A mezőgazdasági tevékenység egyre inkább szerencsejátékra hasonlít (2. rész)

A felmelegedés mértéke Európában kétszer gyorsabb a globális átlagnál, és gyorsuló ütemet mutat. A „Pannon-övezet” kitettsége ezen belül is kiemelkedő: a súlyos aszályesemények előfordulási valószínűsége a Kárpát–Balkán-régióban magas, és időben előre haladva növekvő tendenciát mutat.

Ma már számos technika létezik a szárazság elleni védekezésre, de önmagában egyik sem jelent megoldást kínáló csodafegyvert – csakis több adaptációs módszer együttes alkalmazása vezethet eredményre: új aszálytűrő növényeket kellene nemesíteni, új technológiákat és agrotechnikákat kellene alkalmazni, valamint olyan módszerekkel előkészíteni és megmunkálni a talajt, amelyekkel az jobban megőrzi a nedvességet.

Az, hogy milyen növényeket, azon belül is milyen fajtákat érdemes választani, csak az érem egyik oldala. Termesztéstechnológiai szempontból is rengeteg próbálkozás folyik, legyen az forgatás nélküli művelés, mulcsozás, talajtakarás, vízvisszatartás vagy éppen a föld vízmegtartó képességének javítása. Ugyanakkor a szántás elhagyása kétélű fegyver, mert a fertőzések is nagyobb eséllyel maradnak a táblán, ezért mindenhol meg kell találni az optimális megoldást, ami nem egyszerű feladat – nyilatkozta Csősz Tibor, a magyarországi Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének tanácsosa a hvg.hu-nak.

Adaptációs stratégiák a mezőgazdaságban

Az egyik legegyszerűbb és egyre népszerűbb adaptációs technika az ún. no-till farming, azaz a szántás nélküli mezőgazdaság, amelynél a talaj mikrobiomjának megőrzésében, és így a föld szervesanyag-tartalmának fenntartásában is fontos szerep jut, azonban az aszály elleni védekezésben is a gazdálkodók segítségére lehet.

A szántás (különösen, ha egyből a nyári aratás után hőségben végzik) nagymértékben növeli a víz párolgását a talajból, hiszen egyrészt megnöveli a párolgási felületet, másrészt megbontja azt a keményebb, felső réteget, amely bizonyos mértékben védi a talajt a kiszáradástól. Ezek kiküszöbölésére léteznek utómunkálatok, azonban teljes mértékben egyik sem képes megelőzni azt, hogy több víz párologjon el a földből, mintha nem bolygattuk volna, vagy kisebb mértékben forgattuk volna át. A no-till technika csak bizonyos növénykultúrákon és bizonyos talajtípusok esetén vezet sikerre, ezért nem tekinthető minden helyzetben alkalmazandó módszernek.

Egy másik adaptációs módszer a szárazságtűrő fajták nemesítése és termesztése, azonban ez is csak részleges megoldást nyújt az aszályhelyzetekre, hiszen vízre minden növénynek szüksége van.

High-tech módszerek a mezőgazdaságban

A precíziós eszközök elsősorban megelőzni hivatottak az aszálykárokat. A big data alapú időjárás-előrejelzések megbízhatóbban képesek előre jelezni a hőségnapokat, illetve a csapadékmentes időszakokat, mint a hagyományos előrejelzési módszerek, azonban ezek is csak korlátozott időtávban megbízhatóak. Ez az előrejelzés hasznos információkkal szolgálhat a gazdálkodóknak arra vonatkozóan, mikor és hol érdemes öntözni, illetve mikor érdemes elvégezni a szükséges talajmunkálatokat.

A fejlett világban gyorsan terjedő high-tech módszer olyan drónok alkalmazása, melyek kamerák segítségével képesek megállapítani a növénytakaróról, hogy hol milyen mértékben szorul vízpótlásra. Ez lehetővé teszi az öntözéshez felhasznált víz és az öntözendő terület csökkentését.

A felsorolt módszerek azonban elsősorban olyan területeknek nyújtanak megoldást, ahol a védekezés egyéb módszerei, elsősorban az öntözés biztosítottak.

Nincs állami szintű stratégia

Az öntözés Szerbiában még gyerekcipőben jár: míg a világon a termőföldek több mint 17 százalékát öntözik, nálunk mindössze az 1,4–1,5 százalékát. Évtizedek óta téma az öntözőcsatornák kiépítése, de kevés dolog történt ezen a téren. Az államnak ki kellene építenie az elsődleges és a másodlagos hálózatot, a gazdákat pedig kedvező hitelekkel és támogatásokkal kellene ösztönözni a végső infrastruktúrába való beruházásra.

