Bizonytalan és feszültségektől terhes időszakban várjuk legnagyobb keresztény ünnepünket, a húsvétot. Nem először a történelemben, bizonyára nem is utoljára. Gondoljunk csak Babits háborús nagy versére az első világégés éveiből, vagy a személyes emlékezet mezsgyéjén belül a múlt század utolsó évtizedének húsvétjaira. És nemcsak a bombázás hónapjaira gondolok itt, ami nemcsak időben esett egybe mostani sorscsapásunkkal, de az is közös bennük, hogy egyik napról a másikra leálltak az iskolák. 

1999-ben nem volt távoktatás, a lehetősége sem volt még meg, de pótlásra sem gondolt senki. Pedig június 10-én megszűnt a veszélyhelyzet, szinte azonnal folytatni lehetett volna a félbeszakadt tanévet. Ám akkor, az országos megbántottság és a talmi diadalmámor két partja között vergődve háborús kárként kalkuláltuk be az elvesztegetett tudásszerzést is a lerombolt hidak és épületek meg az értelmetlenül feláldozott emberéletek mellé.

De akkor legalább nem kényszerültünk hosszasan vesztegzárba, legfeljebb a légi veszély idejére, ami általában rövid ideig tartott.

Most merőben más a helyzet. Az életveszély még tán fokozottabb, a bezártság pedig legalább ennyire megvisel mindenkit. Minél tovább tart, annál inkább. Ünnepek idején különösen.

 Folytonosság mindenekfelett

Ilyen helyzetben várjuk a távoktatás első hónapjának végét.

Félidőben az illetékesek és az érintettek egyaránt megpróbáltak valamilyen mérleget vonni. Az első tapasztalatok ugyan biztatók, de felemásak. Igazolódni látszik a fő célkitűzés, hogy a váratlanul ránk szakadt rendkívüli állapotban mindenképpen fenn kell tartani az oktatás folytonosságát, hogy a jószerével szobafogságra kényszerült gyermekeknek valamilyen fogódzót kínáljuk a kételyekkel és szorongásokkal járó állapotban. Akár annak látszatával is, mintha mi sem történne, csupán az iskola került át otthoni környezetbe. Igaz, hogy nem lehet személyesen találkozni a barátokkal, tanárokkal, de legalább elmarad az iskolai erőszak. A szóbeli „szívatások” és a fizikai inzultusok egyaránt. Miniszterünk számára ez már önmagában is jó hír.

Az első értékelések

Ennél a bizarr elszólásnál azonban mérvadóbb értékelés is készült a kezdeti tapasztalatokról.

A távoktatás első két hete rendes ütemben ment, de mostanra egy kicsit felpörgött – értékelte Šarčević. – Legfontosabb a rendszeres oktatás folyamatosságának fenntartása, hogy legyen elég idő a tervben és a programban előírtakra, és hogy a gyerekeknek, amikor majd júniusban visszatérnek az iskolába, legyen idejük átismételni mindazt, amit a távoktatás során megtanultak.

A minisztérium ennek kapcsán úgynevezett támogató körlevelet (dopis podrške) küldött az iskoláknak, amelyben két fontos megállapítás szerepel. Az első inkább amolyan kötelező (ám szokatlan) illedelmesség (az igazgatók, tanárok és munkatársak hozzáállásának magas szakmai színvonalról tanúskodik), a másodikban van a lényeg.

A távoktatás során ugyanis – áll a körlevélben – felmerültek olyan kérdések és témák, amelyek további tisztázást igényelnek a távoktatás minőségének következetes biztosítása érdekében.

Az észrevételek legfontosabbika (és jó, hogy ezt illetékes helyen szóvá tették), hogy a diákok a távoktatás során lényegesen több házi feladatot kapnak, mint rendes körülmények között, vagy a házi feladat összetettebb és átfogóbb munkát igényel. A távoktatás, bár sok lehetőséget kínál, nem járhat azzal, hogy a tanárok, a diákok és szüleik egész nap a platformokon legyenek és kommunikáljanak.

Šarčević azt kérte a tanároktól, ne túlozzák el a gyermekekkel szemben támasztott követelményeket azért, hogy megmutassák, amit normális körülmények között sem tettek.

Felhívta továbbá a tanárok figyelmét, hogy ne kérjenek olyan videókat/fényképeket, amelyeken a diákok láthatók. Ennek biztonsági okai vannak, a virtuális térben ugyanis könnyen vissza lehet velük élni.

Visszafogottságra és megértésre van szükség

A hazai szerb nyelvű sajtóban nagy nyilvánosságot kapott a kragujevaci iskolaügyi hivatal (vagy ahogy errefelé nevezik: iskolaigazgatóság) vezetőjének levele, amelyben megosztotta egy ivanjicai iskolapszichológus, Mirka Karaklajić véleményét a jelenlegi állapotokról:

„Tanulóinkban gerjed a félelem önmaguk, a szüleik és a barátaik miatt. Senki sem tudja megmondani, hogy ez meddig tart. A félelem önmagát gerjeszti. Húzzuk be a kéziféket! Fontos, hogy mindannyian jól legyünk… Vigyünk egy kis vidámságot és pozitív hozzáállást a munkába. Semmi fontosról nem fogunk lemaradni. Amit most elmarad, azt jövőre bepótoljuk. Két-három kérdés. Egy, két házi feladat. Ennyi elég! Lazuljunk egy kicsit.“

Vicsek Annamária oktatásügyi államtitkár szerint: „a család szerepe most nagyon fontos, ami a gyerekeknek a távoktatását illeti, különösen, ha alsós gyerekekről van szó. Ami még kritikus pontnak számít az oktatás szempontjából, az a tanév végéhez kapcsolódik. Ilyen a záróvizsga a nyolcadikosoknál, az érettségi vizsga a középiskolásoknál és az osztályzatok lezárása. Jelenleg a minisztérium munkacsoportjai ennek a megoldásán dolgoznak.”

Mi ehhez csak annyit tudunk hozzátenni, hogy addig is szűk családi körben, évszázados hagyományaink némelyikét mellőzve – hiszen sem családi összejövetelekre, sem locsolkodásra, sem az egyházi szertartásokon való részvételre nemigen lesz lehetőségünk – próbáljuk békéssé, boldoggá tenni a húsvétot, és a négy fal bezártságában is bizakodással várni, hogy mihamarabb és minél kevesebb vesztességgel távozzon a ránk szakadt vész.

BERETKA Ferenc