„Az emberek addig hűségesek, amíg az előnyösebb” – mondja Julian Assange újságíró, a WikiLeaks főszerkesztője a róla szóló filmben.

Elgondolkodhatunk a politikai hűségről.

Választási időszakban vagyunk. Mint általában. Ne várják tőlem, hogy ilyenkor a tavaszi rügyfakadásról beszéljek.

Hagyományos a kampány: a hatalmon levők dicsérik önmagukat. (A templomban szeretem a tömjénfüstöt, de ezekre az öntömjénezésekre már nincs érzékem.)

A másik oldalon a hatalom ügyesebb végzését ígérők állnak. Rájuk jobban odafigyelek.

Az új seprő jól seper. Talán. Remélhetőleg. Ki kell próbálni. Eddig is azt tettük.

Azt mondják, „ezek sorsdöntő választások lesznek”. Melyik nem volt és lesz az? Mindegyik meghatározza az elkövetkező néhány esztendőnket vagy jobb, vagy rosszabb irányba. Aki túléli, majd meséli. Nem kell nagyon idegeskednünk rajta. Mi, azzal, hogy elmentünk szavazni a reménykeltőkre – megtettük a magunkét.

Utána meg együk meg, amit főztünk. Ez a mondásunk itt egy kicsit sántít. A szavazók, azaz a „főzők/szakácsok” legalább 80 százaléka tájékozatlan, s nem is igazán gondolkodik el, hogy szavazatának milyen következményei lesznek. Mi, akik tájékozódunk és gondolkodunk (ha nem is a saját, legalább más fejével), legfeljebb azt határozzuk meg, hogy az étel mennyire legyen fűszeres.  Ez sem lényegtelen, de a fontosabb, hogy hús is lesz benne, vagy csupán krumpli.

@k = Továbbra sincs választási lehetőség

Mindig reménykedünk, hogy majd egyik vagy másik választás javulást hoz. Majd olyan emberek kezébe „adjuk” a hatalmat, akik a népet szolgálják.

A hatalmi testületekben – a községtől a köztársaságig – nem a „nép fiai” és tekintélyes gondolkodók ülnek, hanem pártkatonák. A parancsot végrehajtják, az elébük kerülő dokumentumokat el sem olvassák. Többségük hiába olvasná, úgysem értené.

Akinél még nem járt teljes sikerrel az agymosás, annak szabad a saját fejével gondolkodnia, de fölszólalni és szavazni – csak a parancs szerint! Hihetetlen, hogy egy párt minden képviselője teljesen azonosan gondolkodjon. Senki sem másként?

Itt a végső ideje, hogy a képviselőjelölteket pszichológiai vizsgálat alá vessék. Legalább olyanra, amilyen a munkaviszony létesítéséhez vagy a gépjárművezetői jogosítványhoz kell. Az egyes fölszólalókat hallgatva talán ennél jóval komolyabb vizsgálat kellene… Aki nem hiszi, tekintse meg a köztársasági parlamentünk ülését. Erős gyomor kell hozzá – de érdemes ennyivel okosodnunk.

Amíg nem konkrét, saját fejükkel gondolkodó, szakmailag tekintélyes, a választóknak számadással tartozó emberekre, hanem pártlistákra szavazunk – addig ne reménykedjünk sorsunk javulásában. Marad a politikai dagonya meg a szavazási pártfegyelem. Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.

Lesz ez még így se.

@k = Látja? Nem látja? Na, látja!

Országvezetőink iskolázott emberek, vagy legalább vettek maguknak diplomát. Bármennyit gondolkodom, nem tudok rájönni, milyen elvakultságban élnek. Valóban nem tudják, hogy a lopásaik és nyerészkedéseik helyett miként segíthetnének a népüknek?

A Nedeljnik hetilap több mint 30 ezer embert kérdezett meg, hogy miért ment vagy menne el Szerbiából. Nem a gazdasági és pénzügyi okok kerültek az első helyre! Csupa olyan ok „vezet”, amelyeket egy okos országvezetés rövid idő alatt megoldhatna. A távozás okai: jogi bizonytalanság, családi és pártvonali protekciózás, az alkalmatlan és tolvaj politikusok, a korrupció, a változások reménytelensége – egyáltalán a rossz közérzet.

Dr. Goran Nikolić közgazdasági elemző így fogalmaz: „A szervezett, rendezett és jogtisztelő állam megállítaná az elvándorlást Szerbiából. Ez legfeljebb tíz év múlva történhet meg. Addig születik tíz korosztály, s elvándorol tíz generáció.”

Ha már csupán ennyi eszük van a választóknak: nem látják, ki alkalmas és ki alkalmatlan az ország irányítására – minden szinten.

@k = Finnyáskodunk, miközben vége lesz a meccsnek

Ritkán idegeskedem (mert azzal magamat büntetném mások hülyesége miatt). Mostanában attól áll föl a szőr a hátamon, amikor ismerőseimtől ilyesmit hallok:

– Nem is megyek szavazni, úgyis hiába.

– Nem olvasok újságot, nem nézek híradókat, de ezekről a jelöltekről az a véleményem, hogy…

– Csak rosszabb ne legyen. Ne legyen háború.

– Nekem már mindegy, a gyerekeim és unokáim nincsenek itt. Minek szavazzak.

– Nem jó az újak közül egyik sem, mert biztosan elkutyulnak, ha hatalomra kerülnek.

– Ez azért nem jó, az azért nem jó, emez emezért nem jó, egyik sem jó. (Csak én, a szavazó.)

A téma kapcsán jobban odafigyeltem Jelena Stupljanin színésznőnkre, azért is, mert a Rio Tinto elleni tiltakozás egyik „szereplője”, meg mert okosakat mond.

A Nova napilapban nyilatkozta:

– Amennyiben van egy nagy hal, amely üldözi a sok apró és tehetetlen halacskákat, hogy megegye őket, akkor ezek a kis halak összefognak, társulva egy nagy rajként szembeszállhatnak az nagy hallal. A többit meg majd írja meg a történelem.”

Szintén a művésznő nyilatkozta (ezúttal a Nedeljnikben) a választásokkal kapcsolatban:

– Nagyon fontos, hogy mindannyian megértsük: ez nem politikai harc, ez a politika fölött álló ügy. Olyan ez, mint amikor a válogatott játszik – neki szurkolsz, legyél bár a Zvezda vagy a Partizan szurkolója.

MISKOLCZI József