Forrásmegjelölés nélküli cikkmásolás, elérhetetlen főszerkesztő, kikapcsolt telefonszám, impresszum nélküli honlap – erre költött el a topolyai önkormányzat két év alatt mintegy 29 ezer eurót, vagyis 3,4 millió dinárt az adófizetők pénzéből, azaz egy nyúlfarknyi, átmásolt cikkecskéért átlagosan 115 eurót fizetnek a topolyai polgárok.

A Topreport hírportált 2022. január 21-én jegyezték be, és szinte azonnal, a bejegyzés után két hónappal már 1,5 millió dinárt nyert a topolyai önkormányzat által kiírt tájékoztatási pályázaton. 2023-ban már 1,9 millió dináros támogatást hagyott jóvá a Topreportnak a topolyai önkormányzat. A portálon a Pannon RTV, valamint a topolyai Tájékoztatási Központ híreit közlik egy ideje forrásmegjelölés nélkül. Ezenkívül az önkormányzat felhívásait, pályázatait is megjelenítik szintén innen-onnan átvéve. Nagy valószínűséggel a portál igen jelentős összeget fordít a közösségi média felületein reklámra, legalábbis ez derül ki az egyes bejegyzésekre érkező kedvelések számából. A topreport.rs-en és a Facebookon videós anyagokat is közzétesz a tájékoztatási eszköz, azonban a portálon egyetlen név, elérhetőség sincs feltüntetve, a megadott telefonszám pedig nem él.

A Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség (Agencija za privredne registre – APR) adatai szerint a portál felelős szerkesztője Farkas Karolina, de a Topreport honlapján nem található semmilyen elérhetőség, és impresszum sincs, a Kapcsolat fül alatt pedig üres mező vár ránk Topolya térképével.

Megpróbáltuk kideríteni, hogy mégis kik írják a cikkeket, miért nincs impresszum a honlapon, de a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség honlapján szereplő telefonszám elérhetetlen, a Facebookon küldött üzenetre, annak ellenére, hogy valaki elolvasta, válasz nem érkezett.

De mi is az a Topreport.rs?

A Topreport.rs hírportálon semmilyen leírás, cél, impresszum vagy név nem szerepelt, és a források is hiányoztak a megjelentetett anyagok alól. A portál Topolya község híreit, eseményeit hivatott magyar nyelven közzétenni multimédiás megoldásokkal. A topolyai önkormányzat kérésünkre elküldte a Toporeport 2023-as évre szóló pályázatát, amelyben az szerepel, hogy „videókkal, fotóriportokkal, események követésével szeretnék fiatalosan tájékoztatni a magyar nyelvű lakosságot, akik nemcsak oktató jellegű anyagokat, de közérdekű információkat is találhatnak a weboldalon”.

A tavaly bejegyzett tájékoztatási eszközt a topolyai önkormányzat az adófizetők pénzéből 1,9 millió dinárral támogatta, az indoklásban pedig ez áll:

A pályázati bizottság úgy véli, hogy a projekt egésze hozzájárul a média pluralizmusának, az emberi jogok fejlődésének, valamint a valós, pártatlan, időszerű és teljes körű tájékoztatás fejlődéséhez, és összhangban áll a tömegtájékoztatásról és a médiáról szóló törvény 15. szakaszával.

A Bizottság véleménye szerint a projekt különleges értékét az adja, hogy valódi hozzájárulást nyújt a portálon a magyar nyelvű információnyújtáshoz, amely az adott nemzeti kisebbség minden tagja számára elérhető világszerte, valamint hozzájárul a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek tájékoztatásának, a valódi, pártatlan, időszerű és teljes anyanyelvi tájékoztatás eléréséhez, fejlesztéséhez és javításához, a kulturális és nyelvi identitás megőrzéséhez és a kreativitás ösztönzéséhez a Topolya község és Vajdaság területén élő nemzeti kisebbségekhez tartozók közéletének minden területén.

A projekt elsősorban a közvélemény magyar nyelvű tájékoztatására irányul Topolya jelentős történésekről és eseményekről, amely által megvalósul a pályázat rendeltetése. A Szabályzat 18. szakasza 2. bekezdésének 4. pontjának 2. albekezdésével összhangban a Bizottság, értékelve a költségvetést és a projektköltségek indoklását, javasolja a Községi Elnöknek, hogy a projektet Topolya község költségvetési forrásaiból társfinanszírozzák 1.900.000,00 dinár értékben.

Mire kaptak mintegy kétmillió dinárt?

A Topreport.rs-t működtető vállalkozást, a KarolinART-ot 2022. január 13-án hozták létre, nyolc nappal később bejegyezték a Topreportot, amely azonnal másfél millió dinárt nyert a topolyai tájékoztatási pályázaton.

A Topreport a 2023-as pályázatban azt vállalta, hogy az egy év alatt mintegy 140 tartalmat (cikk és videó) tesz közzé, vagyis havonta tizenegy anyagot. A tavalyi pályázatukban négyszázezer dinárral kevesebb pénzt nyertek, viszont akkor havi húsz anyag került fel az oldalra, legalábbis ez szerepel a 2023-as pályázatukban.

Oktató anyagokat, videókat, tájékoztató anyagokat készítenek a pályázat alapján, fő céljuk a topolyaiak tájékoztatása közügyekkel kapcsolatban. A közügyeken kívül pedig edukatív anyagokat is közzétennének, dinamikus, fiatalos csapatukkal pedig kreatív módon magyar nyelven tájékoztatnánk a topolyai lakosokat mindenről, ami a községet érinti – áll a pályázati anyagban.

