Rögös a szabadsághoz vezető út

A pászka ünnepe a zsidók számára megemlékezés a kivonulásról Mózes vezetése alatt az egyiptomi rabságból az ígéret földjére. A nép élethelyzetének gyökeres megváltozásáról van szó. A megszabadulás nem a pillanat műve, hanem hosszú és kemény fáradozások eredménye: kivonulás a rabságból, majd átvonulás a veszélyeken és a visszavonulás csábításain, amit az egyiptomi hagymás fazekak és az aranyborjú fémjelez, és a végén kemény küzdelmek árán történő bevonulás az ígéret földjére.

Nincs olcsó szabadság, de tálcán felajánlott szabadság sem létezik, bármennyire is szeretnénk. Az ember a szabadságot lehetőségként kapja, amelynek az aktualizálása tulajdonképpen tőle függ. A felkínált értékek lehetőségként jelennek meg, s nekünk kell megküzdenünk azért, hogy adottságot teremtsünk belőlük. Az átlépés csak akkor valósul meg, ha az ember lépéseket tesz. A pászka ezért egy állandó aktualitással bíró szakadatlan vonulás: az ember vonulása a kiteljesedés és a tökéletesedés irányába. A vonulás útjára jellemző, hogy a megpróbáltatások, a kísértések, a csüggedések és örömök, a kudarcok és sikerek, a kishitűség és a remény köveivel van kikövezve. Ezt az utat csak a világosság segítségével tudjuk megtenni, hiszen a sötétségben az ember gyorsan elbátortalanodik, kedvét veszti, félelem fogja el, nem látja az utat, összeveri magát, zúzódásokat szenved.

Nyitottság az örök létezésre

A kereszténységben a mózesi kivonulás új tartalmat kap. Alapjában véve átvonulást jelent, de nem földrajzi koordinátákkal meghatározható földrészeken, hanem átvonulást a halálból az életbe Jézus Krisztus feltámadása által. A keresztényeknél az átvonulás megváltássá válik: Jézus Krisztus kereszthalálával kimenti az embert a bűn okozta halálból, és a feltámadás állapotába emeli át. A jézusi megváltás lényege abban jut kifejezésre, hogy a bűn rabságát az Isten gyermekeinek szabadsága váltja fel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának köszönhetően minden ember számára megnyílt az út az örök létezés felé. Jézus feltámadásának lényegéről mi, emberek keveset tudunk mondani. A teológia is kisgyermekként dadog, és misztériumnak (egyszer majd feltárulandó titoknak) – húsvéti misztériumnak – nevezi mindazt, ami Krisztussal történt az ő feltámadásában. Sőt továbbmegy, s azt mondja – nemcsak a teológiai eszmélődés eredményeként, hanem elsősorban a biblia kinyilatkoztatás alapján –, hogy a feltámadás minden Krisztusban elhunyt ember jövője. Pál apostol szerint Jézus „csak” „elsőszülött” azok között, akik a Krisztusba vetett hitük alapján fel fognak támadni.

Egy biztos tapasztalat a furcsa jelenségek mögött: Jézus él

Az ember képtelen a misztérium megértésére, mert az túlhaladja az ő ismereteit, hiszen mi csak arról tudunk beszélni, amiről tapasztalatunk is van. A többiről csak valamiféle képeket alkotunk az analógia, az összehasonlítás segítségével, az „olyan, mint”-tel. Amikor valamiről nincs fogalmunk vagy közvetlen tapasztalatunk, akkor gyakran mondjuk, „az olyan, mint…”. A feltámadás utáni testről sem nagyon tudunk mit mondani. Az evangéliumi beszámolók például csak jelenségeket sorolnak fel: a megdicsőült test áthalad a zárt ajtón, jelezvén, hogy rá nem vonatkoznak az anyaggal kapcsolatos törvények, ugyanakkor meg lehet érinteni, amint azt a hitetlen Tamás is teszi. A Genezáret-tó partján a megdicsőült Jézus megjelenik az apostoloknak, akik kezdetben szellemnek gondolják, mert nem ismerik fel azonnal, de aztán halat süt nekik, majd megkínálja őket reggelivel… Az is érthetetlen számunkra, hogy miért nem ismeri fel Mária Magdolna a feltámadás kertjében, hanem helyette kertésznek gondolja. Sorolhatnánk tovább a szokatlan megnyilvánulásokat, de kielégítő végső választ nem találunk. Tehát nem tudjuk, milyen a feltámadott test – Pál apostol majd átszellemült, „pneumatikosz” testnek fogja nevezni, ami megint csak hasonlat, mert mi nem találkozunk átszellemült emberi testtel. Ami biztos tény, az az, hogy a halála után Jézus „újra” él egy új, emberileg megmagyarázhatatlan létben és állapotban. A halál nem semmisítette meg, az utolsó szó sem volt a halálé. Az élet győzedelmeskedett, nem pedig a nagypénteki keresztre feszítés.

Húsvét mint az emberi remények tárháza

A húsvét végeredményben üzenet a biztos létezésről, a létezés örök fennmaradásáról, üzenet jó reményeink beteljesüléséről. Kudarcainkban húsvét biztos üzenet arról, hogy mindig lehet újrakezdeni, mert létezik egy új élet. Nem a nagypénteké az utolsó szó, hanem a húsvét reggeléé, amely szimbolizálja az állandóan újraéledő életet. Az újraindulás pillanata. Jézus Krisztusban megmutatkozott, hogy Isten képes a kudarcok ellenére újraindítani a helyzetet. Gondoljunk erre, amikor úgy érezzük, összedőlt bennünk az egész világ.

Húsvét nem egy szerencsés vég vagy célba érés, hanem ahogy már említettem, misztérium. Valamit megmutat, és valamit elrejtve hagy. A misztériumban felébreszti a kíváncsiságunkat, a csodálatos utáni vágyakozásunkat.

A húsvét kivonulás a bűn sötétségből a világosságra. Jézus életében azt parancsolta meg a halott Lázárnak, hogy jöjjön ki a sírjából. Hagyja ott az alvilágot, térjen vissza az életbe, a fényre és a világosságra. A sírból kijövő Lázárról minden lehullik. Húsvét ünnepe üzenet minden hívő és jóakaratú ember számára, hogy engedje lehullani a bűneit takaró álarcait, és megszabadulva élvezze a fényességben zajló élet frissességét.

Dr. HARMATH Károly OFM