Minden és az ellenkezője

 Felsősök ömlesztve

Olybá tűnik, hogy a múlt héten tárgyalt tanárhiány nem az egyetlen slágertémája az idei nyárnak, hanem az ellenkezője is az. Ahogy lenni szokott, a tanügyminisztérium a nyári szabadságok kezdetén közzétette rettegett útmutatóját arról, hogyan kell majd osztályokat nyitni a következő tanévre. Bár az érvényes szabályok (önálló osztály alakításához minimum 15 diák kell) nemigen változtak, egyre szigorúbban betartatják ezeket, ami, főleg a kisebb településeken, munkaerő-felesleget okoz, sőt akár az iskolák elsorvadásához is vezethet.

Az általános iskolai törvény legutóbbi módosításába ugyanis minden előzetes szakmai és egyéb egyeztetés nélkül becsempésztek egy mondatot, amely szerint az oktató-nevelő munkát nemcsak alsósok számára, de ötödiktől nyolcadikig is meg lehet szervezni összevont osztályokban. Ez azt jelenti, hogy két évfolyamból tizenöt, három vagy négy évfolyamból 10 fölsős diák egy osztályba járhat.

Így, ad absurdum, ha egy falusi iskolának összesen 30 fölsőse van, ők akár két osztályban is elférnek. De ha a nyolc évfolyamba legfeljebb 60 tanuló jár (magyar tannyelven számos iskolában hasonló a helyzet), „ideális” esetben elég négy összevont tagozatot nyitni.

A fentebb említett utasítás a törvény kínálta lehetőséget szeptembertől kötelezettséggé emelte, és ettől eltérni csak külön engedéllyel lehet. Az iskolaigazgatóknak augusztus 8-áig kérelmezni kellett minden esetleges kivételt. (Ha valamelyikük lekéste volna a határidőt, nagyon simulékony kádernek kell lennie, hogy „elnézzék neki.)

Iskolai berkekben jókora felháborodást keltett e meglehetősen szakmaiatlan „észszerűsítés”, de mivel főképp a kisebb, vidéki környezeteket érinti, nem kapott súlyának megfelelő publicitást, annak ellenére sem, hogy a sajtó egy része érdemben foglalkozott a kérdéssel. A nova.rs hírportál szalagcímben közölte, hogy „szeptember elsejére a szerbiai diákok ezrei számára katasztrófa készül”.

A vészjósló megfogalmazás azon a tényen alapul, hogy „a kisebb közösségek iskoláiban az ötödik és a hetedik osztályos tanulók ugyanabban az osztályban ülnek majd, a tanár pedig kénytelen lesz úgy előkészíteni az órát, hogy senkit ne érjen hátrány. De vajon lehetséges-e ez?”

Hátrányos megkülönböztetés is lehet

Az előállt helyzet közvetlen érintettjei úgy vélik, hogy mivel az oktatáshoz való egyenlő hozzáférés joga mindenkit megillet, az intézkedés hátrányos megkülönböztetést jelent a gyerekek bizonyos csoportjai számára.

„A törvény bevezetése veszélybe sodorta a vidéki gyerekeket, akik fel vannak háborodva, a szülők pedig érthető módon ellenzik, hogy gyermekeik ilyen feltételek között járjanak órákra” – nyilatkozta egy tanárnő.

Az oktatási szakszervezetek szintén felemelték a szavukat, mert úgy látják, hogy a rendelkezés nemcsak a tanítás minőségét, hanem az iskolák fennmaradását is veszélyezteti.

A Szerbiai Oktatásügyi Szakszervezet (SOS) adatai szerint Szerbiában már most 19 000 diák jár összevont osztályba, az új rendelkezések alkalmazása által ez a szám tovább gyarapodik. Emellett 550–600 tanár óraszáma csökkeni fog, és részben „technológiai felesleggé” válnak, mintegy 30-an pedig munka nélkül fognak maradni.

Ez a tény ugyan nem fog érdemben változtatni az erőteljes tanárhiányon, a felesleggé vált tanárok ugyanis egymástól távoli, vidéki kisiskolákban tanítanak, és két-három helyen nehezen illeszthetők be egyidejűleg az órarendbe, így nem is lehet pótolni a kieső óraszámukat.

Jóindulat és jövőkép

Sokan azt gondolják, hogy ez ugyan komoly problémát jelenthet Szerbiában, de minket, vajdasági magyarokat nemigen érint. Igaz ugyan, hogy főképp a pcsinyai és a jablanicai közigazgatási kerületben (Vranje és Leskovac környékén) működő kisiskolák vannak veszélyben, de „a Vajdaság északi részén fekvő határ menti területeken is lesznek problémák” – áll a Szerbiai Oktatási Szakszervezet közleményében.

Utóbbi félmondat a többségében magyarok lakta területekre, nem is csak a kis falvakra, hanem a szórványra, sőt a nagyobb települések (akár városok) még megmaradt magyar tannyelvű osztályaira is vonatkozik.

Sokan úgy vélik, akkor sincs itt semmi gond, majd az MNT meg a tartományi titkárság (értsd: a VMSZ) megoldja „okosba”. Azért „okosba”, mert sem törvény, sem jogszabály nem ír elő olyan érdemi és kötelező garanciákat, amelyek a kisebbségi nyelvű oktatás tartós és független minőségi fennmaradását és továbbfejlődését biztosítanák. Annak ellenére sem, hogy „érdekeink” elszánt képviselői évtizedek óta „részesei a hatalomnak”, legfőképp a törvényhozásnak.

A törvény hagy ugyan a kisebbségeknek bizonyos feltételekhez kötött lehetőséget, de a végső szót mindig az aktuális hatalom mondja ki. Számára nem kötelező sem az MNT, sem a tartományi titkárság álláspontja. Érdemi jogérvényesítés helyett marad az állam jóindulata, amelynek feltétele és tartós következménye a vazallusi viszony. Ez néhány kirakatintézmény kivételével súlyos hátrányt jelent az egész kisebbségre nézve, és a jelenleginél is jobban sújtja a még meglévő és vergődő, magyarul (is) oktató iskolákat.

A „száz gazdag magyar” vezérelte népességmaradvány így „közösségépítő” bulikon böfögő, színes népviseletbe bújtatott, daloló-táncoló, egyszer tán majd bőszen birkózó (focizó?), de „soha-jobb-sorsot-nem-látott” kisebbség jövőképét vetítheti előre.

BERETKA Ferenc