Egyelőre csak a szülők és a diákok

A vajdasági diákok számára január 16-án megkezdődött a második félév. A tőlünk délebbre élőknek csak egy héttel később esedékes, ha ugyan nem lesz rendkívüli hosszabbítás, Mirsad Đerlek, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára ugyanis bejelentette, hogy „szerinte Szerbiában is megjelent egy új koronavírustörzs, és napok kérdése, hogy mikor fogjuk észlelni, illetve regisztrálni az első eseteket, tekintve, hogy Romániában már vannak új betegek. E körülmények, valamint a karácsonyi és újévi ünnepekre Európából hazaérkezett embereink mozgása a járványügyi helyzet romlását okozta.”

Mi azért ne legyünk vészmadarak, ha valami történni fog, bennünket sem hagy érintetlenül.

Foglalkozzunk inkább az iskolaválasztás kérdésével, amely az anyaországban a második félév elejének meghatározó oktatásügyi témája, nálunk viszont kevésbé, bár bizonyos határidők ránk is vonatkoznak, elsősorban az óvodából iskolába induló jövendő elsősök számára.

Szerbiában az általános iskolák túlnyomó többsége viszonylag kisebb településéken működik, méghozzá úgy, hogy minden tanköteles diák egyetlen intézménybe iratkozik, így a szabad iskolaválasztás inkább elméleti, mintsem valós lehetőség. Nem így a nagyobb városokban, ahol több (vagy akár több tíz) általános iskola is van, és a választás során az intézmény közelsége az egyik meghatározó szempont, legalábbis a közönséges halandók gyermekei számára, nagyvárosainkban ugyanis egymás után nyílnak a különféle profilú magániskolák, és annak, aki megengedheti magának az akár évi tízezer eurókban mérhető tandíjat, ilyen részletkérdésekkel nem kell foglalkoznia.

Annak érdekében viszont, hogy a tanköteles diákok mindegyike be tudjon iratkozni valamelyik általános iskolába, az önkormányzatok kötelesek kijelölni az állami intézmények beiskolázási területét, ahonnan minden iskolaköteles diákot kötelesek oda felvenni. Némileg ez is korlátozza a szabad iskolaválasztást, másik iskola területéről ugyanis csak külön szülői kérelemre, és csak akkor vehető fel diák, ha a rendelkezésre álló kapacitások, valamint a közfenntartású iskola helyiség-, személyi és anyagi lehetőségei megengedik.

A szülői kérelem benyújtásának határideje február elseje. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a gyakorlatban nemigen tartja tiszteletben senki, különösen azokon a közepes nagyságú településeken, ahol esetleg 3-4 iskola működik, és elkeseredett konkurenciaharc folyik köztük, mert a nagyvárosoktól eltérően igencsak ki vannak téve a népességcsökkenés áldatlan következményeinek.

Diákcsábító kampányok

Néhány, netán tucatnyi tanuló „elvesztése” ugyanis jelentős hátrányokat okozhat, így a „sok az eszkimó, kevés a fóka” veszélye „vérre menő” kampányküzdelemre sarkallja az érintetteket.

A kampány eszközei igen változatosak: nyilvános megjelenések során, főképp a közösségi oldalakon eluralkodnak a gyakran túlzó, a saját vélt vagy valós teljesítményeket felnagyító, esetenként a jó ízlés és a tárgyilagosság határait felrúgó bejegyzések, információk. Ezek mögé jól beazonosítható politikai struktúrák sorakoznak fel nem titkoltan pártfogó szándékkal.  Suba alatt, kisvárosi „mendemondák” szintjén ugyanakkor nem ritkán durva lejárató kampányt folytatnak a „konkurens” iskolák ellen, ahonnan a diákok elcsábítását remélik. E lejáratás olykor az ott dolgozók személyét sem kíméli, különösen az elsősöket fogadó tanítónőket.

A jelenség hatványozottan érinti a magyar nyelven is oktató kisvárosi iskolákat, sőt, a célkeresztbe előbb-utóbb bekerülnek a környező kistelepülések iskolái is, különösen akkor, ha a fentebb említett politikai struktúra erőteljesen szelektív, az erkölcsi mellett igen jelentős anyagi támogatása még tovább mélyíti a köztük és az általa pártfogolt intézmény között már meglévő szakadékot.

Melyik a jó iskola?

Amikor iskolába indul a gyermek, a szülők igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy segítsék őt ebben, és a lehető legjobb körülmények között szeretnék majd tudni. Az idestova 12 éve működő szerbiai modell – nyilván az európai elvárásokhoz igazodva – fél évvel korábbra hozta az elsőbe iratkozás korhatárát. Idén mindazok számára kötelező iskolába indulni, akik 2017. február 28-áig születtek. Sok esetben érezhető viszont, hogy a hatodik életévét éppen betöltött gyermek nem igazán „ért meg még” arra, hogy vállára vegye az iskolával járó kötöttségek terhét, függetlenül attól, hogy ez semminemű fejlődési lemaradást nem jelent nála. Sok szülő, de a tapasztaltabb pedagógusok jelentős hányada is úgy érzi, hogy vétek a gyermeket megfosztani a gondtalan gyermekkor vissza nem adható esztendejétől, és belekényszeríteni az iskolai kötelezettségek taposómalmába. A szerbiai oktatási rendszer azonban rendkívül mereven kezeli a kérdést, esetenként kifejezetten ellenzi a halasztási kérelmeket, és a sajátos nevelési igényű gyermekek besorolását végző ún. szektorközi bizottságra ruházza a mérlegelés és a döntés jogát, ami méltánytalan egy-egy játékosabb vagy egyszerűen csak gyermetegebb óvodás iránt.

A szakemberek szinte kivétel nélkül elfogulatlan és átgondolt döntésre ösztönzik a szülőket, amikor az iskolaválasztás kerül szóba. Ennek egyik kulcsmondatát egy anyaországi szakértő tömören így fogalmazta meg: „Nem az elit iskola a jó iskola, hanem az, ahol a gyermek jól érzi magát.” Ahol nem egy maximalista elvárásokat támasztó „versenyistállóban” kell nap mint nap ringbe szállnia, hanem ahol teret adnak az ő sajátos igényeinek, képességeinek, és ahol számára még elfogadható és teljesíthető feladatoknak és kihívásoknak kell megfelelnie, miközben nem kell egész nap az iskolai teendőkkel foglalkoznia, marad ideje játékra, kikapcsolódásra, arra, hogy élvezze a gyermekkor gyorsan apadó örömforrásait.

ERETKA Ferenc