Nem egészen három héttel az igencsak viharos utóéletűre sikerült szerbiai választások után megszületett a „megoldás”, hogyan is lehetne elterelni a közvélemény figyelmét azokról a választási csalásokról, amelyek ezúttal akkorákra sikeredtek, hogy magára valamit is adó nemzetközi politikus még csak nem is gratulált a „nyertesnek”. A mentő ötlet ezúttal a kötelező sorkatonaság visszaállítására irányuló kezdeményezés lett, amit előbb a vezérkar jelentett be, majd a lemondásban lévő kormány védelmi minisztere és a majdani kormány miniszterelnöke, Miloš Vučević kezdett magyarázni és népszerűsíteni.

Nem egy nagy ötlet, de a semminél jobb, gondolhatták Ott, Ahol A Döntések Születnek. Elvégre sok idő nem volt a találgatásokra: december 17-én zajlott a szavazás (és szavaztatás), aztán kitört a botrány, de jöttek az ünnepek, a szilveszterezés, nem volt sok idő kitalálni, hogy mivel kéne elvonni a figyelmet a sokkoló méretű csalásról, amelynek eredményeképpen csak Belgrádban állítólag negyvenezerrel többen voksoltak, mint amennyien valóban jogosultak lettek volna erre.

Időszűke is volt, a figyelem is másra irányult, meg hát ünnepelni is kellett, újévet várni, ortodox karácsonyra készülni, legyünk hát megértőek, és néhány percig játsszuk el, hogy komolyan vesszük ezt a sorkatonásdit.

A kötelező sorkatonai szolgálat intézményét Szerbiában 2010-ben függesztette fel a parlament, a döntés 2011. január elsején lépett hatályba. Azóta csak hivatásos katonai állománnyal rendelkezik az ország. Ez azt jelenti, hogy a katonáskodás iránt érdeklődő ifjúság szépen jelentkezik a katonai középiskolába, majd annak elvégzése után beiratkozik a katonai akadémiára, elvégzi a tanulmányait, és szerződéses jogviszonyba lép a hadsereggel, amelyben aztán dolgozik, ahogyan bármilyen más munkahelyen dolgoznak az emberek. Bemegy szépen a beosztása szerint a kaszárnyába (vagy már ahová be van osztva), ott gyakorolgat, eltankozgat, lövöldözget, rosszabb esetben szív a szerb–koszovói határon, ezért fizetést kap, és jó napot. Hogy ezt pontosan hányan teszik, arról nincsenek publikus adatok, lévén, hogy ez államtitok, ami rendben is van.

Azt azonban már egy ideje a nyilvánosság is tudja, hogy valami ezzel a rendszerrel nagyon nem oké, évek óta hallani, hogy évente mintegy kétezer szerződéses katona hagyja ott a sereget, s hogy ennek elsősorban az az oka, hogy a katonaság rossz munkáltató: pocsékak a fizetések, a katonák nem látják az előrelépés lehetőségét, rengeteg a túlóra, szervezetlen a rendszer, ráadásul olyan feladatokat végeznek, amelyekhez nem kellenek a katonai tanulmányok („több időt töltenek el a seprűvel, mint a kiképzéssel”, ahogyan azt még 2020-ban mondta Katarina Đokić katonai elemző a Vreme hetilapnak), mindemellett rosszak a munkakörülmények is, függetlenül attól, hogy az irodákról vagy a szerb–koszovói határon elhelyezett konténerszállásokról van-e szó. A kiszámítható jövő hiánya is sokat nyom a latban: a szerződéses munkaviszonyban lévő katona még csak egy hitelt sem vehet fel ezzel a státussal, így aztán a jól képzett katonák szépen megtalálják a számításukat valamely civil cégnél, ahol ráadásul még az állandó áthelyezgetések rémével sem kell szembenézniük…

Ezért aztán a sorkatonaság visszaállításáról 2017 óta viszonylag rendszeresen lehet hallani – legutóbb ez a téma 2022 májusában volt napirenden, igaz, csak néhány hétig…

Mindent összevetve az tény, hogy a Szerb Katonaságnak emberhiánya van, nem is kicsi, ez tagadhatatlan. Az viszont komolytalan, hogy a szilveszteri mulatozást éppen csak kiheverő országnak január 4-én tolja az arcába a vezérkari főnökség, hogy ők most itt, kérem szépen, javasolni fogják a hadsereg főparancsnokának (Aleksandar Vučić államfőnek) a „kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetését négy hónapos időtartamban”. Aztán ezt megfejelte a távozóban lévő védelmi miniszter, Miloš Vučević, aki bejelentette, hogy a javaslat már január végén „a főparancsnok asztalán lesz”.

Na, innentől már egészen biztos, hogy az egész katonásdi egy jó nagy kamu.

A sorkatonai szolgálat visszaállítása először is jogilag bonyolultabb: ahogyan annak idején a felfüggesztéséről, úgy az újbóli visszaállításáról is a parlamentnek kell döntenie, azt pedig, hogy mikor alakul meg az új képviselőház, egyelőre nem látni. Ha ezen lezseren túl is tesszük magunkat: a besorozandó kiskatonáknak szállás kell, egyenruha, felszerelés stb. Ez pedig pénzbe kerül, ráadásul nagyon sok pénzbe. Százmillió eurókról beszélünk, amelyek jelenleg nem is szerepelnek a költségvetésben. A kaszárnyák többsége rémes állapotban van, a többségüket már jóval a sorkatonaság felfüggesztése előtt kiürítették, még állagmegóvás sem igazán volt, nemhogy rendszeres karbantartás. És ez még csak a szállás…

Siniša Mali pénzügyminiszter ugyan megpróbálta a „jó oldalát” nézni a dolognak, mondván, hogy a kaszárnyafelújítások majd szépen fejlesztik a helyi gazdaságokat meg munkahelyeket teremtenek, kiemelve, hogy az ország biztonságára kell lennie pénznek. De ez a kincstári optimizmus iskolapéldája. Vagy azért, mert tudja, hogy az egész ötletelésből semmi sem lesz, vagy azért, mert biztos benne, hogy ha lesz is belőle bármi, az nem most lesz.

Egyes szakértők arra emlékeztetnek: amikor 2010-ben felfüggesztették a sorkatonaságot, tíz kiskatonából öt lelkiismereti okok miatt utasította el a szolgálatot, s valószínűtlen, hogy ez ma másként lenne. Davor Lukač újságíró pedig arra mutatott rá: Szerbiában évente mintegy hatvanezer csecsemő születik, aminek kevesebb, mint a fele fiú. Közülük sokan már az első hónapjaikban kettős állampolgárok lesznek (lásd még a Horvátországból érkezettek gyermekeit vagy a vajdasági magyarokat), márpedig annak a kettős állampolgárnak, akinek a másik országban nem kötelező a sorkatonai szolgálat, Szerbiában sem lesz az. Kit is soroznak be akkor?

Mindent összevetve: jó nagy kamu ez az egész, aminek az egyetlen célja elterelni a figyelmet a választási csalásokról. Gumicsontnak megteszi, néhány hétig ezen is lehet rágódni.

Aztán majd kitalálnak valami mást.

KOCSÁNYOS Pálma