szemben – elsősorban több mint egy évtizedre visszamenően két autoriter politikai erő határozza meg a VMSZ mozgásterét, és sem Budapesten, sem Belgrádban nem lehet arra számítani, hogy ebben valamiféle változás állna be. Másodsorban az új elit az egész politikai karrierjét ebben, ill. a pásztori légkörben töltötte el.

Talán kissé mellékes kérdés, de a közeljövő talán megmutatja majd, hogy valójában az-e: mi lesz a „régiekkel“, mindenekelőtt Lovas Ildikó mindig is túlzott és abszurd „árnyékhatalmával”? S ha már itt tartunk: ha Pásztor Bálinték részéről mégis sor kerül valamiféle (legalább valamilyen korlátozott, netán óvatos) kurzusváltásra, mit több, „rehabilitációra”, az hogyan fog megtörténni?

Kasza József neve továbbra is tabu

Marginális témának tűnik, ám valójában mégsem az, mert a pásztori rendszer lényegére világít rá. Ha már leírtuk a VMSZ történetében másik nagy korszakos szerepet betöltő elnök nevét, mindenképpen le kell szögeznünk, hogy pont ettől továbbra is ódzkodik a párt holdudvara. Akármilyen gondjai is voltak a szervezetnek 2007-ben, Pásztor nem a semmiből örökölte a pártot. Ahogy nem lehet majd úgy írni a vajdasági magyar politika történetéről, hogy ne emlegessük sokszor Pásztor István nevét, úgy ugyanez vonatkozik Kasza Józsefére is – gondoljunk bármit is kettejükről! A VMSZ-es kommunikációs „etika” ugyanakkor a hét éve halott Kaszára név nélkül célozgat. Példa erre az, ahogy Pál Károly, Dudás Károly nagyon ködösen, vagy Kern Csaba és Ternovácz István hozzájuk képest sokkal egyértelműbben utalgatott a korábbi pártelnökre a Közügyek október 31-i adásában. Kern mondandójából egyenesen az következett, hogy a Pannon RTV léte „kizárólag” Pásztorhoz köthető, összemosva a médiaház még a Kasza-érára datált létrejöttét a Pásztor-korszakban tapasztalt – politikai patronálástól korántsem mentes – fejlesztésével. Az efféle kijelentések egyedül a politikai légkör erejével és befolyásával magyarázhatóak, a történeti tényekkel pedig a legkevésbé sem.

A VMSZ bírálói nem „kiélik” magukat

Végül megengedek magamnak egy személyes megjegyzést is kollégánk, Ternovácz István címére. Ő a Közügyek már említett október 31-i adásában többek között a következőt mondta: „Én azt mondom, a sok vajdasági magyar újságíró a másik oldalon – nem a nemzeti oldalon, aki abban éli ki magát, hogy folyamatosan bírálja, és időnként meglehetősen alpári módszerekkel a politikusokat… Én abban hiszek, hogy közösségben élünk, a politikusnak megvan a maga föladata, neki négyévente gondoskodni kell arról, hogy újraválasszák, […] vagy nálunk gyakrabban, de mély meggyőződésem, hogy az újságíró tud úgy is építkezni, hogy ha felteszi a kendőzetlen kérdéseket, de egyként lélegzik a politikussal – és a Pásztor Istvánnal lehetett egyként lélegezni.”

Ezt a megállapítást magam és több más kollégám, barátom nevében határozottan visszautasítom. A mindig is meglevő, 2014 végén pedig új erőre kapó „Pásztor-kritikát” nem holmi „kiélési” vágy, hanem maga a rendszer természete hozta létre. Ő maga is teljesen tisztában volt ezzel, példa erre az éppen tíz éve, a Vajdaság Ma portálon publikált, számomra akkoriban meghatározó erejű Eladjuk-e a meccset? című véleménycikkének általános mondanivalója. Talán nem azzal kéne foglalkoznunk, hogy melyik politikus mily nagyszerű ember volt az élete során, hanem személyenként kéne újragondolnunk, majd szabadon megvitatnunk: mi lehet a vajdasági magyar nyilvánosság egészséges egyensúlya ma? Különösen egy rendkívül durva, nem sok jót ígérő demográfiai zuhanás után…

VATAŠČIN Péter