Burány Ernő kb. 40 hektáron gazdálkodik Zenta környékén, búzát, árpát és napraforgót termeszt. A magyarországi Qubit portál és a Családi Kört is kiadó Sajtószabadság Alapítvány egyik podcastsorozatában beszélt a gondokról.

„Korábban kukoricát is vetettem, de az utóbbi évek szárazság okozta sikertelensége miatt ettől elálltam. A klímaváltozásra vetésforgót alkalmazva reagálok. Amikor eljön a kritikus pillanat a páratartalom és a hőmérséklet területén, a kukorica megszakítja a vegetációt, míg a cirok és a napraforgó sokkal jobban tolerálja az előállt helyzetet, éppen ezért választom inkább ezeket. A legkomolyabb vajdasági termelők, különösen Szabadka környékén már tíz évvel ezelőtt abbahagyták a kukoricával való foglalkozást, és az olajrepcére tértek át” – mondja Ernő, aki szerint ez hatással van a gazdaságok bevételére, mivel a kukoricának van biztos értékesítési területe és tárolási mechanizmusa, de új termékek, például olajrepce vagy cirok esetében új technológiára kell áttérni, és a haszon ezek esetében alacsonyabb.

„A szerb kormány a locsolási rendszerekre is biztosít támogatásokat, de hogy az jól ki van-e találva, abban nem vagyok biztos, mert úgy gondolom, hogy az ivóvíz nem locsolásra való, nálunk pedig ez régóta tömeges jelenség. A támogatások azt eredményezték, hogy az emberek öntözőrendszereket vásároltak: én szerencsére a kanálisból tudok öntözni, de sokaknak ez a lehetőség nem adatott meg. Itt nagy az állam mulasztása, hiszen a két nagy folyó, a Tisza és a Duna mindössze száz kilométerre vannak egymástól, ami azt jelenti, hogy Vajdaság bácskai részén egy csatornarendszert lehetne kialakítani, onnan lehetne öntözni a földeket folyóvízzel, azonban ezen a terven senki sem dolgozik, az emberek fúrják a kutakat, és így oldják meg a problémájukat. Úgy gondolom, hogy ez a stratégia nem jó, vagyis stratégia nem is létezik” – szögezte le.

 Nincsenek kihasználva a természetes vizeink

Sándor József felsőhegyi szövetkezeti igazgató több mint 3 évtizede dolgozik a mezőgazdaságban.

„Korábban azt tanították, hogy a kukorica 35 Celsius-fok felett megáll a vegetációval, vagyis a növény elhal, és nem hoz termést. Ezzel a jelenséggel az elmúlt négy évben folyamatosan találkozunk: nincs pára tavasszal, és aztán hirtelen megérkezik a forróság, ami rosszul hat a növényekre. Egykor az aratás június 28-án kezdődött, de az elmúlt négy évben olyan drasztikus változások történtek, amelyek azt idézték elő, hogy tavaly június 14-én kezdődött az aratás, az idén pedig május 28-án! Vagyis gyakorlatilag egy hónappal előbb történik minden, mint ahogy volt évtizedekkel ezelőtt” – mondja.

József szerint minden évtizedben volt egy-két év, amikor a szárazság dominált, s olyankor a termény mennyisége és minősége is gyengébb volt. Arra azonban, hogy négy éven keresztül sorozatban ilyen szárazság legyen, nem volt példa.

„A termelők most kutakat fúrnak, ami nem jó, mert kiaknázzuk az ivóvizet a földből. Sajnos már tavaly is azt vettük észre, hogy egyes helyeken, mint például Bogaras és Kevi az emberek ivóvíz nélkül maradtak. Bár a térségben sok folyó található, és a talajvíz is elegendő volt, ma már egyre többen nyúlnak az ivóvízkészletekhez és a felszín alatti víztartalékokhoz. A probléma az, hogy nem tudjuk kihasználni a természetes vizeinket, és a csatornákat évtizedek óta nem tisztították. Az állam nem létesít olyan kutakat, amelyek a földterületek locsolására szolgálnak, nem hoznak létre új csatornákat, és arra sem jut pénz, hogy a vizet a már meglévő csatornákba helyezzék. Egyszerűen nincs rendszerbeli gondolkodás és megoldás” – álltja.

