Szalma Nikoletta: A gyermek is örül, ha felnőttes feladatokat végezhet

Szalma Nikoletta, vagyis Vidu a Felvidéken élő kézműves alkotó, akinek a kezei közül szuper táskák, kismamaruhák és szoptatós blúzok kerülnek ki. Egy időben azonban a közösségi média felületein egy teljesen új tartalomcsoport is megjelent, ugyanis gyermekét Montessori-alapokkal neveli, amihez részben ő maga készíti az eszközöket is. A Montessori-nevelés lényege, hogy a gyermeket önállóként kezeljük, és hagyjuk, hogy megtapasztaljon, kipróbáljon dolgokat. Nikoletta is ennek a híve, immár kétgyermekes anyukaként osztja meg a közösségi média felületein az ő Montessori-útját.

– Jelenleg a varrás a fő profilom, ezt is az egyetemi tanulmányaim alatt kísérleteztem ki. Komolyabban a varrásba véletlenül merültem bele, ugyanis annak idején az Új Szó napilap Hobbi mellékletébe írtam arról, hogy hogyan kell különböző dolgokat elkészíteni, és amikor a szerkesztő kerékpáros témát választott, én kitaláltam, hogy egy biciklistáskát szeretnék varrni, így talált rám a varrás. Az utolsó darabig felhasználom minden anyagomat. Időközben, várandósként, rám talált a ruhavarrás is, főleg kismama- és szoptatós felsőket, ruhákat készítek, amihez kapcsolódóan jelenleg online műhelymunkákat is tartok – mondja a pályájáról Szalma Nikoletta.

– Érdemes fiatal alkotóművészként kipróbálni minden elérhető technikát, vagy fontos, hogy az embernek legyen elképzelése arról, hogy mi felé indulna?
– Az embernek lehet elképzelése arról, hogy mi érdekli, de sosem tudhatjuk, hogy mivel találkozunk, mi lesz az, ami megragad bennünket. Jómagam is rengeteg új alkotót és technikát ismertem meg, amikor pedig elkezdtem a középiskolában tanítani, ott szintén több inspiráló alkotóval találkoztam. Jó, ha van egy ötletünk, elképzelésünk, hiszen nagy a spektrum, amikor képzőművészetről vagy éppen kézművestechnikákról van szó. Fontos az is, hogy hagyjuk magunkat inspirálódni, és itt nem a másolásra gondolok, sokkal inkább arra, hogy hagyjuk, hogy a különböző ötletek megtaláljanak bennünket. Rajztanárként pedig természetes, hogy jelen van ez a sokféleség, hiszen mindenhez kell egy kicsit érteni, ez bennem jelen van, és nem is tudok ettől megszabadulni. A varrás mellett jelenleg is sok technikával dolgozom. Érdemes végigjárni a saját utunkat, és nem szabad elrettenni semmitől. Fontos az is, amikor kézműveskedésbe kezdenénk, hogy ne higgyünk az Instagramnak, hiszen amikor a videó azt mutatja, hogy minden milyen egyszerű és gyors, ebben gyakran elveszik az erőfeszítés és az energia.

– Nagyon népszerűek a kézműves ötletek a közösségi médiában. Te mire törekszel az általad megosztott tartalmakban?
– A leggyakrabban azt posztolom, amit a kislányommal alkotunk. Mivel Montessori-módszerrel nevelem, keresem az összefüggést, hogy a képzőművészeti oktatás hogyan tud összhangban lenni a Montessori-módszerrel. Véleményem szerint fontos bemutatni a folyamatot, nem csak az elkészült tárgyakat és egy montázst, de általában le is írom, hogy hogyan jutunk el A-ból B-be. Legtöbbször talán a szülőtársak követik a tartalmakat, és hihetetlen számukra, hogy a gyerek mire képes, azonban én nem gondolom, hogy a lányom különösebben tehetségesebb lenne, mint más gyerek. Ő inkább az a típus, aki szeret apróságokkal bíbelődni, nagyon kitartó. Minden gyereknél elérhető egy bizonyos szintű tudás, főleg, ha a szülő pluszban odateszi magát. Igyekszem segíteni ezekkel a posztokkal, hogy ne csak azt lássák a szülők, hogy kész valami, hanem a folyamatra kerüljön a hangsúly, és legfőképp arra, hogy a gyerek élvezze a munkát, ne legyen kényszerítve olyasmibe, ami neki nem esik jól.

