Nagyon érdekesen alakult a tél végén a magyar (és a többi) nemzeti közösség helyzete Szerbiában, de különösen a Vajdaságban. Kezdődött az egészségüggyel, folytatódott a nemzetinek kinevezett tantárgyakkal és tankönyvekkel, de nehogy azt higgye valaki, hogy ez a folyamat ezután leállt!

Az utolsó dokumentummal párhuzamosan megkezdődött a nyilvános vita Szerbia Köztársaság 2030-ig tartó oktatási fejlesztési stratégiájának javaslatáról, amihez igencsak szűk időkeretet szabtak (február 19. – március 10.).

Annak, akinek valamilyen elvárása van a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség oktatásával kapcsolatban, meg kellett volna tennie mindent, hogy minél többen elmondhassák a véleményüket, jobbító javaslataikat. Valahogyan azt érzem, ehelyett az illetékesek úgy ténykedtek, hogy majd valaki vagy valakik elmondják, esetleg leírják azt (mégpedig a törvények által pontosan meghatározott módon), hogy az itt élő magyarok mit is várnak majd el a „mindenható(k)tól”! Mi másra következtethetünk a következő tényekből:

Vicsek Annamária február 26-án megosztott a Magyar Szóban egy, a témával kapcsolatos hat nappal előbb megjelentetett cikket, de hogy, hogy nem, február 27-én ugyanott be is jelentette a közvitát (https://www.facebook.com/oktatasespolitika). Kénytelen vagyok feltenni egy költői kérdést: Mondja már meg valaki, miért is kellett erre nyolc napot várni?

A Magyar Szó, a Belgrád és Budapest által is agyontámogatott napilap február 20-án megjelentetett egy írást Várják a javaslatokat címmel, majd egy héttel később jött a következő Reformok az oktatás minden területén című dicshimnusz, a végén pedig, március 5-én Milyen lesz a szerbiai oktatás jövője? címmel tudósított a Nemzeti Oktatási Tanács (nehogy azt higgye bárki, hogy ez a Magyar Nemzeti Tanács szakmai szerve) a belgrádi üléséről.

Mivel egyik magyar nyelvű médiumban sem olvastam érdemben erről a nyilvános vitán levő dokumentumról, kénytelen voltam a 98 oldal terjedelmű, cirill írásmóddal szerb nyelven megalkotott valamit átnézni. Mindez azért is érdekes, mert a Magyar Szóban megjelentetettek címei azt sugallják – ezek szerint egyedül nekem –, illett volna megjelentetni nemcsak magyarul, hanem a Szerbiában élő, nemzeti tanácsokkal rendelkező mindegyik nemzeti közösségnek tagjai, na meg hivatalos szervei részére is.

Magával a Master projectnak becézett dokumentummal kapcsolatban jócskán van észrevételem. Talán a legfontosabb, hogy sem a kiindulási alapoknál, valamint az azokból levezetett javaslatban sem találtam meg azt a részt, ami az oktatás és nevelés pluralizmusát szavatolja. Illene egy ilyen nagy horderejű dokumentumban (is) rögzíteni, hogy Szerbiában nemcsak az államnak, hanem akár magánszemélyeknek, alapítványoknak, egyházaknak, egyéb más érdekcsoportnak, legyenek azok hazaiak vagy külföldiek is joguk és lehetőségük van törvénnyel szavatolt feltételek mellett az oktatás minden szintjén – iskoláskor előtti, általános és középiskolai, egyetemi, különleges igényűek, sérültek, zsenik stb. részére – létrehozott intézményeket alapítani, valamint működtetni.

Habár mindennek a csírája megtalálható az érvényes törvényekben, nem leltem rá ezek megvalósításával, valamint a jövőbeni tervezéssel kapcsolatos adatokra.

Ebben a stratégiai dokumentumban problémásnak találom a Szerbiában élő nemzeti közösségek (a törvényben kisebbségek) oktatásának és nevelésének megjelenítését is. Egyedül a 25. oldalon lehet fellelni egyetlenegy fejezetet. Ebben az összevissza hét mondatban túlnyomórészt (politikai) általánosságokat sorakoztatnak fel, habár illett volna legalább feltüntetni, hogy az előző tervidőszak előtt és után minden kategóriában hány intézmény foglalkozott a nem szerb népesség gyermekeinek anyanyelven történő oktatásával és nevelésével. Ha ezt megteszik, láthatóvá vált volna a trend, ugyanis a valóságunkban óriási visszafejlődést tapasztaltunk az iskoláskor előtti, általános és középiskola, valamint az egyetemi intézmények és az azokban tanuló gyermekek számában is. Igencsak érdekes, még a szerb nyelven történő oktatás és nevelés intézményei és tanulói számának (vissza)fejlődését bemutató adatok sincsenek meg a dokumentumban, így nem lehet megvádolni a szerzőket, hogy csak a nemzeti közösségek (kisebbségek) esetében titkolóztak, ugyanezt tették meg az államalkotó nemzet estében is.

Ebben a részben két majdnem konkrétumot találtam, ezeket szeretném idézni:

„… tanulmányi programok továbbfejlesztése az egyetemeken (például Nišben és Novi Pazarban) a szerb mint nem anyanyelv és a szerb mint idegen nyelv részére, szakképzett káderek biztosítása érdekében…”

Ez az egyik konkrétum, ami nem más, mint egy diszkriminatív rendelkezés bevezetése. A bolgár és az albán nemzeti közösségek iskoláiban lehet a többségi nemzet nyelvét idegen nyelvként tanítani, a többiek esetében pedig ez nem megvalósítható, Pedig pedagógiailag ez lenne a követendő példa az Észak-Vajdaságban élő magyarok számára is!

„… Szükség van továbbá a kétnyelvű tanítás modelljeinek kidolgozására az alap- és középfokú oktatásban, annak biztosítása érdekében, hogy oktatási és tanulási programok révén a többségi nemzet tanulói is megismerjék a Szerbia Köztársaságban élő nemzeti kisebbségek kultúráját…”

Ezt a szöveget én burkolt fenyegetésnek, ha nagyon durva lennék, úgy is fogalmazhatnék: a nem szerb nemzeti közösségek (kisebbségek) tanulói elszerbesítésére törekvő kísérletének tartom, hiszen az általános és középiskolai oktatás és nevelés nemcsak ismeretszerzésről szól, mivel célja a gyermekek anyanyelvének tökéletes elsajátítása az ismeretszerzés folyamata segítségével. Ha valaki mégis szeretné bevezetni a kétnyelvű oktatást és nevelést, akkor párosítsák az anyanyelvet angol nyelvvel, habár még ez is megkérdőjelezhető, mivel ma már léteznek olyan professzionális (intelligens) fordítógépek, amelyek a bármely nyelven kimondott információt azonnal a hallgató nyelvén továbbítják annak fülébe, de amennyiben valakit érdekel, már kísérleti fázisban vannak az intelligens technológián alapuló gondolatátvivő készülékek is!

Sajnos, az idő rövidsége miatt képtelen voltam minden észrevételt begyűjteni és leírni, de az itt felsoroltakat eljuttattam az illetékes minisztérium magyar nemzeti közösséghez (kisebbséghez) tartozó államtitkárának az utolsó pillanatban, ami pedig azt jelenti, vagy figyelembe veszik, vagy nem!

BALLA Lajos