Az idei iskolakezdés sok új dolgot hozott, többek között új tantárgyat, megerősített rendőri jelenlétet az iskolákban, valamint egy válságstáb is összeállt az esetleges incidensek kezelésére. Mennyire hasznosak ezek az intézkedések, és mit üzennek a gyerekeknek? – erről kérdeztük Pap Ágota pszichológust.

Az, hogy megjelennek a rendőrök az iskolákban, milyen hatással lehet a gyerekekre? Van a rendőri jelenlétnek bármilyen jelentősége abban, hogy az iskolában úgymond rend legyen?

– Sajnos a szülői attitűdök és a média által küldött sztereotip üzenetek megtették a magukét – azaz ma már egy kisiskolás sem úgy tekint a rendőrre, mint talán ez korábban jellemzőbb volt. Esetleg a bűntető szerepét még asszociatív kötik a rendőrhöz, de aligha tekintik őt annak az embernek, akire biztosan támaszkodhatnak baj esetén. Tudtommal az iskolai rendőrök tevékenységi és jogköre nem enged valódi konfrontációt minden erőszakos cselekedetben. Elvileg ő az az ember, akihez fordulhatunk, ha valami bajt észlelünk. Az iskolák teljes területének biztosítása egy rendőr által igazi kihívásnak mutatkozik, hisz gyakran az emeletenként beosztott több ügyeletes tanár sem tud minden erőszakos cselekedetet csírájában elfojtani. Alapvetően azt gondolom, hogy egy kisebb alsós gyermek esetében még – megfelelő értékrend mellett – a rendőr jelentheti azt, hogy garantált a rend. Ám egy kamasz vagy középiskolai diák már elég ügyes és eszes ahhoz, hogy ha igazán elszánt valamiben, akkor arra alaposan felkészüljön. Azt gondolom, így volt ez annál az esetnél is, amely után a rendőri jelenlétet elrendelték az iskolákban.

A válságstáb folyamatos készültségben áll: ez milyen üzenetet hordoz?

– Egy gyerek számára – már ha ismeri a válságstáb fogalmát – a világjárvány idején beidegződött üzeneteket hordozhatja, azaz: valami baj van, amit még igazán a nagy hatalommal rendelkező emberek sem tudnak jól/ügyesen megoldani. De mindenképpen valami olyasmit, ami nem stabilitást ad, hanem egy olyan működést, amely eltér a mindennapitól. Egy felnőtt talán azt is kihallhatja ebből, hogy a készültség azt jelenti, valami történhet, valami veszély állhat fenn, ami miatt erre szükség lehet, azaz nem találtunk még megfelelő megoldásokat. Készültségben lenni állandó nyomás, amelyben nem engedhetjük el magunkat, ami azt sugallja, a baj bárhonnan és bármikor támadhat, meg azt is jelenti, hogy van egy kész terv, vagy rendszer, vagy szakmai csapat, amely ilyenkor működésbe lép. Arra viszont miért kell várni?

Valós segítség ez a két lépés a kortárs erőszak megelőzésében?

– A segítségnyújtást én egy aktív folyamatként élem meg, egy rendőri jelenlét és egy veszély esetén működésbe lépő rendszer pedig inkább statikus mindaddig, amíg bele nem kerülünk egy problémahelyzetbe – vagyis ez nem prevenció, hanem intervenció. A segítség támasz, ha elgyengülök, vagy nincsenek megfelelő megoldási vagy feldolgozási mechanizmusaim. Az említett szereplők nem ezeket a képességeket tanítják nekünk. Ezek a rendelkezések nem a gyerekekről szólnak, és nem is az egyénnek – ezek kifelé mutató propagandaszerű lépések.

Mire lenne szüksége a gyerekeknek, hogyan tudnának a problémával érdemben foglalkozni?

– A korábbi kritikus véleményem mellett persze nekem is nehéz erre megfelelően válaszolnom. A gyerekek elsődleges szocializációs közege a család. Éppen ezért nagyon sokat számít annak az időszaknak a minősége és tartalma, amelyet a korai szocializáció folyamán megélnek. Fontos a figyelem, a szeretet, a kapcsolódás, a fejlődés biztosításához szüksége feltételek megteremtése – nem anyagiakra gondolok elsődlegesen, de az is idetartozik –, a megfelelő értékrendek kialakítása, és még sorolhatnám. Az intézményekbe kerülés mindig hat a gyermekre, az iskola a második nagyon fontos szocializációs közeg, amelyhez persze a kortársak is hozzátartoznak. A pedagógusok szerepe nem lehet kizárólag az oktatás, nem lehet a szülővel nem együttműködni. Ugyanakkor a szülők részéről is fontos, hogy bizalommal forduljanak a pedagógusok felé. Nem menthetjük meg a gyerekeket minden élethelyzettől, ám azt sem várhatjuk el, hogy korukat meghazudtolva oldjanak meg egy-egy problémát a fiatalok. Ezek a rendszerek jó esetben kapcsolódnak egymáshoz, és továbbfejlesztik a gyermekekben rejlő potenciálokat. Nagyon nagy szükség van a barátokra, az igaz, őszinte barátságokra. Mert ők azok, akiktől a gyerekek azt tanulhatják, hogy a saját „szintjükön” is létezik megoldás, nem csak az a jó vagy célravezető, amit a szüleik rájuk erőltetnek. Ráadásul meg kell tanulni néha pofára esni, csalódni, megérezni a veszteséget és a fájdalmat is. Nem vagyok benne biztos, hogy foglalkoztató könyvekkel, speciális tantárgyakkal és a leglátványosabb videókkal nyerhetjük el a fiatalok bizalmát. A figyelem pedig nem azt jelenti, hogy innentől mindennap addig beszéltetem, amíg ki nem mondja magából a legutolsó gondolatát és érzését is. A figyelem által megismerem a másikat, és jobban megérthetem a működését, ezért akár rákérdezhetek a szokatlannak tűnő részeire is vagy azokra a furcsaságokra, amelyek a felszínes kapcsolódások mellett rejtve maradnának.

SEREGÉLY Orsolya