„Belgrád manapság olyan, mint Casablanca, mert amikor oroszországi vendégeink vannak, leleplezik magukat a nyugati szolgálatok emberei, akik a nyomukban járnak, amikor meg nyugati vendégeink vannak, a keleti szolgálatok emberei követik őket.” Na, vajon kinek az ajkát hagyta el ez a mondat, amely az egyik legszebb romantikus film, a Casablanca hangulatát idézi?

Azét a Casablancáét, amely kémek, kettős kémek, piti árulók és cinikus üzletemberek világában mutatja be a háború elől menekülők dilemmáit, amikor a barát ellenség, az ellenségről meg kiderül, hogy barát, ahol bárki bárkit beköp, s ahol a nagy szerelem az adott szó oltárán áldoztatik fel… Sajnos nem egy romantikus hős szavai ezek, aki „egy csodálatos barátság kezdetéről” beszél, nem. Ezt Szerbia köztársasági elnöke mondta a Nemzetbiztonsági Iroda (Bezbedonosna-informativna agencija – BIA) létrehozásának huszadik évfordulójának ünneplésén, hétfőn.

Tehát a szerb terrorellenes, kémelhárító biztonsági szolgálat születésnapján az ország első embere úgy ünnepelte meg a szervezetet, hogy közölte: egyszerűen nem végzi a dolgát, hiszen kémek grasszálnak a fővárosban, s erről még egy ilyen ünnepi alkalomkor is lehet beszélni, hiszen köztudott dologról van szó.

Na, kösz, máris megnyugodtunk.

S hogy még nyugodtabbak legyünk, elnökünk azt is elmondta: „Ma nem engem, Aleksandar Vučićot fenyegetnek az elnöki székben, hanem kendőzetlenül az egész országunkat, annak fennmaradását fenyegetik. Nagy gondok nyomják a vállamat, hiszen Szerbia soha nem volt nehezebb helyzetben.”

Kösz, még egyszer! Egyrészt valami hihetetlen élmény lenne, ha Vučić egyszer az életben képes lenne elvonatkoztatni önmagától. Másrészt tök jó, hogy egy olyan országot ijesztget azzal, hogy „soha nem volt nehezebb helyzetben”, amely túlélt négy háborút, egy bombázást, egy hiperinflációt, egy forradalmat, azt, hogy a kormányépület udvarában lőtték le a miniszterelnökét, ami miatt hónapokig tartó rendkívüli állapotot vezettek be, s mindezek után egy világjárvánnyal is szembesült, nem is a legracionálisabb módon.

Egyszerűen pazar. Egyszer még tanítani fogják ezt a fajta kommunikációt. Elrettentő példaként.

Vučić szerint „olyan időket élünk, amikor különösen fontos a szolgálatok külföldi tényezők irányában végzett tevékenysége”, mert „az egyik és a másik oldal is ennyire érdeklődik ez iránt a darab föld iránt, amit magunknak és utódainknak szeretnénk megőrizni”.

Hát akkor talán egy kicsit jobban kellene őrizni, nem kiárusítani mindenféle módos hatalomnak, amely ugyan szívesen adja a kölcsönét, de busásan meg is fizetteti azt. Ha nem megy pénzzel, jó lesz területtel, vagyonnal is, nem válogat sem az emír, sem a kínai pártfőtitkár.

