Interjú Öreg Annával, az Együtt Szerbia Győzelméért koalíció parlamenti képviselőjelöltjével

Öreg Anna Újvidéken él, és tíz éve sikeres vállalkozó: egy állatorvosi magánrendelőt működtet. Korábban úgy gondolta, soha nem fog politikával foglalkozni. Fokozatosan építette a karrierjét, és úgy érezte, kiteljesedett a szakmájában állatorvosként. Akkor döntött a politikai szerepvállalás mellett, amikor felismerte, hogy akarva-akaratlanul, vállalkozóként és édesanyaként, de az élet számos más területén is a politika folyamatosan átszövi a mindennapjainkat, méghozzá nem pozitív értelemben.

A most harminchat éves Öreg Anna a Szabad Polgárok Mozgalma vajdasági bizottságának elnöke, s szerinte nem jó irányba halad ez az ország, és ha változást akarunk, azért tennünk is kell, nem ülhetünk ölbe tett kézzel.

A Marinika Tepić nevével fémjelzett listán a 10. helyen szerepel. Ön szerint ez befutó hely?

– Egész biztosan befutó hely. Természetesen.

Akkor komoly választási eredményre számít. Milyen a hangulat, mit tapasztalnak a választási kampány során?

– Nagyon nehéz megmondani, hiszen köztudott, hogy sokszor még a választások előtti közvélemény-kutatások alapján is téves következtetésekre lehet jutni. Másrészt nemrég lendültünk bele a kampányba. Reméljük, hogy több terünk lesz a különböző televíziós műsorokban és úgy általánosságban a médiában, hiszen így tudjuk eljuttatni az üzenetünket a választópolgárokig.

Ha már a médiaszereplést említette… A választási kampány köztudottan nem kiegyenlített, a hatalmi párt kormánypozícióból kampányol. Hogyan tudják ezt a küzdelmet valamelyest kiegyenlíteni a kampány során?

– Kiegyenlíteni nem lehet, mi ezzel eddig is tisztában voltunk, hogy ezek nem lesznek fair választások, de sportszerű választások nem lesznek soha: az előzőek sem voltak azok, a következőek sem lesznek. Egyre rosszabb a helyzet. Szerintem a polgárok látják, hogy jelenleg nem jó úton járunk. Számunkra most az a legfontosabb, hogy valamilyen módon ellenőrizni tudjuk a választásokat, hogy ne engedjük meg, hogy olyan helyeken, ahol nincsenek ellenőreink, több szavazatot írjon be magának a legnagyobb párt, mint amennyit valójában megszereztek.

A legfontosabb, hogy a törvények mindenkire egyaránt vonatkozzanak

2019 óta tagja a Szabad Polgárok Mozgalmának, azelőtt foglalkozott-e politikával?

– Azelőtt nem foglalkoztam politikával, nem is gondoltam, hogy fogok, állatorvos vagyok, és tíz éve magánvállalkozóként tevékenykedek, de sajnos a politika átszövi a mindennapjainkat – nem jó értelemben. Nem tudtam tovább ölbe tett kézzel ülni, és egy olyan politikai tömörülést választottam, ahol a saját értékrendemet leginkább tudom képviselni. Magyarként ez sajnos nem a kisebbségi magyar párt volt, mivel nem látom azt, hogy ez a kisebbségi párt a magyarok és a polgárok érdekeit hogyan tudná védeni a most hatalmon lévő párttal együttműködve. Hiszen a magyarság érdeke ott van, ahol a többi polgáré is.

A tizedik helyet a választási listán a nemzetiségi hovatartozásának (is) köszönheti? Milyen politikai üzenetet továbbítana a vajdasági magyaroknak?

– Ebben a pártban nagyon sokfélék vagyunk, és ez összecseng azokkal a polgári értékekkel, amelyeket mi a Mozgalomban mindannyian képviselünk. Számomra az a legfontosabb, hogy jogállamban éljünk, ahol a törvények mindenkire egyaránt vonatkoznak, függetlenül politikai nézettől, nemzeti hovatartozástól, függetlenül attól, hogy valaki politikus-e, vagy egyszerű polgár.

A profit nem lehet fontosabb az emberek egészségénél

Az előző választásokon önállóan indultak. Most az ellenzéki koalíción belül a Szabad Polgárok Mozgalma milyen programmal indul? Mik a céljaik?

– Ami Szerbia politikai pozicionálását illeti a tágabb régióban, országunkat az Európai Unió teljes jogú tagállamaként látjuk, szerintünk ez Szerbia érdeke. Minden tekintetben Európához tartozunk: történelmi, politikai, kulturális értelemben egyaránt. Úgy gondoljuk továbbá, hogy jobban kellene támogatni a kis- és középvállalkozókat, nem pedig a külföldi befektetőket előnyben részesíteni. Az ember életének, egészségének, a tiszta víznek és a tiszta levegőnek nem lehet ára. Tehát azoknak a vállalkozásoknak, amelyek Szerbiába jönnek – elsősorban a külföldi befektetőkre gondolok –, tisztelniük kell azokat a környezetvédelmi előírásokat, amelyek a gazdasági tevékenységükre (is) vonatkoznak. Tehát itt nem lehet piaci értékek szerint mérlegelni, az ember egészségének és a tiszta környezetnek mindenkor fontosabbnak kell lennie a profitnál. Természetesen mindemellett javítani kell az emberek életminőségén, ennek az útja pedig a kultúrába való befektetés, az oktatási és az egészségügyi reform. Most a pandémia alatt látható volt, hogy ez mennyire fontos. Nagyon szép és jó, hogy új kórházakat építettünk, de az üres épületek megfelelő szakemberek nélkül nem jelentenek sokat.

