A szerbiai oktatási rendszer egyik viszonylag újabb, de mára mindenképp „nagykorúvá vált” eleme a tanulók részvételi lehetőségeként létrehozott diákparlament. A diákönkormányzat e fontos intézményébe az általános iskolák hetedikesei és nyolcadikosai, a középiskolákban pedig valamennyi osztály választ két-két képviselőit. A jelentős tanácsadói, véleményformáló, sőt esetenként a döntéshozatalban is részt vállaló testület működése a legtöbb esetben az iskolavezetés és a parlament munkáját segítő koordinátor (tanár vagy szakmunkatárs) hozzáállásán múlik. Ebből következően némely intézményben szinte észrevétlen, másutt tevékeny részt vállal az iskolai életben.

A nagy vihart kavaró trsteniki botrány után büszke megnyugvással olvastam egykori alma materem diákparlamentjének állásfoglalását, amelyben elképzelhetetlennek tartják, hogy hasonló sajnálatos eset a saját iskolájukban megtörténjen. Ezzel egyúttal el is kötelezték magukat amellett, hogy az intézmény pozitív értékrendjét féltve óvják és őrizzék, amihez magunk is erőt és kitartást kívánunk.

Az egyik előkelő belgrádi középiskola, a Szent Száva nevét viselő gimnázium diákparlamentje nyílt levélben fordult az Oktatásügyi Minisztériumhoz, amelyben az oktatási rendszer néhány – számukra különösen fontos, de mindannyiunkat egyaránt érintő – problémájára hívta fel nemcsak az illetékes tárca, de a közvélemény figyelmét is.

Sok a tananyag, hosszú időt kell iskolában tölteni 

A részletes és érvekkel alátámasztott dokumentumban hét átfogó témakörbe sorolták az általuk azonosított gondokat: a tantárgyak számának és a tananyag tartalmának csökkentése; az iskolában töltött idő tartama; az osztályzás és az osztályzatok javítása; a tanár–diák viszony; az erőszak és a deviáns viselkedés hatékonyabb szankcionálása; az állami érettségi; egyes intézmények szegényes felszereltsége és az alapvető higiéniai normák be nem tartása.

A szerbiai iskolákban – külföldi, elsősorban EU-s összehasonlításban – jóval több (túlnyomórészt kötelező) tantárgyat kell tanulni, és az iskolapadokban (értsd: kötelező iskolai órán) eltöltött idő is jóval hosszabb. A belgrádi gimnazisták szerint a 13–18 kötelező gimnáziumi tantárgy számát az egyes tantárgycsoportok (pl. földrajz–történelem, művészeti tárgyak, fizika–kémia–biológia összevonásával), a tanteremben eltöltött idő csökkentését gyakoribb kihelyezett tanítási tevékenységek (multidiszciplináris múzeumi órák és hasonlók) révén hatékonyan lehetne csökkenteni, ugyanakkor a közismereti tárgyakra inkább az általános iskolában kellene nagyobb hangsúlyt fektetni, a gimnáziumokban viszont a tanulók érdeklődésének és pályaorientációjának megfelelően kellene tágítani a választható tantárgyak listáját.

Az állami érettségi bevezetése kapcsán más érintettekhez hasonlóan hiányolják a megfelelő tájékoztatást, tartanak tőle, hogy az érettségi várhatóan gyengébb eredménye hátrányosan fogja befolyásolni a megfelelő egyetemi karra történő bejutást. Azt is nehezményezik, hogy a diákoknak azokból a tantárgyakból is érettségi vizsgát kell majd tenniük, amelyre az egyetemi tanulmányaik során nem lesz szükségük.

Az osztályzás színe és fonákja

Az osztályzás minden érintett számára kulcsproblémát jelent, bár a számszerű értékelés első ránézésre egyszerű eljárásnak tűnik. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy mind az értékelő, mind pedig az értékelés alanya sajátos szubjektum a csak rá jellemző személyiségjegyekkel, attitűdökkel és nézetekkel. Ez gyakorlatilag felborítja a számszerűségből következtethető egzakt értékelési módot.

„Az osztályzat rögeszmévé vált. Ez lett a tanulás fő célja, a tanárok szerint pedig a fő ok, amiért mi iskolába járunk” – írják a középiskolás parlamenterek nyílt levelükben.

A gyengébb osztályzatok javítása iránt nagyon eltérő a viszonyulás, és minden tanárnak megvan rá a maga módszere. Egy részük megtagadja a javítás lehetőségét, van, aki korlátozza, és csak kevés tanulónak jut lehetőség javítani. Ez oda vezet, hogy az átlagos előmenetelű tanulók demotiválttá válnak – vélik az érintettek.

Ahogy korábban mi is megírtuk, az iskolaigazgatók szervezetének javaslata szerint szigorítani kell az osztályzást, főképp az elégséges érdemjegy megszerzését, mert jelenleg hét egyes mellett egy ötös osztályzattal abszurd esetben akár kitűnő is lehet valaki év végén.

A gimnazisták épp ennek az abszurd helyzetnek a fonákját látják, szerintük ugyanis ahhoz, hogy egy eminens vissza tudja állítani kitűnő átlagát, ha netán becsúszik neki egy egyes, hét ötöst kellene szereznie. Erre pedig sem idő, sem esély nemigen marad.

A röpdolgozatok, a villámértékelés és a számonkérés más „rapid” formái alkalmasak ugyan arra, hogy a diák felkészültségéről az adott pillanatban valamilyen képet adjanak, ám ez a kép nem tud megbízható alapul szolgálni a releváns és hiteles értékeléshez, így voltaképpen az értékelés minőségének kárára megy.

Visszaállítani az iskola tekintélyét

A fővárosi iskola diákparlamentjének tagjai, függetlenül attól, hogy esetleg a saját egykori középiskolám tanulóihoz hasonlóan maguk is elhatárolódhattak volna, figyelemre méltó véleményt fogalmaztak meg az iskolai erőszak, a deviáns magatartásformák és szankcionálásuk (eredménytelensége) kapcsán.

„Iskolai erőszak nagyon gyakran előfordul. A jelenlegi rendszer utólag ugyan megbünteti az elkövetőket, de még ha kapnak is büntetést, az nagyon enyhe, és nincs hatással a tanuló további magatartására. […] A szigorúbb és hatékonyabb büntetések visszaállítanák az iskola tekintélyét, és csökkentenék az incidenseket.” – áll a nyílt levélben.

A hazai iskolák (jelentős részének) aránytalanul szegényes felszereltsége, támogatása, esztétikai és higiéniai szempontból kívánnivalókat hagyó állapota, valamint az egyes intézmények iránti állami, közösségi viszonyulás óriási aránytalansága, de akár úgy is mondhatnánk, az indokolatlan részrehajlás széles körben és minden közösségben ismert és bántó jelenség. Ezzel a helyzettel az alapítóknak és működtetőknek érdemben kellene foglalkozniuk, sőt haladéktalanul változtatni rajta. A diákok mindenesetre felismerték, és szóvá is tették a problémát.

A tanárok és a tanulók szövevényes kapcsolatrendszerének kérdésére – a belgrádi gimisek nézetei mentén is – a közeljövőben még visszatérünk.

 BERETKA Ferenc