Katasztrófaturizmus, ahogy mi szeretjük

1839-ben az apatini származású Csík József cementgyárat alapított Belcsényen. A Tarcal-hegységből kinyerhető márgát a budapesti Széchenyi Lánchíd megépítéséhez is használták. Az 1800-as évek végén Spitzer Ede, a cementgyár társtulajdonosának személyes megrendelésére épült fel a Spitzer-kastély. Az épület megtervezését a kor legnevesebb építészére, a magyar Országházat is megálmodó Steindl Imrére bízták.

Az építészeti remekmű 1890 és 1892 között el is készült. A cementgyár tulajdonosa egy olyan kastélyt ajándékozott akkor a belcsényieknek, amely, bár eklektikus stílusban épült, mégis a szecesszió elemeit hordozta. A kastély egyébként nemcsak az eklektika és a szecesszió, de a romantika, a gótika, a reneszánsz és a barokk jegyeit is őrizte. Épülésének éveiben alakították ki egyedi parkját, udvarát is, amelyre ma már talán csak a bejárata bal oldalán található, kis zenepavilonra hasonlító terasz és két szökőkút maradványa emlékeztet.

A kastélyt fénykorában magyar virágos motívumok, állatok díszítették, jellegzetes a valamikori tetőn található turulszobor, amely még ma is elfogadható állapotban őrzi az épületet. A Spitzer-kastély 1997 óta a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet védelme alatt áll. A korábbi sajtómegjelenések szerint igen kedvelt turisztikai célpont, sokan látogatják annak ellenére is, hogy maga az épület évről évre rosszabb állapotba kerül.

Ahhoz már hozzászoktak a vajdaságiak, hogy a számunkra fontos, történelmileg jelentős épületek senkihez sem tartoznak, amennyiben nem tudnak tekintélyes összeget termelni – ez a Spitzer-kastéllyal sincs másként.

A kastély pedig napjainkban egyre csak omladozik. Az egykor gyönyörű vitrázsoknak már csak a kerete van meg. A díszes szalon üres, romos. A plafon teljesen megrongálódott. Az egykoron pazar stílusú belső terek már csak nyomokban viselik annak a jelét, hogy itt egykoron pompa volt. Az emeletre felkapaszkodva egy letűnt kor emléke tekint vissza ránk, megrongálva, megfakulva.

A természet is elkezdte visszavenni, ami az övé. A zenepavilont benőtte a gaz csakúgy, mint a szökőkutakat. A fűben a kerítésen belül leomlott díszek hevernek, közöttük olyant is találtunk, amelyen még felsejlik az eredeti festés.

Óvatosan léptünk be az épületbe, hiszen a kinti tábla is jelzi, hogy bent omlásveszély van. Kihalt, leomlott épület, kitört ablakok, letört díszek fogadtak bennünket, és persze az a felismerés, hogy bármi, ami a kastélyban mozdítható volt és értéket jelentett, azt rég elvitték. Az alagsori helyiségek tele vannak szeméttel, rongyokkal, matracokkal és fekáliával, hiszen a hely éjszaka nyilván igen forgalmas.

Felújítási kísérletek

Az épület 1997-ben került oltalom alá, majd 10 évvel ezelőtt a mitrovicai Kulturni Forum nevű alapítvány alapítója egyezett meg Belcsény városával a teljes körű felújításról. Az épületben az ötven év alatt kávézót, borbárt, éttermet alakítottak volna ki, a régi pompájába állították volna vissza. Ottjártunkkor ennek nyomát nem láttuk, a tetőre került egy borítás ugyan, de inkább ideiglenes szerkezetnek tűnt, mint visszaállításnak. Az alapítvány alapítója tavaly elhunyt, és hiába is érdeklődtünk náluk a kastéllyal kapcsolatos fejleményekről, senki nem tudott kielégítő választ nyújtani: a család annyit mondott, hogy mióta az alapító elhunyt tavaly szeptemberben, azt sem tudták, hogy kinek kellene ezt jelenteniük, és azt sem, hogy korábban az alapító kivel és miben állapodott meg, így fogalmuk sincs, hogy mi fog történni a kastéllyal.