A programjuk az oktatás kiemelten fontos tényezőként kezeli.

– Ebből indul ki minden, és szerintünk nagyon komoly reformokra van szükség: elsősorban a tanterv korszerűsítésére. Emellett a középiskolát is kötelezővé kellene tenni, a felsőoktatásban pedig azért szállnánk síkra, hogy minden sikeresen felvételizett egyetemistának ingyenes legyen az első év. A legfontosabb célunk az oktatásban mégiscsak az, hogy javítsunk a tanárok életminőségén. Talán első körben egy 30 százalékos fizetésemelést javasolnánk, 2-3 éven belül viszont minimum duplájára kellene növelni a tanári fizetéseket: kétségbeejtő, hogy a pedagógusok milyen kevés pénzért dolgoznak. Emellett meg kell állítanunk az elvándorlást, az egészségügyi munkásokét és a többi polgárét is. Ez a jelenség talán a magyarságon belül még jobban érzékelhető. Nagyon sokan elvándoroltak a kettős állampolgárságnak köszönhetően… Ugyanez vonatkozik az egészségügyi munkásokra is. Ebben a szektorban különösen nagy az elvándorlás, és ezt nagyon gyorsan le kell állítani.

Az egészségügyben tehát a legnagyobb gond a káderállomány?

– Igen. Szerbiának tíz évébe telik, hogy kineveljen egy orvost. Mire egy orvostanhallgató befejezi az egyetemet, megszerzi a szükséges szakosítást és tapasztalatot, az nagyon sok pénzbe kerül. Tehát amikor egy orvos elvándorol Németországba dolgozni, ez óriási veszteség az országnak, mert ez nem egy olyan munkahely, amit egykönnyen helyettesíteni lehet. Nem számolhatunk azzal, hogy az adott orvos helyett csak úgy munkába állítunk valaki mást… Ehhez tényleg sokéves tapasztalat kell. Az egészségügyi dolgozóink hatalmas kincset jelentenek ennek az országnak. Nem is beszélve arról, hogy a mi orvostanhallgatóink nagyon jó orvosok lesznek, ezt világszerte halljuk. Onnan tudom, mert a saját szakmámban is ezt tapasztaltam: a fiatal állatorvosok nagyon jól feltalálják magukat külföldön, és megbecsülik őket. Ugyanakkor értem, hogy az a fizetés és az a nyomás, ami mellett az egészségügyi dolgozók ebben az országban dolgoznak, azok a körülmények, amelyek között ők itt élnek, nem megfelelő. Ezen nekünk kell javítani, növelni kell az életszínvonalukat. Nekem is megfordult a fejemben az elvándorlás, de úgy döntöttem, itthon maradok.

Ez tudatos döntés volt? Tényleg megfordult a fejében, hogy külföldre vándorol?

– Igen, nagyon is, mint ahogy szerintem mindenkinél tudatos döntés, hogy elmegy vagy marad. Én úgy döntöttem, hogy itthon maradok, és harcolok a gyerekem jövőjéért.

A decentralizációhoz Vajdaságban megvan a történelmi háttér

Konkrét elképzeléseik vannak Vajdaság autonómiájáról. Ön is tagja volt a munkacsoportnak, amely a Mozgalmon belül ezzel foglalkozott. Az Önök elképzelése szerint milyen irányba kellene lépni?

– A Szabad Polgárok Mozgalma Szerbiát decentralizálva látja. Vajdaságban ehhez megvan a történelmi háttér, kiépült intézményrendszer, tehát nincs akadálya annak, hogy visszaszerezzük a teljes körű autonómiát. Ez megkülönbözteti a Szabad Polgárok Mozgalmát az összes többi párttól, amelyek köztársasági szinten tevékenykednek, mert vajdasági pártok léteznek ilyen programmal, de köztársasági szinten nem.

Hogyan viszonyulnak ehhez a belgrádi koalíciós partnerek?

– Erről jelenleg nincs szó, pillanatnyilag egészen más témákról folynak a beszélgetések, próbáljuk megtalálni azokat a témaköröket, amelyekben mindannyian egyezünk. Mindannyian egyetértünk abban, hogy ez a jelenlegi hatalom és a politika, amit képvisel, nem jó, és ezen próbálunk változtatni. Én hiszem, hogy sikerülni fog, és ha igen, akkor talán lehetőségünk lesz versenyezni egymással is a későbbiekben, egy szabadabb választásokon.

Mondták-e Önnek magyar választópolgárok eddigi politikai pályafutása során, hogy nem igazán adnak hitelt olyan pártoknak, amelyek nem kizárólag vajdasági magyar érdekeket képviselnek?

– Én ilyen visszajelzést nem kaptam, nem voltak ilyenek, nagyon remélem, hogy nem is lesznek.

ZAKINSZKY TOMA Viktória