„Önhibánkon kívül egy ördögi körbe kerültünk, amelyből nem látszik a kiút. Ha azt hiszitek, hogy elég lenne, ha holnap azt mondanánk, hogy bevezetjük az Oroszország elleni szankciókat, akkor öt napig lapogatnák a vállunkat, majd azt mondanák, hogy »a történelem jó oldalára« kell állnunk a jövő érdekében, amelynek nincs sok köze az érvekhez, hanem azt jelenti, hogy az ő oldalukon kell állnunk minden pillanatban. Ez a »jó oldal« azt kéri Szerbiától, hogy mondjon le Koszovóról, cserébe pedig egy kis ajándékot kap” – mondotta tovább „nagyívű” beszédét az elnök. Miközben nagyvonalúan megfeledkezett néhány „apróságról”. Elsősorban arról, hogy tíz éve ő gyakorolja a hatalmat Szerbiában. Tíz éve volt arra, hogy rendezze azokat a kérdéseket, amelyek befolyásolják a mindennapi életünket. Tíz éve volt, hogy valamit kezdjen Koszovó ügyével, amivel lényegében nem sokat lehet kezdeni. Van egy terület, amelyről Szerbia azt állítja, hogy az övé. De arra a területre a szerb hatóságok csak nemzetközi engedéllyel, nemzetközi kísérettel léphetnek be, a törvényei, előírásai, szabályai azon a területen nem érvényesek, a fizetőeszköze használhatatlan – mégis, mi alapján tekinti Szerbia a „saját” részének?! Csupán azért, mert bele van írva az alkotmány preambulumába? Hát azt emberek írták, emberek is vehetik ki onnan, nem nagy ügy ekkora parlamenti többséggel. Tíz év alatt meg főleg nem.

Az igazság az, hogy Vučić tíz év alatt nem akarta megoldani Koszovó ügyét, mert úgy gondolta, hogy ezzel egy kicsit zsarolgathatja a nemzetközi közösséget, hogy amíg lebegteti a kérdést, addig majd „a külföld” jól ellátja pénzzel, befektetéssel, kedvezményekkel. Ment is ez egy ideig, szó se róla, de egy racionális politikusnak észre kellett volna vennie, hogy mikor változik meg a nemzetközi hangulat, mikor tűnik már csak egy hisztis gyereknek egy ország ahelyett, hogy komoly nemzetközi tényezőként tekintenének rá.

Márpedig ez a pillanat legkésőbb az idén február 24-én elérkezett, amikor a világnak kisebb gondja is nagyobbá vált, minthogy Szerbia éppen hogyan viszonyul Koszovóhoz. Egy világháború küszöbén senkinek sincs kedve a durcás gyerekkel foglalkozni, oda (vagy vissza, nézőpont kérdése) kell adnia a játékát a másik gyereknek, mert a nagyoknak komolyabb gondjaik vannak.

Mit csinál ehelyett Vučić? A létező leghosszabb ideig elhúzza a kormányalakítást, amit szintén összebarmol. Huszonöt minisztérium egy válságban lévő országban?! Szerbiánál gazdagabb államok sem engedhetnek meg maguknak ekkora luxust. Ráadásul nincs koalíciós kényszerben, olyan többsége van, hogy néhány alaptárcával is simán elirányíthatna bármit. És nyafog a kamerák előtt, bohóckodik, kétségbeesett arccal nyilatkozza minden másnap az ellenkezőjét annak, amit korábban mondott, ijesztget, lényegében pánikot kelt ahelyett, hogy kormányozna. Az eszetlen foglalkoztatáspolitikája miatt ma odáig jutottunk, hogy egy sütödemester irányítása alatt romokban a Szerbiai Villanygazdaság, jön a tél, és vagy lesz elég áram, vagy nem, a kormányfőjelöltje pedig csak arról tud beszélni, hogy az új kabinetnek energiaügyi válsággal, inflációval, élelmiszerhiánnyal és a „proxijellegű” harmadik világháború kezdetével kell szembesülnie, ezért „bátor és szerb miniszterekre” van szükség. Aztán majd 2030-ra az átlagfizetés ezer, az átlagnyugdíj ötszáz euró lesz. Nyolc év múlva.

Csak arról nem mond semmit sem az államfő, sem a kormányfő, hogy addig mit terveznek csinálni amellett, hogy „bátrak és szerbek” lesznek.

Esetleg el lehetne kezdeni kormányozni.

Persze, ez csak egy tipp.

Különben mindannyian mehetünk Ilse után fel a repülőre, miközben Rick bánatosan nézi a távolodó gépet…

KOCSÁNYOS Pálma