– Te hogyan bukkantál rá a Montessori-módszerre?
– Az egyetemi tanulmányaim során találkoztam először ezzel a módszerrel, hiszen sokat tanultunk alternatív pedagógiai módszerekről. Amikor a kislányom négy hónapos lett, akkor kezdett el jobban érdekelni az, hogy hogyan tudnám őt segíteni a fejlődésben indirekt módon. Elvégeztem ezzel kapcsolatban két szülői képzést, hiszen ez egy komplex rendszer. Be lehet hozni az ötleteket a hétköznapokba, azonban ha komolyabban szeretnénk, hogy ez átjárja a mindennapokat, akkor alaposan bele kell mélyedni. Ma már hároméves a kislányom, a kisfiamat is így nevelem, nála próbálom behozni azokat a dolgokat, amelyek a lányomnál pár hónapos korban kimaradtak. Nagyon élvezem ezt, egyrészt mivel nekem megadta azt a szülési alatt, ami nagyon hiányzott, az alkotó tevékenységet. Sokat alkotok, csomó játékot, eszközt készítek, amelyeket otthon össze lehet rakni, hiszen van ennek a módszernek egy kreatív oldala, így én minden szülőnek ajánlom, aki szeretné kicsit felpezsdíteni a gyereknevelést.

– Miről és kinek szól a Montessori-módszer?
– Elsősorban arról szól, hogy a gyermek, akit nevelünk, egy tőlünk független, önállóan működő személyiséggé váljon. Ne a szülőtől függjenek a tevékenységek és a gyermek léte, abban támogatjuk a gyermeket, hogy a korához mérten önálló legyen. Ehhez több segédeszköz is létezik, amelyet használhatunk, de segíthetjük ezt a berendezésekkel, a bútorok méretével. Az is fontos, hogy a gyermek sok tapasztalatot tudjon szerezni hétköznapi tevékenységek által. A gyermeket a Montessori-módszer alapján egyenrangú tagként kezeljük a családban, van beleszólása a dolgokba, részt vehet a tevékenységekben, feladatokban, természetesen a saját biztonságát figyelembe véve. Ezt a pedagógiai módszert Montessori Mária fejlesztette ki az alapján, ahogy megfigyelte a gyerekeket, hogyan érdeklődnek dolgok iránt. Más szakemberek továbbfejlesztették ezt, és tulajdonképpen kisbabakortól egészen felnőttkorig elérhetőek ezek az eszközök, lehetőségek. Nevelkedhet a gyermek a Montessori-szemlélet szerint iskolákban, óvodákban is, azonban jelenleg nálunk az ilyen oktatási intézményekből kevés van, drágák, és szlovák nyelven zajlanak a foglalkozások, ezért mi itthon próbálkozunk vele.

– Tartasz attól, hogy összezavarja a lányodat a két különböző nevelési módszer?
– Bízom abban, amit több szakembernél olvastam már, hogy a gyermek képes különbséget tenni a közegek között. Attól, hogy mi itthon ebben a szellemben neveljük, ő érti és megtanulja, hogy például a nagymamánál más szabályok érvényesek. Ebben bízom jelenleg, hogy ez tényleg működni fog.

– A módszert nehéz alkalmazni és érvényesíteni a mindennapokban?
– Nem vehetjük azt alapnak, hogy mindenki ugyanannyira lelkes lesz, hiszen minden szülőnek más elképzelései vannak. Abból kell kiindulni, hogy akármilyen hatás is éri a gyermeket, az nem fogja a kárát okozni, hiszen mindenből tanul, azonban azért jó, ha a főbb elvekben egyet tudunk érteni a szülőtárssal. Ha nem is viszünk be minden egyes részletet, a főbb elveket tudjuk követni, a mindennapjainkba pedig azt hozzuk be, ami nekünk is megfelel. Nehéz kidolgozni és alkalmazni, főleg azért, mert mi magunk is hozunk egy mintát a saját gyermekkorunkból, nevelésünkből adódóan, ezért magunkat is át kell formálni azért, hogy azt adjunk, amit valóban szeretnék. Ez nekem is kihívás, hiszen én sem ebben nőttem fel, főleg, ami a kommunikációt illeti. Viszont meg kell ezt tanulnom azért, hogy a gyermekem magabiztosabb felnőtt legyen. Nem egyszerű ezekre az új módszerekre átállni, úgy berendezni egy helyiséget, hogy az épp a korához mérten megfelelő legyen, azonban, ha beleállunk ebbe, akkor már egyszerű, és rájövünk, hogy mennyivel hatásosabb, működőképesebb ez a rendszer, mint az, amiben például én nőttem fel.

