Már az is némi fejfelkapást eredményezett, amikor Rade Basta gazdasági miniszter, nyilván jókora meggondolatlanságból, azt találta mondani, hogy Szerbiának is szankciókat kellene bevezetni Oroszország ellen. Ez egyből óriási felháborodást váltott ki a hatalmiak soraiban, akik seperc alatt eldöntötték, hogy márpedig egy ilyen ruszofóbnak semmi helye a belgrádi kormányban.

Szokatlanul rövid idő alatt a kormány javaslatára az egyre kisebb tiszteletet érdemlő Ház menesztette a saját fejével gondolkodó tárcavezetőt. Azt ugyan nem mondták ki, de érezhető volt, hogy hatalmas pofátlanságnak tartják, amiért az illető megtörte az egyszólamúságot. Persze, ez nem egyedi eset, hiszen Zorica Mihajlovićot valami hasonló miatt kigolyózták a fővárosban székelő Pál utcai fiúk (és lányok).

A megüresedett székre azonban minél gyorsabban valakit ültetni kellett. Nem volt gond az aspiránsokkal, de meg kellett adni a módját a dolognak, és némi, néhány napos töprengés után arra a következtetésre jutottak, hogy a tisztségre az egész országban csak egyetlen személy alkalmas: Slobodan Cvetković. Erre az ellenzék reagált igen hevesen, és kétségbe vonta a szinte ismeretlen személy kompetenciáját. Napok alatt kiderült, hogy a negyvenkilenc éves újdonsült miniszter a Braća Karić magánegyetemet szerzett (túrón, tejfelen?) diplomát, és egy megveszekedett percet sem dolgozott a gazdaságban. Ez azonban a hatalmiak számára elhanyagolható körülménynek tűnt, ami érthető, hiszen Aleksandar Vulin, a titkosszolgálat jelenlegi első embere is volt hadügyminiszter, pedig annak idején alkalmatlannak minősítették katonai szolgálatra.

Ebből ered a nagy kérdés, hogy vajon mindegyik miniszter a szakmai képzettségének megfelelő szaktárcát vezeti?

Hát… vegyük sorjába őket.

Ivica Dačić ugyan Prizrenben született, de a belgrádi politikai tudományok karán szerzett (tízes átlaggal!) oklevelet. A miloševići időszakban a szocialisták szóvivője volt, de alig ismerte valaki. A Vezér is csak úgy emlegette, hogy a „kis köpcös”. Eddigi pályafutása során szinte minden volt a vörös-fekete koalíció akkori és mostani kormányában (külügyminiszter, a parlament elnöke, belügyminiszter, tájékoztatási miniszter…), most pedig éppen ő terelgeti Szerbia külpolitikáját Putyin felé.

Miloš Vučević kormányalelnök, védelmi miniszter Újvidéken a jogi egyetemen diplomázott. A katonai szolgálata idején eljutott a második közlegényi rangfokozatig, és tizedesként szerelt le.

Siniša Mali pénzügyminiszter ugyan okleveles közgazdász, de a nagy port felkavart doktori címét munkaszervezésből igyekezett megszerezni, az egyetem tudományos tanácsa azonban megállapította, hogy a disszertáció egy jelentős része plágium. A „független” bíróság azonban ezt a megállapítást lesöpörte az asztalról, és visszaadta neki a címet. Most már kiteheti az ablakba!

Tomislav Momirović kül- és belkereskedelmi miniszter a fővárosi jogi egyetemen szerzett oklevelet, de soha semmi köze sem volt a kereskedelemhez vagy a gazdasághoz.

Jelena Tanasković erdészeti miniszter közgazdász, de az erdőkhöz csupán annyi köze lehet, hogy időnként elmegy futni a fák között.

Irena Vujović környezetvédelmi miniszter közgazdász, aki jelenleg a Megatrend magánegyetemen a doktori disszertációján dolgozik. Szíve csücske a szovjet-orosz gazdasági témák sokasága.

Goran Vesić építési és közlekedésügyi miniszter is jogász, de volt ő már újságíró, számos sportágban, természetesen vezetőként csillogtatta a tudását. Kétes közismertségre a főváros fő építészeként tett szert. Az akkori bírálatok tömkelegének ellenére a Vezér benne látta az építésügy „ifjú” tehetségét (53 éves), s kinevez(tet)te ennek a fontos reszortnak az élére. Politikai karrierjét 1988-ban a jogi egyetemen alapozta meg, ott ismerkedett meg az akkor még szintén hallgató Aleksandar Vučićtyal, akivel azóta is igen jó barátok.

Dubravka Đedović Negre bányaügyi és energetikai miniszter, egyetemi oklevéllel a banki szakmában jeleskedett, valamint az amerikai CNN hírtelevízió producereként sem vallott szégyent, bánya és villanypózna közelében azonban nem nagyon járt, de talán éppen ezért most ezt a szakot vezeti.

Maja Popović igazságügy-miniszter egyike a ritka fehér hollóknak a szerb korányban, aki azt csinálja, amihez ért, ő ugyanis már korábban bebizonyította, hogy kiváló jogász.

Tanja Miščević eurointegrációs miniszterről kár sok szót ejteni, hiszen ahogyan alakulnak a dolgok Szerbia és az EU között, nem sokáig lesz rá szükség.

Aleksandar Martinović államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter is „simul” Maja Popović igazságügy-miniszterhez. Jogászként – talán – érti a szakmáját.

Bratislav Gašić belügyminiszter az építészeti középiskola utána befejezte a niši közgazdasági egyetemet. Megítélése szempontjából talán jobban járna, ha annak idején a belügyi akadémián szerez jelenlegi beosztásához némi tudást.

Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter mindenkiképpen a jelenlegi kormány doyenje, hiszen már (két évvel) túl van a hetvenen. Évtizedeken keresztül mindenféle vezető állást betöltött már, többek között miniszter is volt. Hajlott kora ellenére is úgy érezheti, hogy valamit még tartogat számára az élet, ennek azonban az oktatásban dolgozók nem biztos, hogy örülnek.

Danica Grujičić egészségügy-miniszter megrögzött moszkvai diák volt, de Belgrádban szerzett diplomát, tehát nem lehet járatlan a mostani szakmájában.

Nikola Selaković munkaügyi miniszter, jogász. Az ő nevét akkor jegyezték meg sokan, amikor egyetemi asszisztensként elvette az egyik hallgatótól a (szlovén) Radenska ásványvizes flakont, és látványosan a szemétbe dobta.

Maja Gojković kultuszminiszter is jogász, de volt ő már a radikálisok kádere, Újvidék polgármestere és sok minden más, a művelődési élet azonban sosem volt az erőssége.

A fentebb, a teljesség igénye nélkül felsorakoztatott SNS- és szocialista káderek mind kitűnő jogászok, politológusok orvosdoktorok. Csak nem a maguk helyén.

A végkövetkeztetéshez kénytelenek vagyunk visszanyúlni Rejtő Jenő A láthatatlan légió című kisregényéhez, amelyben a tamburmajor marsall, az önkinevezett főhadnagyi rangú, a törvény elől menekülő matróz, a cirkuszi erőművész feleségéből lett őrmester bizonygatta kiváló szaktudását, erre az egész „hadjáratot” pénzelő gróf csendesen megjegyezte: Önök kiváló stratégák, elsőrangú harcászati katonák, de kellene valaki, aki ért is valamihez.

Talán mi is jobban járnánk, ha a kormányalakítás előtt a T. Ház káderbizottságában körmölő valamelyik szürke eminenciás az országos lapokban közzétenne egy pályázatot:

„Szakemberek kerestetnek”.

BOTH Mihály