Tíz hónap leforgása alatt 240 millió forintot, vagyis 660 ezer eurót kapott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től (BGA) a vajdasági Agenda Polgárok Egyesülete. A Magyar Nemzeti Tanács és a Gazdasági Cégnyilvántartó Ügynökség honlapján ugyan nincs e-mail-címe a szabadkai székhelyű civil szervezetnek, de az Agenda egy e-mailben küldött közleményben tájékoztatta a Szabad Magyar Szót, illetve a többi vajdasági magyar tájékoztatási eszközt arról, hogy a korábbi évek során is kapott támogatást a BGA-tól.

Az Agendáról Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke nem tudja, hogy mivel foglalkozik, Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) korábbi magas rangú tisztségviselője, az Agenda elnöke pedig nem akart nyilatkozni a Szabad Magyar Szónak a közleményt megelőző megkeresésére.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Szabad Magyar Szó kérésére ugyan nem küldte el azt az adatot, hogy 2022 és 2026 között milyen összegekkel támogatták a VMSZ és az MNT címére bejegyzett civil szervezetet, de a BGA honlapján szereplő határozatokból kiderült, hogy a 2022-es magyarországi országgyűlési és szerbiai köztársasági, tartományi és önkormányzati választások előtt mekkora támogatást kapott a szabadkai székhelyű civil szervezet.

A 2021-es év 105. határozatában, amelyen december 28-ai dátum szerepel, meg is találtuk az Agenda Polgárok Egyesületét, méghozzá 200 millió forintos támogatással, ami az akkori árfolyam szerint mintegy 545 ezer eurónak felelt meg.

De úgy látszik, ebben az időszakban gyorsan fogyott a pénz, vagy valamire még nagyon kellett, mert a 2022-es év 25. határozatában, amelynek a dátuma március 28., az szerepel, hogy a 2021/105-ös határozat 1. számú mellékletében a táblázat 5. sora helyébe egy új rendelkezés lépett, ahol az Agenda Polgárok Egyesülete neve mellett már nem 200 millió, hanem 290 millió forintot ír. Ez azt jelenti, hogy a BGA további 90 millió forinttal támogatta a civil szervezetet, ami a márciusi árfolyam szerint újabb 240 ezer eurót jelentett, így 2021 decembere és 2022 márciusa között a szervezet összesen 785 ezer eurót kapott, amelyből a közleményük szerint „identitásmegőrző és szakmai programokat valósítanak meg”. A BGA honlapján pedig az áll, hogy az összeget „az Egyesület működésének és programjainak a támogatására” adja.

Az Agenda közleményéből nem derül ki, hogy milyen identitásmegőrző programokról van szó, azokat ki és mikor szervezte, hol jelent meg róluk beszámoló, helyette azt írják, hogy „a támogatások felhasználása minden esetben dokumentált módon történt, az elszámolásokat a támogatáskezelő szervek elfogadták”.

A 2021-es és a 2022-es év azért érdekes, mert Szerbiában és Magyarországon is ugyanazon a napon, 2022. április 3-án tartották meg a választásokat.

A magyarországi választások előtt más vajdasági szervezeteknek is jutott pénz

Kicsivel több mint tizenkét millió eurót, vagyis 4,657 milliárd forintot utalt át a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. február 19. és március 26. között azoknak a vajdasági magyar szervezeteknek, amelyek kiváló viszonyt ápolnak a Vajdasági Magyar Szövetséggel.

Az MNT összesen 721,5 millió forint összegű támogatást kapott, ami 1,99 millió eurónak felel meg, de ezzel csak a harmadik helyet foglalja el a rangsorban, amely élén a Topolyai Sport Club Labdarúgóklub áll 900 millió forinttal, míg a második helyen a Pannónia Alapítvány, vagyis a Pannon Rádiót és Televíziót, valamint a Szabadkai Magyar Rádiót működtető szervezet áll 854 millió forinttal.

Az Európa Kollégium 350 millió forintot (963 ezer euró) kapott, a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény 300 millió forinttal (826 ezer euró) gazdálkodhat, míg a Magyar Szó Lapkiadó Kft. 200 millió forintot (550 ezer euró) kapott. A levélszavazati csomagok kézbesítését végző CMH sem járt rosszul a 195 millió forintos (537 ezer euró) támogatással. A Pásztor István Alapítványnak az idén 140 millió forint jutott a magyarországi adófizetők pénzéből.

A TISZA-kormány tíz évre visszamenőleg meg fogja vizsgálni az anyaországi támogatások felhasználását

Április vége felé az irodájában fogadta, és „őszinte megbeszélést folytatott Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével” – közölte Magyar Péter a Facebook-oldalán.

Mint beszámolója elején kiemeli, „a vajdasági magyar testvéreink továbbra is számíthatnak az anyaország támogatására. A TISZA-kormány alatt a szerzett jogok megmaradnak, és a magyar-szerb kapcsolatok további erősítése során mindig a Szerbiában élő magyarok helyzetének további könnyítése és a szülőföldön való boldogulásuknak elősegítése lesz a legfőbb szempont”.

Magyar viszont hangsúlyozza: világossá tette, hogy alapvető változásokat várnak el az anyaországi források felhasználásának átláthatósága és hatékonysága terén.

„Nem fogjuk elfogadni, hogy az anyaországi támogatásból működő, a VMSZ által kontrollált vajdasági magyar média egy az egyben Fidesz-propagandát közvetítsen. Nem kaptam arra megnyugtató magyarázatot, hogy miként fordulhatott elő, hogy a vajdasági Pannon RTV adásaiban két év alatt kétszer hangzott el a legerősebb magyar párt (a TISZA) neve. Ahogy azt is elfogadhatatlannak tartom, hogy ugyanezen TV úgy számolt be a választás éjszakáján tartott beszédemről, hogy politikai utasításra kivágták a beszéd azon részét, amellyel a külhoni magyar testvéreinkhez szóltam. Azt is elmondtam az elnök úrnak, hogy a TISZA-kormány tíz évre visszamenőleg meg fogja vizsgálni az anyaországi támogatások felhasználását, és ki fogjuk vizsgálni a levélszavazás kapcsán tapasztalt választási visszaéléseket is” – részletezi Magyar.

TÓMÓ Margaréta