A főnöknek megint rossz napjai voltak. Talán így foglalható össze a legegyszerűbben mindaz, ami a szerb köztársasági elnök száját elhagyta a múlt héten. Az ország ismét gazdagabb lett néhány információval, amelyre a világon semmi szüksége nem volt (nevezetesen, hogy Aleksandar Vučić „csak kamillateát és zéró kólát” iszik), és szegényebb néhány olyannal, amelyekre valóban szüksége lenne (nevezetesen, hogy mégis meddig gondolja ilyen hatalmas hisztirohamokkal elterelni a figyelmet arról, hogy végre valami tényszerűt is tennie kéne, merthogy helló, bajban vagyunk).
Nincs könnyű dolga a főninek, belátjuk. Kapott egy feladatot, nevezetesen, hogy kösse már le az Európai Unió, meg, ha lehet, akkor még Amerika figyelmét is egy kis feszültségkeltéssel Koszovó körül, hogy legalább egy kicsit elvonja a fókuszt Moszkváról meg azokról a disznóságokról, amelyeket Ukrajnában művel. Elvégre a főnök főnökének helyzete sem rózsás, kell neki egy kis idő, amíg kitalálja, mit lépjen most, hogy a dolgok nem a szája íze szerint alakultak.
És Vučić igyekszik is megtenni mindent, ami tőle telik. Márpedig tőle elég sok minden kitelik. Kirobbant egy hisztibotrányt néhány rendszámtábla (hahó, rendszámtábla!!! – ezen még mindig nehezen teszi magát túl az ember…) körül, elintézi, hogy a baj nagyobbnak tűnjön, mint amekkora valójában (mert hát sérült a koszovói szerbek önérzete, hogy nem használhatnak szerb rendszámtáblákat), ennek érdekében lép egy erőset, és odaszól az embereinek, hogy vonuljanak már ki a koszovói intézményekből (ahová hosszú évek kemény munkájával sikerült őket valahogy bepasszírozni, elvégre a koszovói szerbeknek is élniük kell valahogy abban az el nem ismert államban, a gyerekeknek iskolába kell járniuk, a közbiztonságot védeni kell, meg hát az sem baj, ha a döntéshozatalban jelen vannak), aztán, amikor kiderül, hogy nem csak az ő alattvalói tudnak betölteni tisztségeket, hirtelen bevágja a durcit, és már azt is melegebb égtájakra küldi, akit nem igazán kellene.
Merthogy lényegében ez történt. Miután a szerb nemzetiségű tisztségviselőket visszavonta a koszovói intézményekből, Albin Kurti koszovói kormányfő húzott egy erőset, és olyan embereket nevezett ki néhány pozícióba, akik évek óta és elég határozottan bírálják Vučić Koszovó-politikáját. A közösségekért és visszatelepülésért felelős tárca élére helyezett egy bizonyos Nenad Rašićot, aki meg maga mellé vette tanácsadónak azt a Rada Trajkovićot, aki világéletében valóban Koszovón élt, és már akkor szerb színekben politizált, amikor Vučić az első zéró kóláját iszogatta.
Na most, Vučić úgy szeret játszani, ha csak ő van a pályán, illetve ha mindenki más szépen félreáll, amíg ő rugdossa a labdát. Kurti lépése nyilvánvalóvá tette a szerbség számára, hogy van még szerb politikus Vučićon kívül, aki akár hajlandó is tenni a saját közösségéért. Az, hogy olyan embert nevezett ki, akire a szerbek anno nem szavaztak, demokratikus szempontból valóban megkérdőjelezhető. De Kurtitól elvárják, hogy legyen szerb miniszter a kormányában. És ha a választott szerbek visszalépnek, akkor is kell valaki oda. Hát talált. És Vučić reakciójából ítélve, elég rendesen betalált.