József elmondása szerint ők már tavalyelőtt felkínálták a termelőknek, hogy kukorica helyett cirkot termesszenek, mivel ez a növény jól bírja a forróságot, azonban egyelőre a kukorica a befutó még akkor is, ha nincs elég nedvesség. Szerinte sokan állnak el viszont a búza és az árpa vetésétől, mivel a száraz időszak alacsony hozamot biztosít, és szintén szép számban vannak azok, akik a dióban és a mogyoróban látják a kiutat, mivel ezek jól bírják a forróságot.

 Szerencsejáték lett a gazdálkodás

A podcastsorozatban Ana Prćić mezőgazdasági mérnök azt mondta: az aszály azt eredményezi, hogy a kisebb földterületekkel rendelkező gazdák megélhetése egyre inkább ellehetetlenül, és a mezőgazdasági tevékenység egyre inkább szerencsejátékra kezd emlékeztetni.

„Az a termelő, akinek 50 vagy kevesebb hold földje van, nem tud ebből megélni. A főállásban levő földműveseknek legalább száz hektár földdel kell rendelkezniük. Ez már nem arról szól, hogy valaki tudja végezni a dolgát, vagy nem tudja, ez innentől kezdve már a szerencsétől függ: lesz eső, nem lesz eső, és ha lesz, akkor milyen eső lesz, mert ha savas eső esik, akkor az nem segít. Ha a közelben gyárak vannak, amelyek nem figyelnek oda a környezetvédelmi előírásokra, és nem építenek megfelelő kéményeket, akkor a szmog felszáll a levegőbe, és később savas eső alakulhat ki, ami tovább szennyezi a földet. Savas eső Afrikában is kialakulhat, és mire ideér, még nagyobb szennyeződést idézhet elő. Vagyis már az eső sem az, ami régen volt, lágyabbnak kellene lennie, ami a legjobb az öntözésre. Nekünk teljes mértékben változtatni kellett volna a rendszeren, de ehhez akarat kell” – mondja, és sorolja is a teendőket: széles utak létrehozása, fasorok telepítésével szélvédett, tisztább levegőjű területek kialakítása, a föld természetes regenerálójának számító trágya miatt az állattenyésztés jobb támogatása, de mivel ezt nem lehet gyorsan megoldani, jó lenne támogatást biztosítani a mikrobiológiai készítményekre is.

„Csökkenteni kellene a talaj megművelését, vissza kellene térni a hagyományos földműveléshez, mint például a szántás. A rovarok mellett a rágcsálók is megjelentek, a tél nem pusztította el őket, így több száz hektáron semmisítették meg a terményeket, és ezt is a klímaváltozás hozta magával. Semmiképpen sem kellene a kutakat és a locsolórendszereket felhasználni, mert a kristálytiszta víz az egyik legnagyobb kincs, ehelyett racionalizálni kellene a mezőgazdaságot: ahol homokos terület van, oda szőlőtőkét kell telepíteni, és gyümölcsfákat, amelyek bírják a szárazságot, ahol pedig első osztályú feketeföld van, oda szántóföldi növényeket kell ültetni” – mondja Ana.

Pinke Zsolt, az ELTE TTK Természetföldrajzi Tanszék kutatója és társai tavaly nyáron a Gazdálkodás című folyóiratban megjelent munkája szerteágazó forrásbázis alapján mutatja be azt, hogy milyen csapdákat kell elkerülni az agráriumban. A tanulmány szerint olyan szántóföldi növényekhez ragaszkodunk irreális arányban, melyeket egyszerre veszélyeztet a klímaváltozás és a keleti terményinvázió – a kiútkeresést ebből a helyzetből azzal a kérdésfeltevéssel kell kezdeni, hogy érdemes-e olyan gazdaságpolitikát folytatni, amelyben rendkívül egyszerű, szinte nulla hozzáadott értékű termékcsoportok előállítását támogatjuk, miközben az adottságok kiválóak ahhoz, hogy ökológiailag tiszta bioélelmiszereket állítsunk elő.

Tanulmányuk szerint nagy szükség lenne a növénytermesztés diverzifikációját szolgáló kutatásokra, valamint piacfelmérésre és az ökológiai adottságok folyamatos tanulmányozására. Ha azonban az agrárium mozdulatlan marad, akkor mindkét kihívás – a klímaváltozás és a gabona-túltermelési válság – magában hordozza annak lehetőségét, hogy régió szántóföldi növénytermesztése elveszíti jövedelmezőségét, és a jelenlegi termelési szerkezet összeroppan.

FEHÉR Rózsa