Véget ért a „szünidőcsata”

Közel másfél hónapig dúlt a harc az iskolai szünidők frontján, de a jelek szerint átmenetileg „tűzszünetet” kötöttek a „hadban álló felek”.

Távol áll tőlem a militáns hangvétel minden formája. A fenti mondathoz is egy korábbi szalagcím adta az ihletet. Az egyik szerémségi lap ugyanis „Csata” a téli szünidőért címen adott hírt a három érintett csoportot, diákokat, szülőket és tanárokat egyaránt érintő, de nem közöttük, hanem a válságtörzs „orvosi” és „nem orvosi” része között zajló vitáról, amelynek kimenetelét előre lehetett sejteni.

Minden dolgok tudója és megmondhatója ugyanis még november 22-én bejelentette: „Szerbiában nincs szükség új járványügyi intézkedések bevezetésére.” Ebből a kellően általános megfogalmazásból könnyen kiérthető volt az is, hogy az orvosi csapat bármilyen indítványa és érve ellenére a tanév kérdésében nem várható változás.

Pedig milyen jól eljátszogattak sokan a három felvetett lehetőség latolgatásával! Érdekes módon a pravoszláv naptár újfent belopta magát az opciók sorába. Az eredeti megoldás mellett (amely végül „győztesként került ki” a vitából) izgalmas opcióként került elő, hogy Nikoljdankor (dec. 18.) kezdődjön a téli szünidő, amely köztudottan az egyik legnagyobb slavának számít (az ország egyik fele ünnepel, a másik fele vendég). De némi átfedésben lenne a vajdasági modellel, amely (a Szávától délre) halva születettnek vehető.

Így aztán – végső érvként a WHO álláspontjára hivatkozva, hogy a tanév a lehető legnormálisabb módon teljen, és időben kezdődjön a szünidő – megszületett a döntés: minden marad az eredeti tervek szerint: Vajdaságban december 24-én, Szerbia többi részében december 31-én kezdődik a téli szünidő. A végéig még sok víz lefolyik a Dunán és a Száván is, így most csak átmeneti „fegyverszünetről” beszélhetünk.

Pótolni való bőven van

Mivel az őszi szünidő hosszabb volt a tervezettnél (Vajdaságban az eredeti tervek ellenére szintén elrendelték), már eddig is összejött 3-4 pótolni való tanítási nap. A téli szünet esetleges meghosszabbításával a második félévre akár 8 nap is maradhat, amit már nemigen lehet további tanórák (nulladik, hetedik óra) beiktatásával, sem pedig szombatokon teljesíteni, hiszen a második félév elején megkezdődnek a hétvégi tanulmányi versenyek. A tanév meghosszabbításától mindenki, még maga Ružić miniszter is ódzkodik, bár rendületlenül hangoztatja, hogy az elmulasztott tanórákat be kell pótolni. A tananyag összevonása (ami a korábbi évek gyakorlatában bizonyos tanítási egységek redukálását vagy egyszerűen kihagyását jelentette) egyelőre nem szerepel a lehetséges megoldások között.

Nálunk azonban a dolgok gyorsan változhatnak.

Kötődést büntetéssel

December elsején jelent meg a sajtóban, hogy a Köztársasági Képviselőház módosítani kívánja az oktatási rendszer alapjairól szóló törvényt. E többször újraírt és minden második évben módosított alaptörvény legutóbbi változata erőteljesen központosította és kézi vezérlésűvé tette az oktatási rendszert. Következményei különösen a foglalkoztatás terén érezhetők. Emberek százai a saját bőrükön tapasztalták meg a pártalapú foglalkoztatás rendszerré emelésének következményeit, és az intézményi autonómiából mára jószerével annyi maradt, hogy a különböző szintű pártirodákban és helyi pártkatonák kocsmai asztalánál összeállított listákról delegálnak új munkaerőt az intézményekbe (lásd a Južne vesti 2021. aug. 26-i számában: Članovi niškog SNS-a u kafiću ugovaraju posao u školi).

Nos, a törvény legújabb módosítási javaslatai a „kemény kéz”, a fenyegetések és a megtorlás bizarr módozatai mellett féktelen cinizmusról is tanúskodnak.

A lényeg az, hogy újabb elemmel kívánják „gazdagítani” az oktatási intézmények által „elkövethető” büntetendő szabálysértéseket.

Az Euronews Szerbia információjára hivatkozva adta hírül a hazai sajtó, hogy a jövőben százezertől akár egymillió dinárig is terjedő pénzbírsággal sújtják azt az iskolát, ahol szeptember elsején nem a Bože pravde szerb himnusz lejátszásával kezdik a tanévet.

Egy ilyen súlyos és tűrhetetlen szabályszegést az intézmény igazgatója sem úszhat meg szárazon, neki akár a teljes havi fizetésébe kerülhet, ha nem lép fel kellő elszántsággal „a tanulók nemzeti identitásának, valamint a Szerb Köztársasághoz való tartozás tudatának és érzésének fejlesztése” érdekében.

A szándék inkább szomorúnak és szánalmasnak tűnik, semmint azt az indoklásában megbújó honfiúi jóakarat sugallná. Vannak népek és országok, köztük jobb sorsra érdemesek is, akik a saját himnuszukat büszkén és megilletődve éneklik, hallgatják. Sokuk szeme nem marad ilyenkor szárazon. Még akkor is, ha megbüntették érte (a történelemben volt, sőt van is erre példa bőven). Az ellenkezőjére még nemigen láttunk. Az identitástudat, a kötődés, a valahova tartozás olyan nemes emberi érzések, mint a szeretet. Nem lehet megtiltani, de kikényszeríteni sem, megvásárolni is legfeljebb az álságos színlelését.

Ettől függetlenül a kilátásba helyezett büntetés „el fogja érni a célját”: a szerbiai iskolákban valószínűleg mindenütt felhangzik majd a Bože pravde kezdetű szerb himnusz, amelynek szerzője a szlovén származású Davorin Jenko, szövegét pedig a Zentán született Jovan Đorđević írta, aki minden bizonnyal kiválóan beszélt magyarul, hiszen négy évig Szegeden, egy-egy évig Újvidéken és Temesváron járt gimnáziumba, míg filozófiai tanulmányait Pesten folytatta. Hazai életrajzírói hangsúlyozzák, hogy 1826-ban az Osztrák Császárság területén született, 1900-ban viszont a Szerb Királyságban halt meg. A lelkük rajta! Annyiban legyen igazuk, hogy a kiegyezést követő évben Újvidékről Belgrádba költözik, és a Nemzeti Színház első igazgatója lesz.

Hogy ezek az adalékok módosítanak-e a fentebbieken, és mennyit, nem tudni. A kilátásba helyezett büntetés viszont nem biztos, hogy vonzóvá tud tenni bármit is.

BERETKA Ferenc