Felpörgetett ütemben zajlanak nálunk a közéleti események. Bár semmilyen összehasonlításban nem számítunk a buzgalom és cselekvés mintapéldáinak, Szerbiában a legmagasabb szintekről hirdetik, mi több, személyes példával is elöl próbálnak járni abban, hogy a nap 24 órájában akár 25-öt is teljesíteni lehet. Nem kell hozzá más, csak egy órával korábban felkelni. És nemcsak a tavaszi óraátállításkor, ami a hó végén (lehet, hogy utoljára vagy utolsó előtti alkalommal?) újfent esedékessé válik, hanem mindenkor.

Ehhez a mintaadó személyes hozzáálláshoz tisztes kora dacára oktatásügyünk első embere is felsorakozott, olyannyira, hogy ezt immár nemcsak fáradhatatlan megnyilatkozási kedvével, töretlen, bár nem mindenben megalapozott optimizmusával és sikerpropagandájával, de immár tettlegességgel is igazolni próbálja. Emlékezzünk csak a múlt heti botrányos niši esetre, amikor félrelökte a (szerinte kellemetlen) kérdésekkel hozzá forduló riporternő mikrofonját. Szóbeli megnyilvánulásának szalonképességét most nem is firtatjuk! Immár nem először.

Hogy ez a nagy igyekezet mennyire hozható összefüggésbe az államfő bejelentésével, miszerint a kormánytagok kétharmadát le fogják váltani, nem tudjuk. Šarčević neve egyelőre még nem merült fel az útilapura jelöltek között, bár tevékenységének egészét tekintve már régen a kispadon lenne a helye. Ám ő rendíthetetlen, mint Andersen ólomkatonája.

Pótoljunk, vagy várjunk?

Túlbuzgalmának megannyi jele között kiemelt helyet érdemel a járványszünet alatt elmulasztott tanórák pótlására tett javaslata. Mint ismeretes, a vajdasági iskolák a náthalázjárvány miatt öt, a téli szünidőről visszatérő szerbiai diákok négy tanítási napot veszítettek. Ezt valahogy be kellene pótolni.

Nem igazán beszélhetünk szokatlan helyzetről, az elmúlt tíz évben tán nem is volt olyan tél, amikor (okkal vagy ok nélkül) ne kellett volna kényszerszünetet elrendelni, akár az éppen aktuális hóhelyzet, akár valamilyen járvány (H1N1, madárinfluenza, egyéb influenza stb.) jelei miatt.  Idén sem volt másképp, sőt, sehogy sem akart ideérni az a fránya influenza, úgyhogy január végén (a szerbiai téli szünidő kezdete előtt) maga Šarčević vetette fel annak a lehetőségét, hogy a légszennyezettség miatt rendelnek el kényszerszünetet. Aztán csak megjött a nátha, és vele a járványszünet.

Az ördög azonban nem alszik. Lehet, hogy várni kellene még a pótlással, mert nem tudni, mit hoz a koronavírus. Akár az is előfordulhat, hogy huzamosabb időre karanténba kényszerülünk. De mi harcolunk ellene, ahogy illik. A Szabad Magyar Szó internetes portálon olvashatták is, ha másképp nem megy, „Szerbia humorral harcol a koronavírus ellen” (https://szabadmagyarszo.com/2020/02/27/szerbia-humorral-harcol-a-koronavirus-ellen/). A jó kedély és a nevetés, mint tudjuk, kiváló terápiás eszköz.

Reggeltől napestig

Igaz, nem pótolja a lemaradást, azt magunknak kellene behozni. Šarčević miniszter nem is késlekedett, röviddel a kényszerszünet bevezetése után előhozakodott az elmulasztott órák utólagos megtartásának módjával. Javasolta, hogy az iskolák kombinálják a lehetőségeket: két tanítási szombatot szerinte mindenképp be lehet iktatni függetlenül a hétvégi tanulmányi versenyektől. Ezek résztvevői számára „külön pótlást lehet szervezni például online vagy más módon”. A többi napot „plusz tanórák hozzáadásával” lehet pótolni, ügyelve arra, hogy a diákoknak ne kelljen „mindennap tovább maradniuk az iskolában”.

Nem sokkal később már jó nagyot módosított az elképzelésén, február 24-én azt ajánlotta az iskolaigazgatóknak: „A tanulmányi versenyek miatt ne nagyon tervezzenek tanítási szombatokat. Az elvesztett munkanapokat előórákkal, vagy úgy is be lehet pótolni, hogy a tanóra 45 helyett 60 percig tartson.”

Ez utóbbi gondolat még a leghiggadtabb érintetteknek is meglepetést okozott, de leginkább az a kérdés motoszkált az emberek fejében, hogy egyáltalán tudja-e ez az ember, miről beszél. Egy mai hetedikes diáknak legalább 30 (a kisebbségi nyelven tanulónak 33) kötelező tanórája van hetente, azaz naponta 6, sőt 7, tehát normális körülmények között a délelőtti váltásban fél kettő körül, a délutániban este fél nyolc körül ér véget a tanítás. Ha negyedórával megnyújtjuk a tanórákat, további másfél órával kell tovább bent maradni. Innentől minden további szó értelmetlen. Még ha 24 helyett 25 órásnak is vesszük a napot.

Errefelé a megszokott módon

Szerencsére a tartományi oktatási titkár – bár a minisztertől eltérően nem tanügyes, hanem jogász, és nyilván nem érez akkora késztetést a túlfeszített aktivitás iránt – ennél reálisabban ítéli meg a lehetőségeket. Televíziós nyilatkozatában ugyanis megerősítette, hogy a korábbi évek hasonló helyzeteinek tapasztalata alapján idén is a már bevált pótlási módszerek pártján áll.

Ezek szerint a vajdasági iskolák a saját körülményeik alapján maguk dolgozzák ki a mulasztások pótlásának módját, ennek során fokozott figyelmet szentelnek a gyermekek érdekeinek és az iskolai tevékenységek (versenynaptár, felkészítők, kirándulások stb.) beosztásának.

A zsúfolt tavaszi munkarend miatt várhatóan minden iskola kerülni fogja a tanítási szombatok bevezetését, de a túlzott napi megterheléseket is. Ennek célszerű módja a tanórák rövidítése és a tananyag összevonása. A kettő voltaképpen egy tőről fakad, a lényege pedig, hogy a tananyagból ki kell iktatni az esetleges „ballasztokat”, de főképp hatékony módszerekkel rövidebb idő alatt, de megfelelő mértékben és minőségben megvalósítani az oktatási tervekben meghatározott célokat.

Ha pedig koronavírus képében ránk köszönt a vis major, kénytelenek leszünk igazodni az új körülményekhez.

BERETKA Ferenc