– Te hogyan látod, mennyire hagyjuk, hogy a gyerek próbálkozzon, megtapasztaljon dolgokat, önállóan döntsön, tevékenykedjen?
– Sokszor nehéz ezt hagyni, és sokan nem is hagyják. A saját közegemben azt látom, hogy több szülő, főleg fiatal szülők nyitottak az alternatív nevelési módszerekre. Egyre többen hagyják, hogy a gyerek maga tapasztaljon meg dolgokat, talán változott az, ahogy a mindennapokra vagy éppen a gyerekre tekintenek. De ennek ellenére van, hogy a szülő nem enged a gyereknek semmit, mert fél, hogy elrontja, megvágja magát, kiönt valamit, holott valójában a gyerek és mi magunk is abból tanulunk, amit megtapasztalunk. Ehhez pedig hozzátartoznak a negatív tapasztalatok is. A gyermek a saját szintjén, kialakított eszközökkel biztonságosan tud próbálkozni, nem lesz veszélyben. A gyermek számára a hiba a tanulás része.

– Rengeteg játékot, eszközt készítesz. Mit tanulsz ezekből a folyamatokból?
– Ebben a nevelési módszerben létezik egy technika arra is, hogy a gyerek ne unja meg a játékait, valamint hogy hogyan tudjuk érdekesnek fentartani a játékközegét. A lényeg, hogy cserélgetni kell a játékait, nem árt, ha néha elrakunk egy-két játékot szem elől. A játékok általában egy terület fejlesztésére szolgálnak. Érdemes olyenkor ezeket a területeket célzó játékokat kínálni, ha látjuk, hogy a gyerek különösen érdeklődik valami iránt. Hasznos lehet cserélni a játékokat, rengeteg dolgot el is lehet otthon készíteni, lehet vásárolni is, és nem is feltétlen drága játékok ezek. Egyes játékokat én találok ki, akár egy meglévőt alakítok át az aktuális igényekhez igazítva, vagy teljesen új ötletet valósítok meg. Ez rengeteget ad számomra is, hiszen az agyam így folyton pörög, aktív.

– Azért klasszikus játékot még vásároltok?
– Persze, szoktunk, és vannak is klasszikus játékaink. Ugyanúgy szeretjük az építőjátékokat, hiszen ott tudunk közösen is játszani, bár őszintén szólva én a legtöbbet még mindig Montessori-weboldalakon keresgélek, hiszen tudom, hogy a játékok, amelyeket ott kínálnak, tényleg lekötik a gyereket, érdekesek, fejlesztenek. Egyébként azok az eszközök, amelyeket mi Montessori-játékoknak hívunk, a legtöbb esetben nem Montessori Máriától származnak, hiszen Montessori Mária nem tervezett játékokat, csak eszközöket.

– Hogyan választhat a kezdő szülő ilyen eszközt, és te mely eszközöket, játékokat kedveled a legjobban?
– Mindig azokra vagyok a legbüszkébb, amelyeket saját kezűleg csinálok, és beválnak. Minden gyermek más, ezért fontos, hogy minden szülő a saját gyerekéből induljon ki. Ami viszont fontos, hogy ha ilyen játékot választunk, akkor legyen rajta önellenőrző funkció, ezzel is támogatva az önállóságot. Így ugyanis a gyermek le tudja ellenőrizni önmagát, önállóan is meglátja a hibát, esetleg a szülő jobban rá tud mutatni a megoldásra. Fontos szempont az is, hogy lehetőleg csak egy érzékszervet aktivizáljunk a játékkal, tehát ne legyen például egyszerre színes, zenélő, különféle struktúrájú, mert ez kicsit olyan, mintha kétségbeesetten próbálnák mindent bevetni a fejlesztés érdekében.

– Hány éves korig tudunk tanulni a Montessori-módszerből?
– Általános iskolába is átmehet ez a módszer, de akadnak középiskolák is ilyen szellemben, ahol az oktatás abban különbözik a tradicionálistól, hogy nem órarendet követnek a gyerekek, hanem projekteken dolgoznak a tanárokkal együtt és önállóan. A kommunikációs rendszerből pedig akár életünk végéig tanulhatunk. A felnőtt kommunikációra is alkalmazható, hogy hogyan reagálunk és kezeljük a stressz- és konfliktushelyzeteket, ugyanis gyakran a viselkedésre reagálunk ahelyett, hogy arra figyelnénk, hogy mi váltotta ki ezt a reakciót.

 SEREGÉLY Orsolya