A helyzetről egy ügyvédet is kérdeztünk. Mint mondta, abban az esetben, ha az alapítvány alapítója elhunyt, és ezt még nem iktatták a Cégnyilvántartó Ügynökség (APR) rendszerében, nem fog a cég ellen indulni semmiféle eljárás. Vállalkozásoknál, ha 2 éven keresztül nincs forgalom a számlán, akkor elindítják a cég felszámolását, azonban az alapítványoknál más a helyzet, azoknál addig, amíg nem adnak be kérvényt a törlésükre, nem is szűnnek meg. Megszakadhat-e ilyen formában egy projekt? A szerződéses viszony a szerződő felek eltűnésével, halálával megszűnhet, de amennyiben van jogutód, úgy folytathatja a munkát – ez azonban a szerződés típustól is függ. Amennyiben alapítványként kötöttek szerződést, úgy a szerződő személy halálával ez megszűnhet, viszont ha az alapítvány aktív, úgy a jogi személy ugyanaz marad, és elvileg a projektet is folytatni kell – tudtuk meg.

De ki fogja ezt folytatni? Egyáltalán történik-e bármi is? Az épület jelenleg a Tartományi Műemlékvédő Intézet védelme alatt áll, azonban a honlapjukon semmilyen hír nincs azzal kapcsolatban, hogy a kastéllyal bármilyen tervük lenne. Korábban az állítólagos felügyelője azt nyilatkozta többek között a 021.rs-nek, hogy amióta védelem alá került az épület, azóta indult meg annak hanyatlása. Az épületből tulajdonképpen mindent széthordtak, ami értéknek számított, és rengeteg szenvedélybeteg használja, főleg éjszakánként. Később – két évvel ezelőtt – a Pannon tévének azt nyilatkozta, hogy az épület fel fogják újítani. Ennél frissebb információt nem találtunk a kastélyról.

Érdeklődünk a Tartományi Műemlékvédő Intézetnél is, elektronikus úton küldött kérdéseinkre az alábbi választ küldték:

„A Szerb Köztársaság Kulturális és Tájékoztatási Minisztériuma pénzeszközöket biztosított a Spitzer-kastély tetőszerkezetének a lebontására, ugyanis azt az összeomlás fenyegette, ami az épület nagy részének az omlásához vezetett volna. Ennek okán idegilenes tetőszerkezetet készítettek, és a további nyílásokat, ablakokat, ajtókat lezárták.

A péterváradi Tartományi Műemlékvédelmi Intézet 2023-as munkaprogramja alapján szkennerrel rögzítették a kastély állapotát, és modellt készítettek, amely megörökítette a jelenlegi állapotát. A kastély kapcsán 2024-ben az intézet nem tervez munkálatokat, ugyanis része a Szerb Köztársaság Kulturális és Tájékoztatási Minisztériuma Szerbia Kastélyai nevű kulturális örökségvédelmi projektjének, így a sorsa, valamint a kastélyban végzett tevékenységek további menete a Köztársasági Vagyonügyi Igazgatóságtól függenek, mivel a köztársaság tulajdonát képezi.

2021-ben a Kulturális és Tájékoztatási Minisztérium, valamint az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium közösen indította el a Szerbia Kastélyai kulturális örökségvédelmi projektet, amelyben a kulturális javak, kastélyok, villák, nyaralók száma és állapota is szerepel, valamint azok az épületek, amelyek feltehetőleg kulturális, művészeti és történelmi szempontból kiemelt jelentőséggel bírnak. A védelem integratív megközelítésére a Szerb Köztársaság kormánya tárcaközi munkacsoportot hozott létre, amely elemzi a kialakult helyzetet, javaslatot tesz az állami tulajdonú kastélyok, villák, nyaralók épületeinek rendeltetésére és felhasználására.
A mitrovicai Kulturális Fórummal kötött szerződést nem ez az intézet írta alá. A péterváradi Tartományi Műemlékvédelmi Intézet az illetékes a kulturális örökségért Belcsény község területén, amely meghatározza a műszaki védelmi intézkedéseket. A kulturális örökségről szóló törvény 99. és 101. cikke alapján a tulajdonos köteles megőrizni és karbantartani a kulturális javakat, védeni a korábbi vagyontárgyakat és végrehajtani a megállapított védelmi intézkedéseket is. A rendelkezésünkre álló információk alapján Belcsény község önkormányzata egyeztetett a Kulturális Fórummal. Egyelőre nincs információnk arról, hogy a karbantartó tervez-e intézkedéseket a belcsényi kastély műszaki védelméért.” Tehát semmi nem történik azon túl, hogy tudomásuk van a kastélyról, és valakihez tartozik.

