A kék mozaikcsempével díszített épület Földessy Imre egyéni ízlését tükrözi – Gróf Azúr Isten kalandozásai a bánáti rónaságban (43.)
„Így ma tán nem időszerűtlen már e kísérlet, melyet szerény bevezető kalauzul szántam azoknak, akik többet kívánnak tudni az olasz irodalom jelenéről, mint amennyit az egyelőre még nagy tájékozatlansággal válogatott s inkább csak a könnyű szórakoztatás célját szolgáló fordítások nyújtanak” – fogalmazott az 1925-ben megjelent, A legújabb olasz irodalom című kötetében a becskereki születésű Várady Imre (1892–1974), aki később, olaszországi évei alatt, bolognai professzorként immár Emerico Várady néven vált ismertté, s mint már láthattuk is sorozatunkban, az ott, olasz nyelven megjelent köteteit is ebben a névváltozatban jegyezte. A messzi idegenben vált az ő névrokonává a hódmezővásárhelyi Földessy Imre (1905–1997) asztalosmester, későbbi bútorgyáros, akit pedig spanyolországi évei alatt a maga számára választott, illetve kibővített nevén Emerico Földessy Váradyként ismertek meg kollégái és barátai az Ibériai-félszigeten. A korábban még a szülői házból rendszeresen elszökdöső fiúcska alig tizenkét éves volt, amikor rakodómunkásnak állt a becskereki kikötőben…
Nagyjából két és fél évtizeddel, tehát csaknem negyed évszázaddal a kiskamaszos gyermekcsínynek is beillő becskereki kikötői kaland után, amikor Földessy Imre 1945-ben megalapította a madridi FIB Muebles bútorgyárat, az üzem sajátos stílbútoraival hamarosan országosan ismertté vált, sőt, gyakran vett részt nyugat-európai vásárokon is, tehát kezdték egyre többfelé megismerni. Egy időben pedig – afféle befektetésként – a spanyol fővároson kívül még az észak-afrikai Tangerben is megpróbálkozott egy hasonló vállalkozással, de rátermett társ hiányában aztán azt az üzletet mégis veszteséggel zárta be. Don Emerico – ahogy Spanyolországban szólították az ismerősei – széles körű baráti és üzleti kapcsolatokat épített ki az évtizedek során. Így például feljegyezték róla azt is, hogy gyárában készültek bútorok a Puskás család részére is, az ugyancsak Spanyolországban letelepedett Puskás Öcsi –Puskás Ferenc (1927–2006), a magyar labdarúgás legendás alakja, az Aranycsapat korábbi kapitánya – pedig annyira otthonosan mozgott, olyan rendszeres vendég volt Földessyéknél, hogy ebéd után rendszeresen ott maradt sziesztára is. Az ő igényeinek megfelelően egy idő után már „rendszeresítettek” neki egy külön kanapét a lakásban, amely ilyenkor csak az övé volt. Ez lett tehát Puskás Öcsi kanapéja a Földessy-házban.
Vagy a Száguldó Őrnagy kanapéja, ha úgy jobban tetszik, azok számára, akik a korábbi időkből emlékeztek rá még a budapesti Honvédból…
Bár őt Spanyolországban már az új keletű becenevén, leginkább Panchóként ismerték és tisztelték a drukkerek meg a sporttársak.
Tény azonban, hogy ezt a bútordarabot a vendéglátó leszármazottai azóta is büszkén őrzik.
Akármilyen lehetett is kezdetben a viszonya az édesapjával, s akárhányszor szökött is el otthonról még kiskamaszként, akár reménytelen körülmények között is, mint például Hódmezővásárhely román megszállása idején, Földessy Imre – vélhetően azért, mert ő maga is sokgyermekes közegben nevelkedett – mindig is nagy családot szeretett volna; legalábbis így őrizték meg emlékezetükben a leszármazottak. Így tartja a családi szájhagyomány… Első feleségétől, Kecskeméthy Teréziától – akit A magyar ipar almanachjának 1930-as kiadása még hitvestársaként említett – hamarosan elvált, állítólag éppen azért, mert a nő nem akart gyermeket. Így hát nem illettek össze… Ők ketten még a hódmezővásárhelyi tánciskolában ismerkedetek meg, 1928-ban házasodtak össze, de frigyük nem lett hosszú életű. Földessy már az Ibériai-félszigeten később feleségül vett egy spanyol nőt, de erről a kapcsolatról még kevesebbet tudunk, ugyanis nem éltek meg hosszú és boldog házaséveket, vagyis a második házassága is kudarcba fulladt, a családalapítás tehát továbbra is elmaradt.
Az üzleti életben akkor már sikeres gyáros az ötvenes években egy özvegyasszonynak kezdett udvarolgatni, azonban – akár a sors furcsa fintorának is tekinthetjük, hogy – végül mégis annak lányát vette feleségül, tehát igen nagy volt a korkülönbség a friss házasok között. Az ifjú María három fiúgyermeket szült neki, így hát álma a nagy családról végül mégis beteljesedhetett. Ebből következik, hogy bár nem tartozik ugyan a leggyakoribb spanyol vezetéknevek közé, de Madridban ma is élnek Földessy leszármazottak.
A gyáros szerette volna, hogy családja tartósan együtt maradjon, ezért egy olyan, négyszintes házat tervezett és építtetett meg a spanyol fővárosban, amelynek minden emeletét egy-egy fiának szánta. Úgy képzelte, hogy majd ők is ott alapítnak családot, és ott élnek az unokáival. Forrásaink megjegyzik, hogy a kék mozaikcsempével díszített épület tükrözi Földessy Imre egyéni ízlését, amit nemcsak az igazol, hogy az épület belső tereit Hódmezővásárhelyről hozatott alföldi porcelánnal s a saját gyárából származó bútorokkal rendezte be, hanem az is, hogy úgy tervezte meg a család otthonát, hogy szinte alig találhatunk benne derékszögeket.
Az ingatlant ma is a harmadik-negyedik generációs leszármazottak lakják, akik őrzik nagyapjuk emlékét.
Földessy Imre, vagyis Emerico Földessy Várady végül 1967-ben vonult vissza a bútorgyártástól, s mivel fiai nem kívánták folytatni a mesterségét, az egész üzemet kénytelen volt felszámolni.
SZABÓ PALÓCZ Attila