Ez azért érdekes, mert a topolyai Tájékoztatási Központ szintén ezzel foglalkozik, azonban átnézve a Facebook-oldalukat, az elmúlt időszakban ők is kizárólag a Magyar Szó és a Pannon RTV által elkészített és közzétett anyagokat másolják. A Topreport is jelenleg ezt csinálja, s figyelembe véve a vállalást és a pályázat összegét, megállapítható, hogy átlagosan egy nyúlfarknyi, átmásolt anyagért 115 euró jár az elkészítőnek.

A titokzatos készítők

Hogy kik készítik, pontosabban mondva másolgatják a cikkeket és hozzák létre a videókat, vagy az élő közvetítéseket a gunarasi Quiz Nightról a Toporeporton, azt nem tudjuk megmondani, ugyanis a pályázati anyagból nem derül ki, mivel ott csak az szerepel, hogy a pályázatban részt vesznek a „személyek”, de név nélkül. Külön érdekesség, hogy a KarolinArt stúdió által átadott pályázatban sem tüntették fel a telefonszámot, csak egy e-mail-cím (office@topreport.rs) szerepel a projektben. Mindössze Farkas Karolina rövid életrajza látható, amelyből kiderül, hogy 1989-ben született, a középiskolát Zentán fejezte be, és jelenleg Óbecsén él, két gyermek anyja, s fényképezéssel és filmkészítéssel foglalkozik 2010 óta. A névből ítélve a főszerkesztő egy nő, azonban a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség szerint egy férfiról van szó, legalábbis az oldalon levő információ ezt támasztja alá:

 

A pályázati anyag alapján a Topreport idei vállalásai a magyar nyelven történő közérdekű tájékoztatás mellett a következők:

  • Az oldalletöltés eléri a 120 ezret, vagyis havonta tízezer oldalletöltést kellene produkálnia a Toporeportnak;
  • A Facebook-oldalon közzétett cikkek és videók 1,5 millió embert érnek el;
  • A Facebook-oldal követői egy év alatt ezerrel nőnek majd.

A Topreport Facebook-oldal jelenleg 1900 kedveléssel és 2100 követővel rendelkezik. A YouTube-csatornára öt videót töltöttek fel, és 28 feliratkozót gyűjtöttek eddig össze.

Az oldalon főleg önkormányzattal kapcsolatos hírek kaptak helyet, mint például, hogy a polgármester virágot osztogatott nőnapkor, vagy hogy milyen pályázatot írt ki a topolyai önkormányzat. A projekt időtartama egy év, vagyis december 31-ig tart. Ami biztos: Facebook-hirdetésekre egy bizonyos összeget fordítanak, ugyanis ez látszódik az oldal aktivitásán is, hiszen akad olyan bejegyzés, amelyre több száz kedvelés érkezett, míg egy másik bejegyzés, amelyre minden bizonnyal nem költöttek egy dinárt se, öt interkaciót eredményezett.

Miért probléma, hogy nincs impresszum?

Mivel lapunk senkit nem tudott megszólaltatni sem a pályázatokat elbíráló bizottságból (Kartali Róbertet, a bizottság elnökét kerestük, de hiába, a bizottság tagjai voltak még: Sandra Iršević, Nagy Emília), sem a Topreport oldaltól, így médiaszakértőt kérdeztünk arról, hogy mennyire életszerű az, hogy egy hírportál már az elindulásnál ekkora összegeket nyerjen el.

– Ez attól függ, hogy milyen pályázatról beszélünk. A puszta léte egy médiafelületek még nem jelent sokat, sem az, ha sok éve létezik, sem az, ha tegnap alapították. Persze, egy-egy pályázat elbírálásakor ez is szempont, hogy mióta létezik a médium, mert ez alapján ítélhető meg a fenntarthatósága és a minősége – fejtette ki a médiaszakértő (név és cím a szerkesztőségben), akit arról is kérdeztünk, hogy miért probléma az, ha az átvett anyagoknál nem tüntetünk fel semmilyen forrást.

– A források megjelölése egyértelmű kötelezettsége a médiumnak. Amellett, hogy a kollegialitás része, rámutat arra, hogy ki ellenőrizte a hírt, ki felel az alapinformáció pontosságáért. Természetesen, ez nem mentesíti a szerkesztőséget az alól, hogy maguk is leellenőrizzék az átvett anyagot. Forrásmegjelölés nélküli átvétellel nemcsak etikátlan dolgot követünk el, hanem akár szerzői jogokat is sértünk, ami már törvényszegésnek minősül – emelte ki a szakértő, aki szerint egy hírközléssel kapcsolatos portál fő feladata a széles körű, minőségi tájékoztatás a szakma szabályai szerint. A szakértőt azt is megkérdeztük, hogy csak úgy, mint a Topreport esetében, miért probléma az, ha nincs impresszum, és nincs feltüntetve egyetlen munkatárs neve sem.

– Előírás a hiteles médiumok esetében az impresszum megjelentetése. Ezzel eleget tesz a törvényi előírásoknak is, meg a közösség informálása szempontjából is kulcsfontosságú. Személy szerint mindig kételkedve fogadom azokat az írásokat, amelyek olyan portálokon jelennek meg, amelyeken nincs impresszum – emelte ki a szakember.

Mindent összegezve, az derül ki a történetből, hogy a topolyai önkormányzat két év alatt 3,4 millió dinárt, vagyis mintegy 29 ezer eurót költött el az adófizetők pénzéből egy olyan honlap támogatására, amelynek a főszerkesztője telefonon nem elérhető, s amely tájékoztatási eszköz a forrásmegjelölés és az impresszum hiánya miatt nem felel meg a szakmai szabályoknak, emellett kevés saját anyagot tesz közzé, és főként másoktól átvett hírekkel és Facebook-hirdetésekkel próbálja elérni az olvasókat.

 SEREGÉLY Orsolya