A tanév lassan, de biztosan halad előre. Mögöttünk van immár egy, a szokásosnál visszafogottabb gyermekhét is. Ilyenkor mindenki igyekszik felhívni a figyelmet a gyermekek és a fiatalok igényeire és jogaira a családban, a társadalomban és a helyi közösség életében, valamint annak fontosságára, hogy a lehető legjobb körülmények között nőjenek fel, egyenlő esélyük legyen a fejlődéshez és összes lehetőségeik megvalósításához.

A gyermekeknek mindig a társadalmi erőfeszítések középpontjában kell maradniuk, mert különösen kiszolgáltatott csoportként szükségük van arra, hogy boldogok legyenek, megvédjék őket, és olyan ösztönző és biztonságos környezetben nőjenek fel, ahol teljes mértékben ki tudják aknázni a lehetőségeiket, és a nemzetközi és hazai jogszabályokban rögzített gyermeki jogaikat teljes mértékben tiszteletben tartják.

A megosztott öröm kétszeres öröm

Legalábbis az idei gyermekhét jelmondata ezt hirdeti. Nyilván nemcsak a szolidaritás fontosságára utal a mondat, de az öröm természetére is, hiszen e jóleső érzés elemi feltétele, hogy ne csak magunk éljük meg, de őszintén és érdek nélkül osztozzanak az örömünkben azok is, akik fontosak számunkra. És viszonzásul ugyanezt feltétel nélkül tőlünk is megkapják.

Ugyanakkor a színlelt öröm akkor is hamis és álságos, ha arra jelszó buzdít.

A mindenkori kampányokkal (a gyermekhetekkel is) az a legfőbb gond, hogy amíg tartanak, olykor túl is lihegjük azokat. De mihelyt végük, megkönnyebülten fellélegzünk: ezt is letudtuk. Jövőre veletek ugyanitt. És ugyanígy. Miközben a fokozott figyelemre és törődésre egész évben szükség és igény lenne. Az érzékeny csoportok (legyenek gyermekek, idősek, betegek, fogyatékkal élők vagy bármely más kiszolgáltatott kategóriába tartozók) az év egyetlen napján sem nélkülözhetik a fokozott figyelem és törődés legkülönfélébb formáit.

De ugyanez más területeken is érvényes. Hiába vannak kiemelt környezetvédelmi napok és kampányok, ha egyébként mindannyian éljük a magunk kényelmi, gazdasági vagy egyéb érdekektől vezérelt életét, ami homlokegyenest ellenkezik a kampány idején fennen hirdetett elveinkkel.

A gyermekhét fénye és árnyéka

A gyermekhét nemcsak az öröm meg a játék, a valóságot habos-babos forgataggá varázsoló hangulat ideje. Ilyenkor eszünkbe jut, hogy ezrével élnek szegénységben vergődő gyermekek, akiknek a napi betevő falatra sem mindig telik. Meg kiszolgáltatott, elhanyagolt, erőszak áldozatává váló gyermekek is mind nagyobb számban, olyanok, akiket gyermekkoruk (és büntethetetlenségük) okán gyakran a saját szüleik sarkallnak (vagy kényszerítenek) bűncselekményre. Pénzért eladott és tizenhárom évesen anyaságra kényszerülő, éretlen leányasszonyok. Gyermekek, akiket saját szüleik vernek kékre-zöldre, mielőtt fájdalomdíj reményében orvosi látleletet vetetnének fel róluk, hogy utána hathatós „háttértámogatással” intézményeket (pl. iskolákat) sarcoljanak meg az „objektív felelősség” okán.

És vannak gyermekek, akik a szüleik önmegvalósító törekvései árnyékában naponta megszenvedik az anyai-apai támasz hiányát, még ha a szó szoros értelmében nem is család nélkül élnek, de esetleg sötét gondolatok, netán végzetes elhatározások érlelődnek a fejükben, miközben anyjuk szövevényes kapcsolatairól oszt meg képeket és bejegyzéseket valamelyik közösségi oldalon. A több (fél)testvér több apját pedig a szélrózsa minden irányában kellene – jobbára esélytelenül – keresni…

És itt vannak a fogyatékkal élők, akik szüleikkel együtt emberfeletti küzdelmet vívnak naponta, mert alig van akadálymentesített intézmény, hiányoznak a szükséges segédeszközök, nehézkesen működik a személyre szabott támogatások (kísérők, pedagógiai asszisztensek stb.) megannyi formája, megoldatlan a sajátos igényű gyermekek távoktatása, sőt gyakran még a fogyatékkal élők számára fenntartott parkolóhelyeket is olyanok foglalják el, akiknek erre sem joguk, sem igazolható szükségük nincs.

Sajátos értelmezésben

Ha jobban végignézünk ezen a hosszas hiánylistán, azt látjuk, hogy a gyermekhét igazából a társadalom elé tart tükröt, hogy a gyermekek sorsáért egyéni és közösségi felelősséggel tartozó felnőttek felismerjék magukat benne, és megtegyék mindazt, amit a gyermeke(i)kért, nemcsak egy hétre szólóan, megtenni kötelesek

úgy, hogy minden, gyerekeket érintő kérdésben elsődlegesen a gyerek legfőbb érdekét vegyék figyelembe. Így rendelkezik a Gyermekjogi egyezmény 3. cikkelye, amely azt is kimondja, hogy az egyezményben részes államok kötelezik magukat, hogy ennek feltételeit megteremtsék.

Nálunk néha egészen sajátos módon, olykor botrányosan értelmezik és magyarázzák a dolgokat. A Kreatív Központ (Kreativni centar) által kiadott második osztályos Polgári nevelés munkafüzetben például nemes egyszerűséggel és jókora céltudatossággal így teszik „érthetővé”, de legfőképp személyre szabottá a fenti rendelkezést:

„Minden, amit a felnőttek tesznek, a te javadat kell, hogy szolgálja – ezt a köztársasági elnök garantálja neked.” (Sve što rade odrasli treba da čine za tvoje dobro – to ti garantuje predsednik republike.)

Csaknem néven nevezve, fényképpel illusztrálva. De a képet nem ama bizonyos tükör mutatja.

BERETKA Ferenc