Ottjártunkkor egy helyiségben találtunk újnak tűnő tetőcserepeket felhalmozva, de ezenkívül az egész épületen már egyetlen ajtó sincs. Az ablakok keretei megrongálva, a szobrok elhordva, a kábelek kitépkedve a falakból. Bútor, burkolat nincs. Ami mozdítható volt, az eltűnt. A falak omladoznak, graffitik csúfítják. A pincében tűk, szemét és fekália. Ennek ellenére valóban érkeznek turisták, több embert is láttunk, akik fényképezték, körbejárták az épületet. Egyetlen új dolgot láttunk: a kerítést és a táblát, miszerint omlásveszély miatt belépni tilos.

Miért nincs felelős gazdája az értékes örökségeinknek?

Nem ez az egyetlen kastély, amely Vajdaságban teljesen az enyészeté lett. A babapusztai Fernbach-kastély, a kishegyesi Pecze-kastély, de még az Engelmann-kastély is erre a sorsra jutott. Vajdaság területén rengeteg csodálatos kastély volt, azonban csak úgy, mint a szabadkai szecessziós épületek esetében, ezeknek sincs gazdája, amikor az épületek felújításáról esik szó.

Elhagyott történelmi jelentőségű kastélyaink romjaihoz kilátogatni felér egy katasztrófaturizmussal, Vajdaságban ugyanis évek óta a pusztulás uralkodik. Nyilván egyszerűbb egy telket eladni, mint beruházót találni az épületek felújítására. Szabadka utcáit járva is azt látjuk, hogy ahelyett, hogy ékszerdobozként őriznénk a szebbnél szebb bérházakat, palotákat, megvárjuk, míg teljesen tönkremennek, hogy a helyére hotel, bolt vagy parkoló épülhessen. Alátámasztott épületek, omladozó vakolatok és graffitik jellemzik a szabadkai szecessziós központot, és ha valamelyik elhagyott épületbe lehetőség van bemenni, általában nyilvános illemhelynek használják azt.

Ugyanez jellemző a természeti örökségeinkre, nemzeti parkjainkra is. A Tarcal-hegységet (Fruška gora) járva többször láttam azt, hogy fényképezkedés közben égő cigarettacsikket pöccintenek a kilátóból az erdőbe – oda, ahol egy hónappal ezelőtt több hektárnyi terület égett le.

Megnéztük a vrdniki tornyot is, ahol hasonló látvány fogadott bennünket. A torony belsejét, valamint környékét szemét lepi. Útközben a pihenőhelyeken is cigarettacsikkek, kupakok, cigarettadobozok, italosdobozok és óvszerek vannak szétdobálva.

Miközben azt hirdetjük, hogy egyre több turista érkezik hozzánk, a balkáni hangulat már rég nem a jó zenét és finom ételeket jelenti, hanem az elhagyott épületeket, az emberek ignoranciáját, a szürkegazdaságot, a korrupciót, és azt, hogy itt hajnalig lehet az éttermekben cigarettázni is. Hogy le lehet fizetni a rendőrt, nem kell jegyet venni semmire, és minden zárva van. Egyetlen tábla, információ sincs angolul kiírva, így ha valaki olyan országból érkezik, ahol a cirill ábécé és a szláv nyelvek nem elterjedtek, annak bizony fel van adva a lecke.

A szabadkai épületekben, a kastélyokban és nemzeti parkjainkban az a közös, hogy egyiknek sincs sem gazdája, sem felelőse. Senkihez nem tartozik semmi. Hacsak nem érkezik egy beruházó, aki lebontatná az egészet. Akkor hirtelen előkerül az épület tulajdonosa is, és kiderül, hogy mégiscsak ki lehetett tisztítani és fel lehetett újítani az épületet.

SEREGÉLY Orsolya