„Rašićot választotta, azt az embert, aki kevesebb mint egy százalékot kapott a választásokon, és Rada Trajkovićot, aki az ő listáján szerepelt. Ez azt bizonyítja, hogy ők a szerbek elüldözését, Koszovóról való eltűnését akarják. Náluk rosszabbak nincsenek, ők nem a koszovói szerbek bizalmát bírják, hanem a nyugati ügynökségekét és annak a terrorista söpredék Kurtinak a bizalmát” – hányta bele a Pink tévé kamerájába csütörtökön este köztársasági elnökünk, aki annyira eltévesztette az irányt, hogy még egyik legmegbízhatóbb partnerét, Várhelyi Olivér uniós bővítési biztost is megsorozta, mondván: még azelőtt le kell szögeznie dolgokat, mielőtt találkozna Várhelyivel (másnap), „ha egyáltalán sor kerül” a találkozóra. És rögtön leszögezte: Rašić kinevezésére az Európai Unió „szégyenteljesen” reagált (olvasd: elfogadta), ezért Szerbia küldöttsége nem vesz részt a tiranai EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozón ezen a héten. „Gyertek csak, vegyétek fel a napidíjakat, utazgassatok ti mindannyian Európából is, a Nyugat-Balkánról is, aztán beszéljetek hülyeségeket arról, hogy Szerbia tehet bármiről” – mondta válogatott diplomáciai szókészletével elnökünk, „elegánsan” hozzátéve: Kurti pedig figyeljen oda, meg ne sértsen egyetlen szerbet sem, beleértve az általa kinevezett árulókat sem, mert a szerbek és Szerbia „tudni fognak válaszolni”. (Rašić egyébként egy koszovói szerb párt, a Progresszív Demokrata Párt elnöke. Vučić embereit pedig a Szerb Lista tömöríti. De ezt csak a jegyzőkönyv kedvéért szögezzük itt le. Hogy ne tűnjön úgy, mintha itt valami albán párt politikusairól lenne szó.) Másnap viszont mégiscsak létrejött a Vučić–Várhelyi-találkozó. Aztán volt egy sajtótájékoztató is, ahol a magyar uniós biztos ízelítőt kapott abból, milyen az, ha valakinek durván elgurul a gyógyszere.
Elnökünk ugyan némileg nyugodtabb volt, mint előző este a tévékamerák előtt, de azért most is hozta a formáját, kitartott amellett, hogy Kurti „terrorista söpredék”, akivel csak a „szerb söpredék” hajlandó együttműködni. Várhelyinek ugyan nem mondta, hogy uniós politikusként „hülyeségeket beszél”, meg alá is írta vele azt a megállapodást, amelynek révén Brüsszeltől igencsak szép összeg ömlik majd Szerbiába. Az uniós pénz jöhet, azzal nincs gond, csak ne akarjanak tőle semmit, ugye.
De mivel voltak azon a sajtótájékoztatón újságírók meg kamerák is, egyszerűen nem bírt magával. „Nem vagyok én sem bolond, sem részeg, sem hülye. Részeg semmiképpen sem vagyok, hiszen csak kamillateát és Zéró Coca-Colát iszom, de nem, nem bántam meg egyetlen szót sem abból, amit Kurtiról, Rašićról és Trajkovićról mondtam, de na, hús-vér ember vagyok, nem szégyellem az érzelmeimet” – mondta Vučić bele a kamerákba, majd hosszan értekezett arról, hogy ő aztán igazán jogosult arra, hogy a szerb nép nevében beszéljen, s minden ellene irányuló támadás egyenesen a szerb nemzet elleni támadásnak minősül.
Várhelyi pedig csak nézett rá döbbenten, pislogott, mint ama béka bizonyos miskolci kocsonyában, el is ejtett egy félmondatot arról, hogy Brüsszelben nem ezt a Vučićot szokták látni (hallani meg főleg nem), megpróbálta elmagyarázni, hogy amikor az unió „mindkét felet” önmérsékletre és az egyoldalú lépésektől való tartózkodásra szólítja fel, az konkrétan „mindkét félre” vonatkozik, de túl sokra nem ment vele. A gyakorló szülők tudják: amikor a kisgyermek éppen a földön dobálja magát egy hisztériaroham közepén, nem nagyon hallja meg, amit éppen mondanak neki… Valahogy így érezhette magát a tapasztalt magyar politikus is (akivel szemben az Európai Parlament külpolitikai bizottságában éppen a szerbek iránti elfogultsága miatt szorgalmaznak vizsgálatot), amikor Vučićot hallgatta. A szerb államfő előtte is megismételte, hogy nem megy Tiranába a keddi EU–Nyugat-Balkán-csúcsra sem ő, sem bárki más Szerbiából.
E sorok írása közben Aleksandar Vučić éppen Tiranában tartózkodik, az EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozón.
Ennyit arról, hogy mennyire kell őt komolyan venni. Az ámokfutásaival egyetemben.
KOCSÁNYOS Pálma
