Alig telt el két hét az iskolák újraindítása után, és igazából meg sem melegedtek rendesen a tantermi vasszékek ülőkéi, máris elérkezett a tavaszi szünidő. Idén nemcsak az (ortodox) húsvéti ünnepekkel esett egybe, hanem a kivételesen hosszúra nyúlt május elsejei ünnepekkel is, amelyeket még tovább lehetett nyújtani. Különösen azoknak volt ez kiváló, de ritkán adódó alkalom, akik a Đurđevdant (május 6-át) ünneplik családi védszentjük napjaként. Ők két nap szabadság „árán” kereken 10 napot ünnepelhettek. Pont ennyi ideig tartott a tavaszi szünidő is. Sokan kifogásolták ezt, mert szerintük újfent „megkárosították” a diákokat, hiszen „megfosztották” őket a vallási és állami ünnepektől.

Persze az állam (nevében valaki) gondoskodott róla, hogy a hosszas ünnepléshez megfelelő feltételeket is teremtsen: soha nem látott oltási és sajtókampány (meg a válságtörzs „meggyőzése”) után jelentősen enyhítettek a bénító járványügyi szigorításokon, sőt a nyugdíjasok is megkapták a címeres vitamincsomagot. A távoktatásba belefáradt szülők újabb két hétig együtt ünnepelhettek gyermekeikkel, és kedvükre tölthették a sok szabadidőt akár tojásfestéssel, akár rostélyozással. Hovatovább, a vendéglők kerthelyiségeibe is kiülhetett bárki, ha akart, kávézni, sörözni, fagylaltozni. A nép pedig élt a lehetőségekkel, miközben az állam (nevében valaki) tántoríthatatlanul tovább munkálkodott a boldoggá tételén.

Hát kell ennél szebb ünnep és szünidő?

Könyvtár, oltás, ökörsütés

Természetesen kell, és mindent lehet fokozni. Pláne, ha van, aki megteheti, sőt meg is teszi! Így húsvét múltával, de még Đurđevdan előtt utalni kezdték a polgároknak az újabb pénzadományt. (Nálam már az első munkanapon „landolt” a 30 euró!) De ez még korántsem minden!

Történt más (is), ami egyedülálló a világon. Ami ötvözi a szépet a jóval, a testet a szellemmel, a hasznos állami helytállást a kellemes emberi foglalatossággal. Onako, po naški.

Az autó- és fegyvergyártásáról, Desanka Maksimović Véres rege című (anno fejből is tanult!) verséről, a fiatalabbaknak pedig a magyar fociválogatottban játszó Holender Filip szülőhelyéről ismert Kragujevácon van egy jeles műintézmény, a Milutin könyvtárához (Biblioteka kod Milutina) címzett vendéglő, ahol házi olvasmányokat nemigen szolgálnak fel, de házias harapnivalót és jóféle italokat annál inkább. Ilyetén mindig jóval többen vannak itt, mint a Guttenberg-galaxis fiókintézményeiben. Ebből kiindulva és a tulajdonosoknak hála, olykor emberbaráti akcióknak is helyet adnak. Így történt a múlt héten is, amikor ünnepi sürgés-forgás közepette üstben rotyogó vadpörkölt és nyárson sülő ökör páratlan illata lengte be a műintézményt és környékét. Ehhez nemcsak a hosszúra nyúlt ünnep adott okot és ürügyet, de az egyedülálló esemény is. A vendéglőben ugyanis véradást tartottak, és – most kapaszkodjunk meg jól! – előzetes jelentkezés nélkül bárki felvehette a Covid–19 elleni védőoltást! Az önkéntes véradók és az elszánt oltakozók pedig ingyen részesültek a finomságokból, hogy mihamarabb „visszanyerjék erejüket”. Véradók esetében ez különösen fontos. Hogy a védőoltás után mi a helyzet, erről a jelenlévő Slavica Đukić Dejanović, a szerbiai parlament egykori házelnöke, volt egészségügyi miniszter nem mondott egy árva szót sem, pedig akár az „orvosi szakmát” is képviselhette volna, és a város polgármestere sem szólt, aki viszont hangsúlyozta, hogy a járvány leküzdése érdekében még legalább 150 ezer beoltottra lenne szükség. Az ökörsütéssel egybekötött oltáson ez a szám harminccal (azaz 2 tízezreddel) csökkent! Ez két okból is jó. Egyrészt, hogy csökkent, másrészt, hogy csekély mértékben. Így egy ötszáz kilós ökörből 30 adag potyán kiosztott pecsenye akár kálóként is „leírható”.

A jövőben erre nem lesz szükség, mert az államfő már másnap bejelentette, minden beoltott állampolgár 3000 dinár támogatást fog kapni, ami akár egy rendes adag ökörsültre is elég!

No, látják!

Beárazott értékrend

Elmúlt a tavaszi szünet, a diákok visszatértek az iskolapadokba, ahol nemcsak oktatni, de neveli is kellene őket. Ennek kiemelt célja a „pozitív emberi értékek fejlesztése”.

A nevelés mindig értékválasztást és az értékek átszármaztatását jelenti, a pedagógus dolga pedig a tanulók értékválasztásának közvetett és közvetlen orientálása azáltal, hogy bemutatja a társadalomban élő különböző csoportok sajátos értékrendjét, kulturális és életmódmintáit. Ezáltal segíti az eligazodást a pozitív emberi értékek kiválasztása irányába.

Ez csöppet sem könnyű feladat egy „beárazott” világban, ahol emberek tízezrei éljeneznek és tapsolnak 1000 dinárért meg egy szendvicsért, 2000-ért szavazási csalásra lehet őket rávenni (miközben azt hiszik, hogy „hálapénzt” kaptak a hűségért), 30 eurókért „örök hálával” adóznak, 3000 dinár ellenében pedig (és nem a saját egészségük iránti aggodalom és a mások iránti szolidaritás okán) beoltatják magukat. Pár tíz euróért élő testszöveteiket adják el mások gyógyítására, holott az emberi egészség és élet nem árucikk, nem is szabadna beárazni. (Már a világháló révén is toboroznak nálunk véradókat, plazmadonorokat.) Igaz, embert is ölnek pénzért. Sokan, sokszor. És némi készpénz ellenében végzettséget igazoló bizonyítványt és oklevelet is lehet szerezni, olyanoknak, akik rendes úton sohasem érdemelnék ki.

De még ez sem minden. Olykor maga az ember is fizetőeszközzé süllyed. Egy biztosnak mondott állás vagy ígéretes karrier oltárán önjelölt kisisteneknek kell áldozatul odavetni nemcsak az intimitást, de az önbecsülést, a tisztességet és az emberséget is.

És ha a választás lehetőségeit nem a deklarált, hanem a követett társadalmi (állami?) értékrend ilyenné torzítja, vajon lehet-e jól választani, és melyek azok a pozitív emberi értékek, amelyek irányába eligazítást lehetne adni a gyermekeknek?

BERETKA Ferenc